Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kim Dzsongil, a zárt Észak-Korea egykori és egyben második vezetője életét már a hatalomra lépése előtt is megannyi titok övezte. A személyiségéről, neveltetéséről és politikai törekvéseiről szóló, csupán szórványosan kiszivárgó információk legendákká nőttek, ám valódi személyét sem a nyugati világ, de még saját országának lakói sem ismerték igazán. Nem csoda hát, hogy az észak-koreai propaganda által felépített személyi kultusz még inkább felerősítette a diktátort körüllengő misztikumot.
A hivatalos beszámolók szerint Kim Dzsongil egy olyan nacionalista családból származik, amely aktívan küzdött a japán imperializmus ellen a 20. század elején, az azonban máig rejtély, hogy tulajdonképpen hol és mikor született. Noha a hírek szerint 1941. február 16-án látta meg a napvilágot, az észak-koreai hivatalos életrajzok viszont arról szólnak, hogy pontosan egy évvel később, 1942. február 16-án született. Az egyik verzió szerint nem is akárhol: egy, a kínai határ mentén található, Szamdzsijon megyei titkos táborban. Más hírekből viszont azt lehetett hallani, hogy
a diktátor nem is Észak-Korea szülötte, hanem az egykori Szovjetunió területén található Vjatszkojéé.
Egy valamit azonban minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni: azt, hogy Kim Dzsongil apja Kim Ir Szen, a második világháború alatt a kínai és koreai száműzöttekből álló, Japán ellen harcoló, szovjet 88. dandár 1. zászlóaljának vezetője, anyja pedig a Koreában japánellenes hősnőnek tartott Kim Dzsongszuk volt, apja első felesége.
Sok a titok a diktátor születése és tanulmányai körül
Hivatalos életrajza szerint Kim Dzsongil az általános iskolai tanulmányait 1950 szeptembere és 1960 augusztusa között végezte a jelenlegi észak-koreai fővárosban, Phenjanban. Szakértők szerint azonban, miután
ennek az időszaknak az első néhány éve a koreai háború idejére esett, a későbbi diktátor valószínűleg a biztonságosabb Kínában tanult.
Hivatalos beszámolók viszont biztosan állítják, hogy Kim Dzsongil már az iskolai évei alatt részt vett a politikában.
A phenjani Namszan Felső Középiskolában aktív tagja volt a Gyermekek Szövetségének és a Demokratikus Ifjúsági Ligának (DYL), ahol marxista politikai elméleteket tanulmányozott. Ám a fiatal Kim Dzsongilt ezenkívül még más dolgok is foglalkoztatták, érdekelte többek között a mezőgazdaság, a gépészet és a zene. A vezetői képességeit már korán megcsillantotta, miután
a DYL szervezetének alelnökeként arra ösztönözte fiatalabb osztálytársait, hogy komolyabban foglalkozzanak ideológiai tanulmányokkal, emellett tudományos versenyeket, szemináriumokat és tanulmányi kirándulásokat is szervezett.
Miután 1960-ban kilépett középiskolája kapuján, beiratkozott a Kim Ir Szen Egyetemre, ahol marxista politikai gazdaságtant tanult, mellé pedig filozófiát és katonai tudományokat választott.
Egyre magasabban a ranglétrán
Ettől a pillanattól kezdve pedig már egyenes út vezetett a politikai pálya felé. 1961 júliusában csatlakozott az ország hivatalos kormánypártjához, az Észak-koreai Munkapárthoz, amely ranglétráján egyre feljebb és feljebb került. Erről az 1960-as éveket felölelő időszakról érdemes tudni, hogy a kommunista országok közötti feszültségek korszaka volt, mi több, ekkorra esett az is, hogy Észak-Koreában belső erők próbálták megváltoztatni a párt forradalmi üzenetét. Ekkor lett Kim Dzsongil a Munkapárt Központi Bizottságának vezetője, akinek a revizionisták elleni offenzíva vezetése, valamint annak biztosítása volt a feladata, hogy a párt ne térjen el apja ideológiai irányvonalától. Ezenkívül jelentős katonai reformokat hajtott végre, hogy megerősítse a párt katonai ellenőrzését, amely együtt járt a hűtlen tisztek eltávolításával is.
Kim Dzsongil felügyelte a médiaellenőrzésért és cenzúráért felelős kormányzati ügynökséget, ugyanakkor szigorú utasításokat is adott arra vonatkozóan, hogy a párt egységes ideológiai üzenetét folyamatosan közvetítsék az írók, a művészek és a média képviselői. Történelmet, politikai ideológiát és filmkészítést ötvözve Kim számos epikus film gyártását támogatta, amelyek apja által írt műveket dicsőítettek. Hivatalos életrajza szerint Kim Dzsongil hat operát komponált, és szívesen rendezett látványos musicaleket is. A diktátor a jelentések szerint lelkes filmrajongó is volt, akinek több mint 20 ezer film volt a birtokában, köztük a teljes James Bond-sorozat.
