Sztálint, „népünk és a haladó emberiség tanítóját” sok minden éltette a legvidámabb barakk fővárosában. Hatalmas szobrát az egykori Felvonulási téren 1951-ben állította az őt ünneplő nép, s ugyanez a nép, elűzésének reményében, 1956-ban darabokra aprította a nagy vezér óriás mását. De volt Sztálin Budapest díszpolgára is, a tiszteletére indult trolik viszont a mai napig emlékeztetnek az őt egykor övező személyi kultuszra.
Nagy dolog volt, hogy 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére végre elindulhatott Budapesten az új trolibuszjárat. Csakhogy ez történetesen nem volt születésnapja az eredetileg Joszif Dzsugasvili névre hallgató diktátornak, a troli pedig egyáltalán nem volt már újdonság 1949-ben fővárosunkban.
Sztálin Budapestje
Na de azért mindenki úgy csinált, mintha 1933-tól nem lettek volna príma trolijáratok Budapesten. Ráadásul a korábbi vonalak sokkal jobban kigondolt útvonalakon is közlekedtek, és az öreg kontinensen igencsak élenjárók voltunk velük. 1949-ben újra megszültük a spanyol viaszt, csak most szovjet módra. Mellesleg Sztálin igazi 70. szülinapja, melynek apropóján 70-es számozást kapott a trolivonal, nagyjából egy évvel azelőtt már lezajlott, csak éppen az nem akkorra esett, amikor az ünnepelt születni szeretett volna, úgyhogy ezt az adatot módosítani kellett. De ez ugyebár messze nem az egyetlen adat volt, amely máshogy került a köztudatba, mint ahogy a valóságban történt.
Erre maga a troli is jó példa, amelyről jobbnak látszott elhallgatni a korábban már virágzó üzemeltetést kishazánkban, s a Szovjetunió bravúrjaként feltüntetni a technikai csodát, mely az új vonalak lehetőségét megteremtette.
Más szülinapi ajándékot is kapott Sztálin Budapesttől
1949. december 20-án, vagyis 1 nappal az általunk Sztálin 70. születésnapjaként ünnepelt cécó előtt a budapesti Törvényhatósági Bizottság határozatot hozott egy hiánypótló intézkedésről: fővárosunk egy éven belül
méltó helyen, méltó méretben és méltó művészi kivitelben szobrot állít Sztálin atyánknak.
Tortát mégsem süthetett a szerető nép az ő generalisszimuszának, máshogy meg nyilván nem tudta, hogyan fejezhetné ki végtelen szeretetét és kimondhatatlan háláját azért a végeláthatatlan jóért, amit Sztálin neki adott. Kellett tehát egy monstrum szobor, jó gyorsan, amit bálványozni lehetett, nehogy megsértődjön szellemi vezetőnk, ha esetleg a troli gesztusát csak annyira értékelné, mint az öreg király a mesében a sót.
Hamar megtalálták a mestert a grandiózus tervhez, de annál tovább tartott a méltó hely kijelölése. Így a projekt kissé megcsúszott, s csak 1951-ben határozták el, hogy a Városligeti Színház és a közelében található Regnum Marianum-templom kegyetlen lerombolása árán hozzák majd létre azt a remek teret, amely felvonulások és díszszemlék tartására éppúgy alkalmas lesz, ahogy léptékével szellemi atyánk nagyságához is fel tud így nőni. A komoly áldozatok árán keletkező teret a rajta álló szobor névadójáról Sztálin térnek nevezték el váratlan módon, de csak amíg a népharag ezt lehetővé tette, azaz 1956-ig.
Sem a troli, de még csak a szobor sem bizonyult elegendőnek a nép szűnni nem akaró hálájának nyomatékosítására, gondolhatták a magas pozíciókat betöltő elvtársak. Így amikor 1951-ben vasművet hozták létre Dunapentele községében, az ekképpen a felemelkedés útjára lépett települést már méltónak tartották arra, hogy a Sztálinváros névvel ajándékozzák meg.
Visszavétetnek a Sztálinnak szánt az ajándékok
Nem szép dolog, ha egy ajándékot visszavesz, aki adja. Ha nem csupán diszkréten eltünteti, hanem látványosan miszlikekre is töri azt, az már tényleg elég erős jelzés arra vonatkozóan, hogy ezt az ajándékot lehet, hogy mégse szíve legmélyéről és őszinte rajongása jeléül adta az ajándékozó fél.
1956-ban az egyik legerőteljesebb szimbolikus jelzés, amit a magyar nép adhatott, az a pártvezető böszme másának extatikus felaprítása volt a Sztálin téren.
A tér, melynek nevét 1956 után Felvonulási térre szelídítették, a nép ajkán sokáig csak "Csizma térként" élt tovább, a csizma volt ugyanis az egyetlen, ami a nagy vezér szobrából a helyszínen fennmaradt. A monstrumból a legnagyobb egyben maradt darab Joszif fenyegető ökle, erre a Nemzeti Múzeumban vigyáznak, nehogy újra lecsaphasson.
Nem ez az egyetlen ajándék, amit Budapest visszavett Sztálintól
Joszif Visszarionovics Sztálin elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökének 1953. március 5-i halála után ugyan még törvény adatott ki, mely lefekteti, hogy örökké emlékezni fogunk a dicső generalisszimuszra: "1. § Az Országgyűlés Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emlékét, a magyar nép felszabadítása, a magyar nemzet függetlenségének kivívása és biztosítása, a magyar dolgozók politikai, gazdasági, kulturális felemelkedése körül szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a magyar nép el nem múló hálájának tanúbizonyságául törvénybe iktatja."
És mégis, a troli számozása ugyan máig nem változott, de 1961-ben a magyarországi Sztálinvárosból Dunaújváros lett, 2011 tavaszán pedig nyolc másik illusztris személlyel együtt Budapest Főváros Közgyűlése egyhangú támogatottság mellett hivatalosan és örökre törölte Sztálint Budapest díszpolgárainak köréből.
Ha az egykori keleti blokk diktatúrái érdekelnek, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
