Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vajon mi visz arra egy középosztálybeli nőt a 19. század első felében, hogy körbeutazza a világot? Valószínűleg az, ami mindannyiunkat hajt, amikor utazunk: a kíváncsiság, új országok, kultúrák, emberek megismerése. A kaland, az izgalom, a csodálatos tájak.
Az osztrák Ida Pfeiffer fittyet hányt a társadalmi normákra, nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla az emberek, egyszerűen csak nekiindult a világnak, majd megírta az úti élményeit, és később ezen kiadványok bevételéből finanszírozta útjait.
A világutazó még családjának sem mondta el, hová tart
Ida Pfeiffert az édesapja ugyanolyan magas szintű oktatásban részesítette, mint fiú testvéreit, ám a férfi halála után Pfeiffer édesanyja a hagyományosabb, női tanulmányok felé igyekezett terelni lányát: zenét és kötést tanult. Noha zenei tanulmányai később hasznosnak bizonyultak, mivel a férje nem tudta biztosítani a család megélhetését, így Pfeiffer adott órákat, hogy eltarthassa két fiát.
Miután a két gyermek kirepült a fészekből, és ő külön költözött férjétől, Ida felkészült első utazására. Fiainak azt mondta, Konstantinápolyba, vagyis a mai Isztambulba utazik, és már ez is megrémítette a családot, hiszen akkoriban nem volt szokás, hogy egy nő egyedül utazzon bárhová, főleg nem egy ilyen távoli helyre. Ha tudták volna, hogy kilenc hónapig lesz távol, és hogy Isztambul után Jeruzsálembe indul, miközben útba ejti Rodoszt és Ciprust, majd Egyiptomba is elmegy, valószínűleg saját kezűleg szedik le a hajóról.
A nő részletes beszámolókat írt utazásairól
Első utazásáról Ida Pfeiffer Szentföld címmel írt úti naplót, és következő útját már ebből finanszírozta. No, nem mintha luxusszállodákban lakott volna a nő, az utazások büdzséje meglehetősen alacsony volt: igyekezett mindig a helyi közlekedést használni, ahol lehetett, ingyen jegyet szerzett, vagy teveháton jutott el úti céljához. Miután második hosszabb útjára indult volna, autodidakta módon megtanulta, hogyan készítsen dagerotípiát, illetve hogyan gyűjtsön be különböző ásványi és növényi mintákat.
Ida Pfeiffer olyan helyekre is eljutott, ahol előtte európai ember még nem járt. Középkorú nőként jól ki tudta használni a megjelenéséből fakadó előnyt: sokan a segítségére siettek, és akadt, ahol ez mentette meg az életét. Például Szumátrán úgy döntött, hogy ellátogat a Toba-tóhoz. Itt találkozott a batak törzs tagjaival, akikről akkoriban azt gondolták, kannibálok. A nő egyik pillanatban még békésen túrázott, a következő percben pedig nyolcvan batak fegyveres szegezett lándzsát a torkához.
Ám Ida Pfeiffer feltalálta magát, összeszedte minden batak és maláj tudását, majd ezt mondta:
„Ne egyenek meg, én csak egy öreg hölgy vagyok, ezért a húsom is rágós.”
Ekkor a férfiak óriási hahotázásban törtek ki, és útjára engedték a nőt.
Az osztrák utazó összesen 32 ezer kilométert utazott szárazföldön és 240 ezer kilométert tengeren, amikor még a közlekedés korántsem volt olyan fejlett, mint ma. Nőként ez hatalmas teljesítmény volt abban a korban, úti naplói pedig nemcsak izgalmas olvasmányok, hanem valódi kulturális gyűjtemények távoli országokról.
Ha egy kortárs világutazó élményeire és tapasztalataira is kíváncsi vagy, olvasd el ezt a cikkünket!
