Több ezer éve léteznek társasjátékok, sőt, a legújabb kutatások szerint elképzelhető, hogy már az ókor előtt, az őskorban is ez volt az egyik fontos szórakozásuk az embereknek.
Szinte minden otthonban lehet találni legalább egy-két társasjátékot. Ezek között akadhat olyan, amelyben a szerencséé a főszerep, és olyan is, amelynek megnyeréséhez kiváló stratégiai érzékre van szükség. A mai, modern társasokat – gyönyörű illusztrációikat, sajátos kellékeiket – elnézve könnyen azt gondolhatnánk, hogy ez a fajta szórakozás aránylag újabb keletű. Ebben az esetben azonban nem is tévedhetnénk nagyobbat – társasjátékok ugyanis már több ezer éve léteznek.
Sírokból kerültek elő a legidősebb társasjátékok
A legrégebbi társasjáték keletkezését időszámításunk előtt 3500-nál is korábbra teszik az archeológusok. Ez az Ur királyi játéka (Royal Game of Ur), amelyre Sir Leonard Woolley talált rá az 1920-as években, amikor egy mezopotámiai uralkodó, Subat királynő sírját tárta föl. A beszámolók szerint elképesztő látvány tárult az angol régész szeme elé, amikor belépett a temetkezési helyre.
A tíz, arany fejdíszt viselő nőalak holtestét két sorban rendezték el – űrnőjükkel együtt temették el őket.
Egyikük ujjainak maradványai még a halálban is egy gyönyörű kidolgozású hárfa húrjain nyugodtak. Az uralkodó felsőtestét szinte teljesen elborították a ráhalmozott drágakövek és más értékek: lapis lazuli, karneol, achát és kalcedon, valamint arany és ezüst. Nem messze tőle egy félig összenyomott tárgy hevert, amelyről közelebbi vizsgálatok után kiderült, hogy egy társajáték. A régész Ur királyi játékának nevezte el. A négyzetekre osztott mezőkből álló játékfelület üreges volt, apró fiókok töltötték ki, ezekben tartották a játékhoz szükséges apró kagylókat (kétszer 7 darab) és dobókockákat (kétszer 3 darab).
Ennek a játéknak a későbbiekben többféle változatára is rábukkantak. Ezek között akadtak kisebbek és nagyobbak, díszesebbek és egyszerűbbek; olyanok, amelyekhez egyszerű fából készültek a kellékek, és olyanok is, amelyeknek kagylófiguráit művészi díszítésekkel látták el – attól függően, hogy milyen társadalmi helyzetű ember birtokolta őket, és milyen körülmények között használta. Egy kőtábla, amelyet Dr. Irving Finkel az 1980-as években talált, azt is megmutatja, hogy a társasjáték éppúgy foglalkoztatta az embereket, mint a mai játékok bennünket. A vésés szerint faragója azon töprengett, hogy vajon a 12-es számnak (ennyi négyzet található a tábla nagyobbik részén) van-e valamilyen csillagászati jelentősége, valamint, hogy
bizonyos mezők elfoglalása szinte biztos győzelmet jelent-e.
Barátságos vetélkedés
Sajátosan összefonódott a sakk és az ostábla története. A legenda szerint az indiai uralkodó baráti kihívásként küldött a perzsa udvarba egy sakktáblát, amelyre a perzsa király hasonlóan válaszolt: ő egy ostáblával lepte meg az indiai uralkodót. Mindkét játékban fontos szerepe van a stratégiának – nem csoda hát, hogy
a Perzsiából fennmaradt ostáblák hátoldalán gyakran találni a sakkhoz szükséges négyzetes fölosztást.
A történészek szerint a sakk valamikor az időszámításunk szerinti 500 körül alakulhatott ki, ám a későbbiekben elterjedt lényegében az egész világon. A 12. századból maradtak fenn például a lewisi sakkfigurák – a rozmár agyarból vagy bálnafogból készült, aprólékosan kidolgozott bábukat a régészek szerint Norvégiában faraghatták. Noha a figurákat Skóciához tartozó szigeteken találták meg 1831-ben, egyértelműen érződik rajtuk a skandináv mitológia hatása – ez persze nem is csoda, hiszen a terület ekkoriban Norvégia fennhatósága alá tartozott.
A két bástya például egyértelműen berserkereket, ádáz mitológiai harcosokat formáz.
A mankala nevű, elsősorban Afrikából ismert játékból is készültek egyszerűbb és különlegesebb darabok. Egyes leletek szerint a játékot, amelynek célja az ellenfél figuráinak megszerzése, már a 3. századtól játszották az ókori Egyiptomban. Egy Sierra Leonéból származó változat egészen különleges:
mahagóniból készült, és a játéktáblát látszólag egy malacfigura tartja a hátán.
A történészek szerint azonban ennél egyszerűbb körülmények között is gyakran játszották ezt a stratégiai játékot, a pálya olykor homokba rajzolt körökből állt, figurák gyanánt pedig kavicsokat vagy magokat használtak.
Gyakran játszották az ókori Egyiptomban a szenet nevű játékot is. A három sorban összesen 30 mezőből álló játéktéren kellett a bábukkal végigmasírozni – annak eldöntéséhez, hogy mennyit lehet előrehaladni, a dobókocka elődjeit, dobópálcákat használtak. Fából, kőből és kerámiából is készültek szenettáblák, néhányuk üreges volt, és fiókok is tartoztak hozzájuk, ezekben tartották a bábukat és a pálcákat. A legtöbb ilyen leletre sírokban bukkantak.
Már az ókor előtt is játszottak
Dobókockákat már az időszámításunk előtti 3000-ből is találtak a mai Irán területén. Ezeknek fontos szerepe lett a legkülönfélébb játékokban, és ennek megfelelően sokféle változatuk kialakult. Az idők során készültek fából, kőből, elefántcsontból, később üvegből, rézből, bronzból és aranyból is. Általában kocka alakúak voltak, ám találtak például piramis alakúakat is. Régészek a legrégebbi dobókocka-szerű leletekből azt a következtetést vonták le, hogy
könnyen elképzelhető, hogy már az őskorban is léteztek társasjátékok.
Természetesen az ókori görögök és rómaiak sem vetették meg a társasjátékokat. Noha nagy népszerűségnek örvendtek a különféle, testmozgással járó játékok, például labdajátékok, Platón és Homérosz is tesz említést olyan társasokról, amelyeket figurákkal játszottak. Előbbi szerint ezek mind Egyiptomból származtak. A leletek és följegyzések alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy a görögök és a rómaiak ismerték a dámajáték, a tic-tac-toe és az astragalus valamilyen formáját is. Utóbbit kecskék, juhok és szarvasmarhák ujjperceinek csontjaival játszották, és a legrégebbi leletet mintegy 2300 évesnek tartják a kutatók. Az ügyességi játék érdekessége, hogy a csontoknak a szórakozáson kívül még egy fontos funkciója volt: rituális jósláshoz is használták őket.
Az ókori Róma fürdőinek története is roppant érdekes – jóval több dologra használták őket, mint gondolnád.
