Meglepő, ami kiderült Erzsébet királynőről halála előtt két hónappal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Erzsébet királynő halála előtt két hónappal még vígan lovagolt, és kedélyesen beszélgetett, amikor is megható dolgot árult el.

Erzsébet királynő gyermekkora óta lovagolt, és ezzel kilencven felett sem hagyott fel. Hű lova, Emma méreténél fogva tökéletes volt a királynő számára, társaságukat pedig Terry Pendry gondozóval osztották meg, aki most a királynő utolsó lovaglásáról osztotta meg emlékeit – írja a Mirror.

II. Erzsébet néhány héttel a halála előtt még lovagolni ment, és pontosan tudta, hogy

Idézőjel ikon

ez az utolsó alkalom, amikor ráül szeretett lovára, Emmára.

A 2022. szeptember 8-án elhunyt királynő július 18-án ment utoljára lovagolni, és bár nem volt ereje teljében, ragaszkodott ahhoz, hogy maga szálljon fel a nyeregbe. A törékeny királynő a felszállással boldogult, ám leszállásnál segíteni kellett neki – emlékezett vissza Terry Pendry, aki évtizedeken át volt a királynő ménesgondozója.

Erzsébet királynő 2006-ban Terry Pendry ménesgondozóval
Fotó: Max Mumby/Indigo / Getty Images Hungary

Erzsébet királynő utolsó lovaglása

A gondozó aggódott az uralkodóért, ezért nem hagyta magára, és lovával szorosan mellette haladt. Mint mondta, Erzsébet királynő e szavakat intézte hozzá:

Idézőjel ikon

Ilyen még nem történt velem, mióta hercegnő voltam, hogy valaki így sétáljon mellettem.

Ekkor a gondozó felajánlotta, hogy ha arrébb megy, de a királynő nem bánta a társaságát. Ekkor Pendry megkérdezte, hogy lefotózhatja-e a jelenetet, amint 96 évesen 26 éves lován ül. A királynő bólintott, majd a kész képre saját kézzel írt megjegyzést, amit a gondozó a saját albumába ragasztott,

Idézőjel ikon

így tisztelegve a közel három évtized előtt, amit az uralkodó mellett töltött.

Erzsébet királynő koporsóját természetesen lovaglásban hű társai, Mr. Pendry és maga Emma is kísérte, és sok gyászoló látta úgy, hogy Emma fejet hajtott egykori királynője előtt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.