Ezt tette a diktátor, hogy magasabbnak tűnjön: sok titok övezi az életét

Olvasási idő kb. 5 perc

Kim Dzsongil, a zárt Észak-Korea egykori és egyben második vezetője életét már a hatalomra lépése előtt is megannyi titok övezte. A személyiségéről, neveltetéséről és politikai törekvéseiről szóló, csupán szórványosan kiszivárgó információk legendákká nőttek, ám valódi személyét sem a nyugati világ, de még saját országának lakói sem ismerték igazán. Nem csoda hát, hogy az észak-koreai propaganda által felépített személyi kultusz még inkább felerősítette a diktátort körüllengő misztikumot.

A hivatalos beszámolók szerint Kim Dzsongil egy olyan nacionalista családból származik, amely aktívan küzdött a japán imperializmus ellen a 20. század elején, az azonban máig rejtély, hogy tulajdonképpen hol és mikor született. Noha a hírek szerint 1941. február 16-án látta meg a napvilágot, az észak-koreai hivatalos életrajzok viszont arról szólnak, hogy pontosan egy évvel később, 1942. február 16-án született. Az egyik verzió szerint nem is akárhol: egy, a kínai határ mentén található, Szamdzsijon megyei titkos táborban. Más hírekből viszont azt lehetett hallani, hogy

a diktátor nem is Észak-Korea szülötte, hanem az egykori Szovjetunió területén található Vjatszkojéé.

Egy valamit azonban minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni: azt, hogy Kim Dzsongil apja Kim Ir Szen, a második világháború alatt a kínai és koreai száműzöttekből álló, Japán ellen harcoló, szovjet 88. dandár 1. zászlóaljának vezetője, anyja pedig a Koreában japánellenes hősnőnek tartott Kim Dzsongszuk volt, apja első felesége. 

A gyermek Kim Dzsongil a szüleivel
Fotó: noboru hashimoto / Getty Images Hungary

Sok a titok a diktátor születése és tanulmányai körül

Hivatalos életrajza szerint Kim Dzsongil az általános iskolai tanulmányait 1950 szeptembere és 1960 augusztusa között végezte a jelenlegi észak-koreai fővárosban, Phenjanban. Szakértők szerint azonban, miután

Idézőjel ikon

ennek az időszaknak az első néhány éve a koreai háború idejére esett, a későbbi diktátor valószínűleg a biztonságosabb Kínában tanult.

Hivatalos beszámolók viszont biztosan állítják, hogy Kim Dzsongil már az iskolai évei alatt részt vett a politikában.

Az egykori diktátor élete telis-tele van titkokkal
Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images Hungary

A phenjani Namszan Felső Középiskolában aktív tagja volt a Gyermekek Szövetségének és a Demokratikus Ifjúsági Ligának (DYL), ahol marxista politikai elméleteket tanulmányozott. Ám a fiatal Kim Dzsongilt ezenkívül még más dolgok is foglalkoztatták, érdekelte többek között a mezőgazdaság, a gépészet és a zene. A vezetői képességeit már korán megcsillantotta, miután

Idézőjel ikon

a DYL szervezetének alelnökeként arra ösztönözte fiatalabb osztálytársait, hogy komolyabban foglalkozzanak ideológiai tanulmányokkal, emellett tudományos versenyeket, szemináriumokat és tanulmányi kirándulásokat is szervezett.

Miután 1960-ban kilépett középiskolája kapuján, beiratkozott a Kim Ir Szen Egyetemre, ahol marxista politikai gazdaságtant tanult, mellé pedig filozófiát és katonai tudományokat választott. 

Egyre magasabban a ranglétrán

Ettől a pillanattól kezdve pedig már egyenes út vezetett a politikai pálya felé. 1961 júliusában csatlakozott az ország hivatalos kormánypártjához, az Észak-koreai Munkapárthoz, amely ranglétráján egyre feljebb és feljebb került. Erről az 1960-as éveket felölelő időszakról érdemes tudni, hogy a kommunista országok közötti feszültségek korszaka volt, mi több, ekkorra esett az is, hogy Észak-Koreában belső erők próbálták megváltoztatni a párt forradalmi üzenetét. Ekkor lett Kim Dzsongil a Munkapárt Központi Bizottságának vezetője, akinek a revizionisták elleni offenzíva vezetése, valamint annak biztosítása volt a feladata, hogy a párt ne térjen el apja ideológiai irányvonalától. Ezenkívül jelentős katonai reformokat hajtott végre, hogy megerősítse a párt katonai ellenőrzését, amely együtt járt a hűtlen tisztek eltávolításával is.

Apjáéhoz hasonló személyi kultuszt építettek Kim Dzsongil köré
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

Kim Dzsongil felügyelte a médiaellenőrzésért és cenzúráért felelős kormányzati ügynökséget, ugyanakkor szigorú utasításokat is adott arra vonatkozóan, hogy a párt egységes ideológiai üzenetét folyamatosan közvetítsék az írók, a művészek és a média képviselői. Történelmet, politikai ideológiát és filmkészítést ötvözve Kim számos epikus film gyártását támogatta, amelyek apja által írt műveket dicsőítettek. Hivatalos életrajza szerint Kim Dzsongil hat operát komponált, és szívesen rendezett látványos musicaleket is. A diktátor a jelentések szerint lelkes filmrajongó is volt, akinek több mint 20 ezer film volt a birtokában, köztük a teljes James Bond-sorozat.

