19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Olvasási idő kb. 3 perc

Te emlékszel, mit csináltál tizenhat éves korodban? Feltehetően a középiskola padját koptattad, és próbáltad bevésni az eszedbe az Arany-memoritert és a Pitagorasz-tételt. Az amerikai Mary Ann Brown Patten, az első női hajóskapitány ekkor már házas volt, de ennél valami sokkal izgalmasabbat is csinált.

Újdonsült hajóskapitány férjével hajóra szállt, és tizenhét hónapon keresztül utazott. Hosszú nászút ez egy fiatal lánynak, ám Mary Ann hasznosan töltötte az időt: navigációt tanult párjától, ami később életmentőnek bizonyult.

Ágynak esett a kapitány

1856 júliusában a házaspár ismét hajóra szállt, mivel Patten kapitány váratlan megbízást kapott, ám nem akarta ifjú feleségét otthon hagyni, így különleges engedélyt kaptak, hogy a nő is a hajón utazhasson. A teherhajó, a Neptune’s Car, július 1-jén indult New Yorkból San Franciscóba, ez az út akkor hozzávetőleg négy hónapot jelentett a vízen. Mary Ann ekkor tizenkilenc éves volt, és várandós első gyermekével. 

Ennek a hajónak volt a kapitánya Mary Ann Patten
Fotó: Wikimedia Commons

Szokták mondani, hogy a baj csőstül jön, és erre a fiatal lány esete is jó példa. Patten kapitány nyolc éjjelen és nyolc nappalon keresztül a fedélzeten tartózkodott, hogy ellássa kötelességét, ám rettentően kimerült, és épp akkor lett rosszul, amikor a hajó az út legveszélyesebb szakaszához ért. A kapitánynak magas láza volt, amely átmeneti vakságot és süketséget is okozott, így még ha lett is volna ereje, akkor sem tudta volna irányítani a hajót. 

A tinédzser lányból lett kapitány

A logikus lépés az lett volna, hogy az első tiszt vegye át a feladatait, ám őt előzőleg a kapitány bezáratta, mert hanyagul végezte a feladatait. Amikor azonban a kapitány betegségének híre a férfi fülébe jutott, a legénységet Mary Ann ellen hangolta. Ám a fiatal nő, tudván, hogy az első tiszt miben mesterkedik, összehívta a matrózokat a fedélzeten, és elmagyarázta nekik a helyzetet, valamint arra kérte őket, hogy bízzanak benne és a másodtisztben. 

A csapatnyi férfi végül egy olyan nő kezébe helyezte a sorsát, aki bár autodidakta módon tanult navigációt, soha nem próbálta a gyakorlatban, így ő lett az első amerikai nő, aki kereskedelmi hajót kormányozott. 

Mary Ann minden bátorságát összeszedte, és úgy döntött, hogy történjék bármi, ő bizony megmenti a hajót a legénységgel együtt, nem beszélve annak 300 ezer (!) dollárt érő rakományáról. Ez azonban több kihívást tartogatott számára, mint tervezte. A Dél-Amerika partjainál lévő Horn-fok ugyanis nem várt meglepetéseket okozott: a majdnem tíz méter magas hullámok és a 160 kilométer/órás széllökések papírhajóként dobálták ide-oda a megrakott kereskedelmi hajót. Mary Ann, noha nem volt teljesen biztos benne, hogy merre járnak, úgy ítélte meg, hogy a nyugati irány túl veszélyes, és az egyetlen esélyük a túlélésre, ha dél-délkeleti irányba hajóznak. Döntése jónak bizonyult, és a hajó szerencsésen átvészelte a természeti csapást. 

A tinédzser kapitány ötven napon át kormányozta a hajót, és egy korabeli újságcikk szerint ez alatt az idő alatt nem öltözött át, mondván fontosabb feladatai vannak: a hajó kormányzása és a férje ellátása. 

A Neptune’s Car 1856 novemberében érkezett meg San Franciscóba, épségben, és ami szintén csodával határos, Mary Ann férje is túlélte a hajóutat. 

Ha szívesen olvasnál még bátor túlélőkről, ezt a cikkünket ne hagyd ki! 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.