Percek alatt tűnt el ez a város: 20 ezer áldozatot követelt a súlyos katasztrófa

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kolumbia története legsötétebb évtizedének közepén, amikor Pablo Escobar terrortámadásokkal és merényletekkel tartotta rettegésben az országot, egy virágzó kolumbiai város épp a végnapjait élte – bár ekkor még senki sem tudta, hogy súlyos katasztrófa közeleg.

Vulkanikus talajának, meleg éghajlatának és a Magdalena folyó közelségének köszönhetően a fővárostól, Bogotától több mint 160 kilométerre fekvő Armero a dél-amerikai ország legnagyobb gyapottermelő régiójának, valamint Tolima megye mezőgazdasági és gazdasági központjává vált. Az 1895-ben alapított, Fehér Városként is ismert településen virágzott az élet, lakóinak száma 1985-ben már elérte a 29 ezret.

Nem vették komolyan a tudósok figyelmeztetését

Ebben az évben a régiónak termékenyt talajt adó hatalmas, hóval borított vulkán, a Nevado del Ruiz kitöréssel fenyegetett. Noha a tudósok és nemzetközi megfigyelők több ízben is figyelmeztették a kolumbiai kormányt, hogy mielőbb fontos volna evakuálni a környező településeket, az ország vezetése – talán a Kolumbiát sújtó politikai és biztonsági katasztrófák miatt – nem tudta megfelelően közvetíteni a veszélyt a lakosság felé.

November 13-án este azonban megtörtént a vidék legnagyobb katasztrófája.

A termékeny talajt adó Nevado del Ruiz okozta a város végzetes katasztrófáját
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A végzetet hozó este

Aznap este a város polgármestere és a helyi lelkész is azzal nyugtatta az armeróiakat, hogy a vulkánból kiszálló füst és hamu ellenére is biztonságban vannak otthonaikban.

Este kilenc órakor azonban hatalmas erővel tört ki a Nevado del Ruiz, amely elképesztő sebességgel olvasztotta meg a csúcson található gleccsert.

Ez pedig egy vulkanikus iszapáradatot, úgynevezett lahart indított el, amely 60 kilométer/órás sebességgel zúdult le a hegyoldalon a Lagunilla folyó mentén egészen Armeróig.

Armerót percek alatt temette maga alá az iszapár
Fotó: Langevin Jacques / Getty Images Hungary

A várost három egymást követő víz- és vulkanikus iszaphullám árasztotta el, amely percek alatt úgy 20 ezer embert nyelt el, de sokakat az otthonukban temetett maga alá. Az iszap oly sűrű volt, hogy a mentőalakulatok 12 órán át nem tudták megközelíteni a helyszínt, így

Idézőjel ikon

többen hiába élték túl a katasztrófát, az erejük nem bírta a hosszú ideig tartó megpróbáltatásokat.

A lahar mindent maga alá temetett Armeróban
Fotó: Chip HIRES / Getty Images Hungary

A túlélők a kormányt okolták a tragédia miatt

A legtöbben a kormányt hibáztatták azért, amiért nem vették komolyan a tudósok figyelmeztetését, és az ország vezetőit sokan azzal vádolták, hogy el akarták kerülni a költséges óvintézkedéseket. Armero és a környező városok menekültjeinek ezrei ráadásul nem számíthattak és soha nem is kaptak semmiféle anyagi támogatást vagy kártérítést az államtól. 

1986-ban II. János Pál pápa is a helyszínen járt, amelyet szent földnek nyilvánított
Fotó: anamejia18 / Getty Images Hungary

A következő évben, 1986-ban II. János Pál pápa is látogatást tett Armeróba és a közeli Lérida, valamint Guayabal menekülttáboraiba is. A legnagyobb katasztrófát átélő várost szent földnek nyilvánította, ahol tiszteletére egy imádkozó pápát ábrázoló szobrot is felállítottak.

Teljesen elhagyatott a katasztrófa sújtotta város

Ma a város teljesen elhagyatott, roskatag épületei köré fonta már magát a természet, a területet lassan visszahódítja a trópusi erdő. A főút mellett álló kórház máig felismerhető; azon a nagy sziklán pedig, amelyet a lahar sodort a városba,

Idézőjel ikon

az egykor ott élő családok nevei sorakoznak.

Az armerói kórház még ma is felismerhető
Fotó: anamejia18 / Getty Images Hungary

A felejthetetlen tragédia egyik áldozata különösen nagy figyelmet kapott a nemzetközi sajtótól: ő nem más volt, mint az a 14 éves lány, Omayra Sanchez, akit a vulkanikus iszap térdig eltemetett. Noha szabadulni nem tudott, halála előtt két napon át kegyelemmel beszélt és énekelt a mentőknek.

A kamasz nemzeti ikonná, Kolumbia állhatatosságának szimbólumává vált, aki tiszteletére egy emkékművet is állítottak halálának helyszínén. 

Ha szeretnéd megismerni a hatvan éve lángoló bányászváros történetét is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló írásunkat is.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.