II. Károlytól tulajdon felesége is félt külseje miatt: a Habsburgokat érő átok arcára is kiült

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogyan lehetséges az, hogy egy királynak a legnagyobb ellensége saját génjei és külseje? Hogyan válhatott egy birodalom uralkodója a saját családja belterjességének végzetes szimbólumává? Minderre választ ad a spanyol Habsburg-dinasztia utolsó királya, II. Károly története.

Tele van tragikus uralkodókkal a történelem – de kevés király élete volt annyira meghatározva a családi hibák és betegségek által, mint II. Károlyé.

Amellett, hogy Károly uralkodása a spanyol birodalom hanyatlásának szimbóluma lett, mellette magán hordozta a Habsburg-család évszázados rokoni házasságainak tragikus következményeit. A szomorú valóság pedig az, hogy az uralkodónak – a politikai válságok mellett – saját külsejével is meg kellett küzdenie: még a felesége is irtózott tőle.

A rendellenesség következtében az alsó állkapcsuk túlzottan előreugrott, és a fogsoruk deformált volt
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

A Habsburg-áll: a génállomány fogságában

II. Károly 1661-ben született IV. Fülöp spanyol király és unokahúga, Mária Anna gyermekeként. Már születésekor is egyértelművé vált, hogy külseje és egészsége a Habsburg-ház évszázados belterjességének drámai példája lesz. Ugyanis II. Károly családjában az uralkodói vér tisztaságát sokkal fontosabbnak tartották a genetikai kockázatoknál, így a felmenők között közeli rokonházasságok köttettek. 

Az úgynevezett Habsburg-áll – amelyet a genetikai szűkösség okozott – nemcsak II. Károly arcának, hanem több elődje és rokona megjelenésének is védjegyévé vált. A rendellenesség következtében az alsó állkapcsuk túlzottan előreugrott, és a fogsoruk deformált volt: mindezek rágási nehézségeket és beszédhibákat okoztak. Károly esetében ez mindössze csak a problémák kezdete volt.

Egy király, aki a saját testének foglya volt

II. Károly külseje és egészsége már gyermekkorától kezdve aggasztó volt: babakorában észrevették, hogy késve fejlődik. II. Károly mindössze 2 évesen kezdett járni, és beszélni is csak 4 éves korában tanult meg. Teljes mondatokat érthetően kiejteni felnőtt korában sem tudott, és szinte állandóan betegeskedett. Élete során súlyos epilepsziás rohamai, különféle fertőzései és emésztési problémái voltak. 

A korabeli orvosok szerint II. Károly isten büntetése volt, akinek szenvedésén mindenféle babonás eljárással igyekeztek enyhíteni: például szentek relikviáival érintették meg vagy kecsketejbe merítették – természetesen teljesen hasztalanul, az eljárások nem működtek.

De nemcsak betegségei, hanem rendkívüli külseje is nehezítette helyzetét: kortársai szörnyszülöttként emlegették, a királyról a megjelenése és gyengesége miatt gyakran suttogtak a spanyol udvarban.

Rokonai és tanácsadói szerint II. Károly alkalmatlan volt az uralkodásra.

Uralkodása alatt a spanyol birodalom hanyatlása tovább folytatódott, bár politikai döntéseit erősen befolyásolta tanácsadói köre, akik gyakran nyíltan megvetették őt.

Uralkodása alatt a spanyol birodalom hanyatlása tovább folytatódott
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

II. Károlytól a feleségei is rettegtek

II. Károly kétszer is megházasodott – ám egyik házasságát sem kísérte boldogság. Az első felesége, I. Fülöp orléans-i herceg leánya, Mária Lujza hercegnő nyíltan rettegett tőle. A korabeli feljegyzések szerint amikor Mária meglátta Károlyt, elborzadt a külsejétől és sírógörcsöt kapott.

Idézőjel ikon

Házasságuk alatt számos pszichológiai és fizikai akadály állt közéjük: Károly képtelen volt utódot nemzeni, ami tovább növelte feszültségüket.

Mária végül tízévnyi házasság után elhunyt anélkül, hogy örököst szült volna Károlynak. A spanyol uralkodót megrázta felesége halála, és depresszióba esett.

Második felesége, Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem leánya, Mária Anna pfalz-neuburgi hercegnő lett, aki szintén nem tudott túllépni férje külsején és gyengeségein. A házasság ezúttal is gyermektelen maradt, ami politikai szempontból végzetesnek bizonyult:

Idézőjel ikon

II. Károly halálával kezdetét vette a spanyol örökösödési háború.

A Habsburg-dinasztia véget ért

II. Károly 1700-ban, mindössze 39 évesen elhunyt. Az akkori boncolási feljegyzések szerint a testében szinte semmi sem működött normálisan: szíve kicsiny és deformált volt, mája kicsavarodott, tüdeje tele volt folyadékkal, az agya pedig annyira alulfejlett volt, hogy orvosai is megdöbbentek. Halálával véget ért a spanyol Habsburgok uralma, és kezdetét vette egy véres konfliktus Európában, amely a Bourbon-ház felemelkedéséhez vezetett.

Amellett, hogy II. Károly tragédiája egy dinasztia bukását is jelképezi, az emberi genetika hatalmát is jól prezentálja. A hatalmi intrikák és a belterjesség képesek voltak nemcsak egy ember, hanem egy egész birodalom sorsát megpecsételni. Bár sokan félelemmel néztek rá vagy nevettek rajta, Károly valójában a saját testének és családja döntéseinek áldozata volt – egy király, aki soha nem lehetett valódi uralkodó.

Mi az ára a szépségnek? Sisi külseje megszállottjává vált – de vajon miket tett ennek érdekében? Olvasd el az erről szóló cikkünket ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.