Elkezdődött a személyi kultusz felépítése
Apja, Kim Ir Szen már az 1970-es évek elején elkezdte felkészíteni fiát Észak-Korea vezetésére, amely előszobájaként 1971 és 1980 között Kim Dzsongilt egyre fontosabb pozíciókba nevezték ki az Észak-koreai Munkapártban. Ez idő alatt olyan politikákat vezetett be, amelyek közelebb hozták a párt tisztviselőit az emberekhez – például az állami bürokratákat évi egy hónapra arra kötelezte, hogy beosztottaik között dolgozzanak.
Az 1980-as években a kormány elkezdte felépíteni Kim Dzsongil köré az apjáéhoz kísértetiesen hasonlító személyi kultuszt.
Képeit Kim Ir Szenével együtt középületekben helyezték el, miközben Dzsongil magas rangú pozíciókat kapott a Politikai Bizottságban, a Katonai Bizottságban és a Titkárságban, amellyel már nem volt akadálya annak, hogy irányíthassa a kormány minden területét.
Kim Ir Szen 1994. júliusi halálát követően Kim Dzsongil átvette az ország teljes irányítását. Ez a hatalomátadás apáról fiúra egy kommunista rezsimben addig példa nélküli volt. Apja iránti tiszteletből az elnöki hivatalt eltörölték, és Kim Dzsongil a Munkapárt főtitkári és a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki címét vette fel, amelyet az állam legmagasabb hivatalaként nyilvánítottak ki. Az újdonsült diktátor a politikai döntéseiben arrogáns és önközpontú volt, nyíltan elutasította a kritikát vagy az eltérő véleményeket, és mindenkit gyanakvással figyelt maga körül. Különcségeiről, playboy életstílusáról és a repüléstől való félelméről megannyi történet kering, ahogyan
a cipősarkairól és a frizurájáról is, amelyek magasabbnak láttatták a valóságnál.
Miután Kim Észak-Korea vezetője lett, küzdelmes nemzetgazdasággal és éhínséggel kellett szembenéznie, utóbbi egyes becslések szerint 2,5 millió ember halálát okozta. Ez a helyzet késztette arra, hogy módosítsa Észak-Korea régóta fennálló elszigetelődési politikáját, így az 1990-es évek végén és a 21. század elején arra törekedett, hogy javítsa kapcsolatait több fontos országgal is.
Ennek hatékonyságára Észak-Korea mai állapotából lehet következtetni...
Még a diktátor halálát is titkok lengik körül
De térjünk csak vissza arra a titkokkal övezett személyi kultuszra, amely a betegségét, majd aztán a halálát is körüllengte. A 2000-es években számos jelentés látott napvilágot Kim Dzsongil egészségéről és fizikai állapotáról, 2008 augusztusában egy japán kiadvány például egyenesen azt állította, hogy
Kim már 2003-ban meghalt, és a nyilvános eseményeken csupán egy hasonmása vesz részt.
Felmerült ekkor az is, hogy Kim még a 2008. áprilisi, phenjani olimpiai fáklyás ceremónián sem vett részt, azok a hírek pedig már végképp felkavarták az állóvizet, amelyek arról szóltak, hogy a diktátor azért nem jelent meg Észak-Korea 60. évfordulójára rendezett katonai parádén, mert agyvérzést kapott. 2008 őszén a hírforrások egymásnak ellentmondó beszámolókat közöltek az állapotáról.
Kétségtelen, hogy egészségi állapotára az egész világ felkapta a fejét, nemcsak azért, mert az ország gazdasági helyzete bizonytalan volt, hanem az utódlás miatt is. Dzsongilnek, akárcsak az apjának, nem volt ugyanis egyértelmű örököse. 2009-ben azonban hírek jelentek meg arról, hogy Kim Dzsongunt tervezi utódjául megnevezni, akiről ugyancsak nagyon keveset lehetett tudni. 2010-ig nem több mint csupán egy hivatalosan megerősített fénykép létezett Dzsongunról, és – apjáéhoz hasonlóan – még a hivatalos születési dátumát sem hozták nyilvánosságra.
Az akkor húszas éveiben járó Dzsongun csak egy évvel később, 2010 szeptemberében vált hivatalosan elismert utóddá.
Kim Dzsongilt végül 2011. december 17-én egy vonatút során érte a halál, szívrohamban halt meg. A férfi állítólag három feleségét, három fiát és három lányát hagyta maga után, más jelentések szerint azonban akár hetven gyermeke is születhetett.
Ha tudni szeretnéd, hogy melyik az az ország, amelyben 26 millió forintot fizetnek egy gyermekért, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.