Elkezdődött a személyi kultusz felépítése

Apja, Kim Ir Szen már az 1970-es évek elején elkezdte felkészíteni fiát Észak-Korea vezetésére, amely előszobájaként 1971 és 1980 között Kim Dzsongilt egyre fontosabb pozíciókba nevezték ki az Észak-koreai Munkapártban. Ez idő alatt olyan politikákat vezetett be, amelyek közelebb hozták a párt tisztviselőit az emberekhez – például az állami bürokratákat évi egy hónapra arra kötelezte, hogy beosztottaik között dolgozzanak.

Az 1980-as években a kormány elkezdte felépíteni Kim Dzsongil köré az apjáéhoz kísértetiesen hasonlító személyi kultuszt.

Képeit Kim Ir Szenével együtt középületekben helyezték el, miközben Dzsongil magas rangú pozíciókat kapott a Politikai Bizottságban, a Katonai Bizottságban és a Titkárságban, amellyel már nem volt akadálya annak, hogy irányíthassa a kormány minden területét. 

Az észak-koreai vezetőről az a hír járta, hogy azért fésülte felfelé a haját, hogy magasabbnak látszódjon
Fotó: Kurita KAKU / Getty Images Hungary

Kim Ir Szen 1994. júliusi halálát követően Kim Dzsongil átvette az ország teljes irányítását. Ez a hatalomátadás apáról fiúra egy kommunista rezsimben addig példa nélküli volt. Apja iránti tiszteletből az elnöki hivatalt eltörölték, és Kim Dzsongil a Munkapárt főtitkári és a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki címét vette fel, amelyet az állam legmagasabb hivatalaként nyilvánítottak ki. Az újdonsült diktátor a politikai döntéseiben arrogáns és önközpontú volt, nyíltan elutasította a kritikát vagy az eltérő véleményeket, és mindenkit gyanakvással figyelt maga körül. Különcségeiről, playboy életstílusáról és a repüléstől való félelméről megannyi történet kering, ahogyan

a cipősarkairól és a frizurájáról is, amelyek magasabbnak láttatták a valóságnál.

Miután Kim Észak-Korea vezetője lett, küzdelmes nemzetgazdasággal és éhínséggel kellett szembenéznie, utóbbi egyes becslések szerint 2,5 millió ember halálát okozta. Ez a helyzet késztette arra, hogy módosítsa Észak-Korea régóta fennálló elszigetelődési politikáját, így az 1990-es évek végén és a 21. század elején arra törekedett, hogy javítsa kapcsolatait több fontos országgal is.

Ennek hatékonyságára Észak-Korea mai állapotából lehet következtetni...

Színrelépése után nem sokkal Kim Dzsongil több vezetői tisztséget is betöltött
Fotó: Handout / Getty Images Hungary

Még a diktátor halálát is titkok lengik körül

De térjünk csak vissza arra a titkokkal övezett személyi kultuszra, amely a betegségét, majd aztán a halálát is körüllengte. A 2000-es években számos jelentés látott napvilágot Kim Dzsongil egészségéről és fizikai állapotáról, 2008 augusztusában egy japán kiadvány például egyenesen azt állította, hogy

Idézőjel ikon

Kim már 2003-ban meghalt, és a nyilvános eseményeken csupán egy hasonmása vesz részt.

Felmerült ekkor az is, hogy Kim még a 2008. áprilisi, phenjani olimpiai fáklyás ceremónián sem vett részt, azok a hírek pedig már végképp felkavarták az állóvizet, amelyek arról szóltak, hogy a diktátor azért nem jelent meg Észak-Korea 60. évfordulójára rendezett katonai parádén, mert agyvérzést kapott. 2008 őszén a hírforrások egymásnak ellentmondó beszámolókat közöltek az állapotáról. 

KIm Dzsongil és apja portréi felkerültek a középületekre
Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary

Kétségtelen, hogy egészségi állapotára az egész világ felkapta a fejét, nemcsak azért, mert az ország gazdasági helyzete bizonytalan volt, hanem az utódlás miatt is. Dzsongilnek, akárcsak az apjának, nem volt ugyanis egyértelmű örököse. 2009-ben azonban hírek jelentek meg arról, hogy Kim Dzsongunt tervezi utódjául megnevezni, akiről ugyancsak nagyon keveset lehetett tudni. 2010-ig nem több mint csupán egy hivatalosan megerősített fénykép létezett Dzsongunról, és – apjáéhoz hasonlóan – még a hivatalos születési dátumát sem hozták nyilvánosságra.

Az akkor húszas éveiben járó Dzsongun csak egy évvel később, 2010 szeptemberében vált hivatalosan elismert utóddá.

Kim Dzsongilt végül 2011. december 17-én egy vonatút során érte a halál, szívrohamban halt meg. A férfi állítólag három feleségét, három fiát és három lányát hagyta maga után, más jelentések szerint azonban akár hetven gyermeke is születhetett.

Ha tudni szeretnéd, hogy melyik az az ország, amelyben 26 millió forintot fizetnek egy gyermekért, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.