4000 éves vulkán tört ki földrengés közepette: mintha az utolsó ítélet jönne Oroszországban

Olvasási idő kb. 1 perc

Lazo, Atlaszovo és Taezhnyi lakossága áprilisban úgy érezhette, eljött a világvége: egy több mint 4000 éves vulkán kitörése mellett földrengés rázta meg a területet.

A Bezymianny vulkán kitörése egy, a Kuril-szigetek közelében található epicentrumú földrengéssel párosulva okozott szokatlan mértékű felfordulást. A hamuoszlop 11 kilométeres magasságig lőtt ki, komplett városokat fedett be teljesen – írja a Daily Star.

Nem volt elég a vulkánkitörés, jött a földrengés is

A helyieket evakuálták is addig, amíg a hamu el nem tisztult, a látási viszonyok miatt pedig a repülésben is korlátozásokat vezettek be. A vulkánkitörés április 11-én kezdődött, a Telegramon terjedő felvételek szerint olyan mély vulkáni hamu fedte be az utakat és az autókat, hogy abba írhattak is a helyiek. Mindehhez 4,2 erősségű földrengés csatlakozott.

A földrengéssel érkező vulkánkitörés során mindent betemetett a vastag hamu
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Egy videón, amelyet készítője orosz nyelven narrál is, pokoli körülményeket ír le. A helyiek feltehetően nem felkészületlenek a hasonló eseményekkel kapcsolatosan: 2013-ban, majd 2023-ban is kitört már a vulkán. A mostani események során sérülés vagy haláleset nem következett be.

Képeink illusztrációk.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.