Két teljes évig vonatokon élt egy férfi: ez a trükkje

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két évig élt menetrend szerint közlekedő vonaton egy tinédzser, aki ez alatt az idő alatt minden holmiját egy kis hátizsákban vitte magával. A német fiatal a különös életmód során számos olyan hasznos tapasztalatra tett szert, ami minden utazónak hasznos lehet.

A 18 éves Lasse Stolley azután döntött úgy, hogy éves vasúti bérletre cseréli addigi életét, miután az iskola befejezése után meghiúsult a tervezett gyakornoki képzése, ám szabadidejét nem szerette volna semmittevéssel eltölteni.

Így él az, akinek menetrend szerint közlekedő vonat lesz az otthona

Lasse Stolley gondolt egyet, vett magának egy éves vasúti bérletet, ami lehetővé tette számára, hogy korlátlanul utazhasson az első osztályon, éjszakáit Inter City Express vonatokon töltse, a reggelijeit pedig a Deutsche Bahn gyorsvonatain fogyassza el. Állandó otthon híján pedig uszodákban és szabadidőközpontokban zuhanyozott és mosott.

A német fiatal megtanulta, hogyan érezheti magát otthon a vonatokon is
Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary

Kalandos élményeit a kezdetektől megosztotta az interneten, rendszeresen írta blogbejegyzéseit, és a közösségi médiában közzé tette az országjárás során készített fotóit.

Az utazásnak azonban voltak egyéb hasznos, érdekes, izgalmas és tanulságos mozzanatai is. Egyebek között Lassénak meg kellett tanulnia minimalista módon élni, és minden holmiját egy 36 literes hátizsákba bepakolni. 

Úti élményei mellett azt is megosztotta követőivel, hogyan lehet egyetlen utazótáskából élni.

Első és legfontosabb tippje, hogy a lehető legkevesebb ruházatot vigyük magunkkal. Lasse ennek megfelelően csupán két nadrágot és négy pólót, egy hosszú ujjú felsőt és egy kabátot csomagolt magának, és elég volt neki mindössze két pár zokni és három fehérnemű. A melegebb időkre csak egy úszónadrággal és egy nap ellen védő sapkával készült, míg télen egy gyapjúsapkával, sállal, kesztyűvel egy télikabáttal és egy mellénnyel védekezett a hideg ellen. 

A hátizsákjában volt egy higiéniai és elsősegélynyújtó készlet, valamint fényvédőkrém és kézfertőtlenítő. Egyéb hasznos dolgot is csomagolt, így például volt a fiatalembernél saját evőeszköz, karabiner és kábelkötegelő is, és nem hagyta otthon a laptopját, valamint a zajszűrős fejhallgatóját sem. Kamrája és a hordozható hűtője pedig egy bevásárlótáska és egy hűtőtáska volt.

Egy magyar település is felkerült a világ legszebb helyeit összesítő toplistára. Cikkünkből megtudhatod, hol található ez a hazai táj.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.