Egy angyalról nevezték el, de tömegek halálát okozta: ezért válhatott a Vasgárda népszerűvé Romániában

Olvasási idő kb. 5 perc

Bár Románia a trianoni békét követően hatalmas területtel gazdagodott, az országot komoly politikai és gazdasági problémák sújtották. Ekkor született meg a később Vasgárdaként ismertté vált legionárius mozgalom alapgondolata, mely a mai napig hatással van a napi politikára is a szomszédos országban.

Az 1920-as évek Romániáját a paraszti társadalom lassú átalakulása jellemezte, mely új társadalmi rétegek számára nyitotta meg a tanulás előtt az utat. Az egyetemeket elárasztották a vidéki családok gyermekei, ám a szociális hálót nem biztosították számukra. Az általuk tapasztalt szociális problémák, illetve az időközben egyre jobban érezhető gazdasági világválság volt az, amely 1927-ben életre hívta a Vasgárda néven ismert román nacionalista mozgalmat.

Corneliu Zelea Codreanu a haláláig vezetője maradt az általa alapított, Mihály Arkangyal Légiójaként indult, ám több ízben betiltott, és nevet változtatott román legionárius mozgalomnak. Az 1930-as évekre megalakult a szervezet militarista szárnya, a Vasgárda is. 

Egyetemista szervezetként jött létre a Vasgárda

Az elmúlt hetek során a román elnökválasztás kapcsán került újra szóba a közbeszédben az egykori hazafias román mozgalom. A fasisztának, nácinak, illetve magyarellenesnek is bélyegzett tömörülést már a kezdetekkor az antikommunizmus és az antiszemitizmus eszmeisége mozgatta. A zömében a frissen a nagyvárosokba kerülő, szegényebb paraszti származású egyetemisták alkotta csoportosulás pillanatok alatt népszerűvé vált a román értelmiség körében, professzorok, jogászok, orvosok, illetve az ország nemesi családjainak tagjai is csatlakoztak a vallásos alapokra épülő szövetséghez. 

A megfelelő családi háttér híján nagy szegénységben élő fiatalok, a légió alapítói a zsidókban és a kommunistákban – s később a magyarokban – látták legnagyobb ellenfeleiket, hiszen arányaiban messze felülreprezentáltak voltak ekkoriban a felsőoktatásban. A később már inkább Vasgárda néven ismert, és párttá alakult csoport névadóként Szent Mihály arkangyalt választotta. Céljuk a román nemzeti értékek továbbörökítése, és

Idézőjel ikon

egy új szemléletű társadalmi rend kialakítása volt.

A 30-as évek elején a gazdasági válság már a mindennapokban is éreztette hatását, a légionisták pedig immár nem csak elméleti szinten keltek ki azok ellen, akikben a bajok gyökerét látták: a nyílt utcán támadták meg a zsidókat és a kommunistákat, politikai indíttatású gyilkosságokat terveltek ki, amiket aztán végre is hajtottak. 

Codreanu, akit Kapitánynak is neveztek a mozgalomban betöltött karizmatikus szerepének köszönhetően, jászvásári származású jogász volt, kadétiskolát is végzett. Bő 10 éven keresztül, haláláig vezette Mihály Arkangyal Légióját.

Fészkekbe tömörültek a román fasiszták

A szervezet alapját a mély vallásosság adta, a tagok úgynevezett fészkekbe szerveződtek, melynek tevékenységéről a vezetőknek havonta be kellett számolniuk. Minden tagnak a légió hat alaptörvényéhez kellett igazodnia: légy fegyelmezett, dolgozz, beszélj keveset, légy hős, segítsd testvéredet, légy becsületes. 

A Vasgárda eszmeisége tömegeket vonzott Mihály Arkangyal Légiójába
Fotó: Wikimedia Commons
Idézőjel ikon

"Ha az ember belép a fészekbe, szabaduljon meg kis problémáitól, és szenteljen egy órát tiszta gondolatainak, a Hazának. A fészekgyűlés órája a Haza órája. Nemcsak az összegyűltek barátságából kell erednie a teljes összhangnak, hanem főleg eszményük közösségéből. Ott a fészekben imádságok emelkednek Istenhez a Légió győzelméért, olyan énekeket énekelnek, amelyeket a Légió küldött meg, beszélnek a holtakról: a mártírokról, a hősökről, akik a Légióért estek el, a legionárius hitben meghalt társakról, barátokról, szülőkről, nagyszülőkről, ősökről, akiknek lelkét megidézik. A fészekben nincs helye a tüzes, vad, éles vitáknak. Minél kevesebb beszéd, minél több elmélkedés, semmi se zavarja meg a hallgatás és a jó egyetértés méltóságát”

– összegezte Codreanu a légióról írt könyvében. 

