Mínusz 45 fokban, szinte vakon gyalogol a Déli-sarkig a magyar rekorder: bejelentkezett Neszmélyi Emil

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Neszmélyi Emil gyalogos expedíción hódítja meg éppen a Déli-sarkot. Az extrém túrázó a napokban ismét bejelentkezett a -45 fokos hidegből. Mint írja, már 680 kilométert megtett, a 88. szélességi kör felé halad jelenleg.

5 héttel ezelőtt, 2024. december 3-án indult el Neszmélyi Emil a Felfedező Grand Slam és a Három Pólus Kihívás utolsó előtti állomása felé. Ez a Déli-sark gyalogos elérését jelenti az Antarktisz partvonalától. Az előzetes tervek szerint január 10-15-e között kell célba érnie.

Most 680 kilométernél tart, útját a hideg és a Napot eltakaró felhő is nehezíti, de bizakodó. Menet közben pedig még dolgozik is. 

Heti rendszerességgel jelentkezik be közösségi oldalán a magyar extrém sportoló, aki éppen a Déli-sark felé tart. Mint arról közösségi oldalán is tudósít, utazása egyik célja az, hogy felhívja a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire és a fenntarthatóság fontosságára. Ennek kapcsán követőit a WWF támogatására is buzdítja. Ráadásul nem elégszik meg annyival, hogy extrém körülmények között gyalogol. A technika fejlettségének köszönhetően van műholdas internet kapcsolata, így nem csupán bejelentkezni tud időnként a fejleményekkel, de a tervezett munkáit és egyéb feladatait is elvégzi menet közben.

A Déli-sarki expedíció felén már túl jár a magyar sportoló

Eddig 680 kilométert sikerült teljesítenie az optimális úton, azonban ennél jóval többet gyalogolt a fagyban, hiszen nem mindig lehetséges azon haladnia, alkalmanként kitérőkre is szükség van.

Idézőjel ikon

„Már 35 napja úton vagyunk, úgy érzem, hogy nem csupán expedíción veszek részt, hanem elmondhatom azt, hogy az Antarktiszon élek, túlelek, mert felveszem a verseny az elemekkel, sikerül alkalmazkodni. Az élet maga is erről szól"

— írja Neszmélyi Emil. A túrázó körülbelül a 88. szélességi kör magasságában haladhat jelenleg, ami egyben azt is jelenti, hogy mintegy 2500 magasságban gyalogol.

A Déli-sark ugyanis 2800 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. A levegő ritkább, mint az alacsonyabb területeken, ráadásul egyre hidegebb is. Míg pár hete még arról tudósított, hogy -25 fokban kell haladnia napi több órát, jelenlegi tartózkodási helyén a -45 fokos hideg sem ritka. 

Egész napos extrém hidegben halad Neszmélyi Emil

„A hőmérséklet már rendszeresen -30°C alatti, egy teljes napon át már -45°C mellett kellett szembeszéllel haladnunk. Akkor aztán mindenki minden elérhető ruházattal védte magát. Az én felszerelésem kiválóan működik. Ilyenkor arc, orr, szem és a kezek ujjai tudnak könnyen és súlyosan elfagyni. Ezeket minden körülmények között védeni kell" — írta közösségi oldalán. — „Nagy nehézséget jelentettek ezen a héten a sastrugi (fagyott hógerinc) mezők és az, hogy az idő felében teljes fehérséget látunk a Napot eltakaró egyenletes felhők okozta szórt fényben, ami megnehezíti a fagyott sastrugi mezőkön az emelkedés mellett történő haladást. Ilyenkor nem látunk semmit a sokszor jeges útból. Emiatt sok esés történik, de ebből eredően a sérülések eddig elkerültek bennünket."

Az extrém sportoló mindent megtesz azért, hogy egészségben beérkezzen a célba társaival együtt. Ebben korábban tanácsaival Rakonczai Gábor is segítségére volt, aki első magyarként érte el a déli pólust.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.