Tragikus következménye volt, ha valakiből írnok lett Egyiptomban

Olvasási idő kb. 3 perc

Nagyon nagy becsben tartották az írnokokat az ókori Egyiptomban, de rengeteg egészségügyi problémával küszködtek a folyamatos görnyedés miatt.

Az ókori Egyiptomban sokan akartak írnokok lenni, mert az írástudókat megbecsülték. Mivel a társadalmuk alacsony műveltségűnek számított, igen ritkának számított ez a tudás.

Az életformájuk azonban megviselte a testüket.

Írástudónak lenni nagy kincs volt az ókori Egyiptomban

Az írástudók, az elöljárókkal együtt, a falvak vezetői voltak, a közösség és a felsőbb hatóságok közötti összekötők. Feladataik közé tartozott a falu tevékenységének nyilvántartása, a királyi raktárakból származó anyagok felhasználásának felügyelete, a bérek átvétele és kiosztása, a munkásságban megüresedett állásokra jelöltek ajánlása, valamint

Idézőjel ikon

ők voltak a helyi bíróság főbírói és az eskütételek koronatanúi.

Nagy becsben tartották az írnokokat az ókori Egyiptomban
Fotó: duncan1890 / Getty Images Hungary

Az egyiptomiak úgy gondolták, hogyha a beszédet leírják, akkor a szavak valóságossá és igazzá válnak, és ezt minden egyiptomi osztotta, akár írástudó volt, akár nem. Az olvasni nem tudók ezért írnokokat alkalmaztak szerződések, levelek és végrendeletek elkészítéséhez. Sokan tartották úgy, hogy akkor lehet a fiuk a társadalom nagyra becsült tagja, ha megtanul írni, de az oktatás nem volt mindenki számára elérhető.

A kormányhivatalok és a nagyobb templomok támogatták az iskolákat, ahol a fiúk hat-hét évesen kezdték meg a képzést, néha korábban.

Ezekbe a család- vagy háztartási alkalmazottak több éven át naponta szállították a tanulóknak az ételt és az italt, ebben az időszakban a diák nem járult hozzá a család bevételéhez. A szegényebb családokból származó fiúk így csak abban reménykedhettek, hogy egy tehetősebb rokon vagy mecénás támogatja őket, vagy egy idősebb írnok, esetleg a helyi hivatalnok mellé tudnak szegődni tanoncnak, aki megtanítja őket a mesterség alapjaira.

Súlyos betegségekkel küzdöttek az írnokok 

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tudósok nemrégiben 69 felnőtt férfi csontvázat vizsgáltak meg, amelyeket Kr. e. 2700 és 2180 között temettek el egy észak-egyiptomi piramiskomplexum, Abu-Szír temetőjében. A csontvázak tucatjain sajátos kopást találtak. 30 írástudó csontritkulásban szenvedett:

Idézőjel ikon

az ízületi szöveteik elhasználódtak.

A kutatók a sírjaikban található írásos dokumentumokból tudták, hogy mely férfiak voltak írnokok. Életükben kiváltságosak voltak, mivel a becslések szerint az ókori egyiptomiaknak csupán az 1 százaléka tudott írni. Az írástudással rendelkező tisztviselők a kor elitjéhez tartoztak, és az államigazgatás gerincét alkották, fontosak voltak az egész ország működése és irányítása szempontjából.

Kevesen tudtak írni Egyiptomban
Fotó: Photos.com / Getty Images Hungary

Az egyiptomi írnokok életét és munkáját már többször is részletesen tanulmányozták, de csontjaikat és a sérüléseiket még sosem vizsgálták meg. Az írnokok hosszú ideig keresztbe tett lábakkal vagy térdelve ültek, papír és tinta fölé görnyedve. A csontvázaikon a térd, az ujjak, a hüvelykujjak, a bokák, a vállak, a kulcscsontok, a nyak, a gerinc és az állkapcsok megterhelésének nyomai mutatkoztak. A legtöbb károsodást a csontvázak jobb oldalán találták, a jobb térd különösen gyakori pontja volt az arthrosisnak, vagyis az ízületi porckopásnak, valószínűleg azért, mert az írnokok többször guggoltak a jobb lábukon. Az ókori egyiptomi ikonográfia pedig általában jobb kézzel író írnokokat ábrázol.

A testtartás hatással volt az írnokok hátára is. Egy tipikus írnok pozíció volt, hogy a fejet előre kellett dönteni, a gerincet pedig hajlítani, ami megváltoztatta a fej súlypontját, és megterhelte a gerincet.

Idézőjel ikon

A gerinc problémái pedig okozhatnak olyan típusú állkapocs-károsodást, mint amilyet az ókori írnokok csontvázai mutattak.

A kutatók megjegyzik, hogy ez is bizonyítja, hogy bizonyos ismétlődő munkafolyamatok negatív hatással lehetnek az egészségre és a testtartásra. Bár az ókorban éltek, már ekkor is komoly kockázata volt a folyamatos ülésnek, ami súlyos betegségekhez vezetett.

Az ülőmunka komoly veszélyt jelent az egészségünkre. Az alábbi cikkünkből megtudhatod, hogy hány órányi ülés növelheti a korai halálozás kockázatát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.