Apró szervezetek alkották a légiót, egymást sem ismerték a tagok

A légiót alapvetően 19 év felettiek alkották, azonban az ifjúsági szekcióba, a Kereszttestvériségbe ennél fiatalabbak is beléphettek. Létrehoztak egy szervezetet támogatóiknak is, illetve a segítő szekciót. A tagok csak a közvetlen közelükben munkálkodó társaikat ismerték, az egész szerveződést a Szenátus fogta össze. 1930-ban éles fordulatot vett munkásságuk, onnantól kezdve még inkább szükség volt arra, hogy minden a legnagyobb csendben és titokban történjen, ekkor alakult meg ugyanis az első terrorbrigádjuk, a Halál Háromszöge.

Corneliu Zelea Codreanu haláláig vezette a mozgalmat
Fotó: Wikimedia Commons

Bár első körben a kommunisták és a zsidók ellen igyekeztek fellépni, hamar rájöttek, hogy az ország jelentős részén a nép nem érzi fenyegetésüket, hiszen más problémákkal szembesülnek. Országjárásuk során igyekeztek mindenütt feltérképezni, kit nevezhetnek ki ellenségként, Erdélyt járva természetesen a magyarok ellen buzdítottak. Céljuk a soknemzetiségű román lakosság egységesítése volt, azonban a lehető legkevésbé liberális módon. Úgy vélték, az ország minden lakója román, legfeljebb más nyelven beszél, és azt kívánták elérni – ha kellett, programokkal, ha kellett gyilkosságokkal –, hogy ezt ők maguk is így érezzék. 

Feloszlatták, de pártként tért vissza a román közéletbe

Miután 1933-ban francia nyomásra feloszlatták a légiót, hamarosan hivatalos politikai pártként tértek vissza, a Mindent a Hazáért Párt néven. Eszméik kifejezetten jól illeszkedtek az egyre nagyobb területen terjeszkedő németekéhez. A balkáni szélsőjobboldali szervezetek közül az immár évtizedes múlttal bíró, társadalmilag is egyre nagyobb támogatottságot élvező legionáriusok könnyedén kiemelkedtek. 

Mivel nemzetközileg is ismertté és elismertté váltak, a román parlamenti pártok viszonya a gárdistákhoz a külpolitikától függően alakult, volt, amikor üldözték a tagjait, máskor pedig együttműködtek velük. Az 1937-es parlamenti választásokon 16 százalékot sikerült elérniük, ezzel a harmadik legerősebb politikai tömörüléssé váltak Romániában.

Idézőjel ikon

II. Károly király az ő segítségükkel alakított végül koalíciós kormányt.

Codreanu halála után is életképes maradt a légió, Románia egyik legerősebb pártjaként működött
Fotó: Wikimedia Commons

A király leszámolt a Vasgárda vezetőivel

Amikor a király egy évvel később hatalma megszilárdítása érdekében diktatúrát vezetett be, a Vasgárdának már nem volt helye mellette, és harcok kezdődtek a korábban még támogatott legionisták és az uralkodó támogatói között. Codreanut bebörtönözték, majd miközben egy másik börtönbe szállították volna át, a rabszállító autóban kivégezték több pártvezető társával együtt. Országszerte mintegy 300 ismert legionistát gyilkoltak ekkor meg. A bécsi döntést követően Károly király uralma megbukott, az új uralkodó, Mihály király pedig ismét elkezdett közeledni a Vasgárda és a Légió megmaradt tagjaihoz. Antonescu, az ekkor kinevezett miniszterelnök az ő segítségükkel számolt le végleg az előző rendszer bukott vezetőivel. 

Bár a háború a tengelyhatalmak vereségével végződött, s Románia a kiugrásával a szovjetek, és a Vasgárda által gyűlölt kommunisták oldalára állt, ez a tagság egy részének nem okozott problémát. A háború végén lepaktáltak a kommunistákkal, nézeteik egy részét pedig a gyakorlatba is sikerült átültetnie Ceaucesu-nak. A legionista szellemiség túlélte a kommunista diktátort is, Románia 2004-es NATO- és EU-csatlakozása óta azonban törvény is tiltja az egykori fasiszta, rasszista és idegengyűlölő mozgalmak jelképeinek használatát, korábbi tagjairól már nem nevezhetnek el utcákat sem. 

Ha érdeklődsz a külhoni magyarok története iránt, ide kattintva elolvashatod, miért került víz alá Ceausescu idejében egy magyar falu

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.