Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Illemhelyeink evolúciója már ott tart, hogy lassan a vécécsésze is okosabb lesz az emberi fajnál. A legmodernebb vécék már összekötnek gasztroenterológusunkkal is! Hogy juthattunk el idáig? Menjünk vissza néhány évszázadot, és nézzük meg, hogyan végezték elődeink az emberiség leginkább elhallgatott, mégis egyik legfontosabb ügyét.
Most képzeljük el azt a pillanatot, amikor orvosunk telefonja pittyen egyet, miközben épp kávéját szürcsölgeti a kényelmes, letisztult, meghitten szürke skandináv kanapéján. Ez az üzenet pedig valós idejű analízist tartalmaz páciense melléktermékének biológiai komponenseiről, a beteg kiválasztásának dinamikájáról stb. Ennek alapján vagy hümmög egyet orvosunk, és azt mondja: „ez bizony derék munka volt, nincs semmi baj, csak így tovább”... vagy ledobja kávéspoharát az elefántcsontszín plüss-szőnyegre, és azonnal szorult helyzetbe került betegéhez siet. Ez már a valóság. De ezekhez a tudományos magaslatokhoz el kellett jutni valahogy a vécétörténelem rögös útján.
Vécé és szocializáció
Európa hajlamos magát a tudományok axis mundijának, a modern civilizáció bölcsőjének tekinteni, de nem itt termettek ám az első csatornával ellátott, épített mellékhelyiségek! Régészeti kutatások szerint már az Indus-völgyi civilizáció is használt téglaépítésű mosdókat, amelyekhez ráadásul csatornák is tartoztak.
Ma sokan kötik össze a közösségi médiát a mellékhelyiséggel, nem véletlenül születik annyi mém a világ zörejei elől a mosdó meghitt csendjébe burkolózó emberekről, akik pár röpke óra után zsibbadt lábakkal tántorognak elő a fényre. A közösségi élet és a vécé kombinációját sem a mai ember találta fel, elég, ha meglátogatunk egy nyilvános, avagy inkább közösségi toalettet, amit a rómaiak hagytak ránk. A fülkék nélküli mellékhelyiséget sokszor a fürdők mellé építették, méretüknél fogva pedig egyszerre rengetegen végezhették itt ügyes-bajos dolgukat, közben pedig kiönthették egymás előtt szívüket, lelküket.
A vécék fejlődése a kezdetektől
A középkorban aztán az illemhely egyre inkább a privát megnyugvás színtere lett. A kora középkor sok tekintetben hatalmas visszaesés volt a Római Birodalom közállapotaihoz képest, és évszázadoknak kellett eltelnie, mire Európa visszaszerezte vezető pozícióját a térségben. Ebben a zűrzavaros időszakban nagyon kevesek engedhették meg maguknak, hogy komolyabb építményt emeljenek. Sok esetben még uralkodói szinten is nagy dolog volt egy komoly várkastély megépítése, főleg, ha olyan elképesztő újítással rukkoltak elő, mint az elkülönített illemhely. Ezeknek az illemhelyeknek többnyire kétféle kialakítása volt. Az egyik legelterjedtebb mellékhelyiség-típus a gravitációs erőt igénybe véve a várfalon kívülre eresztette a nemkívánatos anyagokat. Ilyen módszerrel találkozni a nagyvázsonyi vár oldalán is. Ennek rokona az a fajta vécé, ami a salakanyagainkat egy kürtőn keresztül engedte a várárokba. Ha pedig elakadt a rendszer, akkor ... nos, ezért is volt jobb uralkodónak lenni akkoriban. A legszofisztikáltabb középkori mosdók pedig már akkor is csatornákat használtak a szennyvíz elvezetésére, amelyet egy ciszternában gyűjtöttek össze.
Bár az első öblíthető illemhelyet, a water closetet (WC) már a 16. században létrehozta egy Sir John Harrington nevű író, műfordító (találmánya és foglalkozása között kellett, hogy legyen valami kapcsolat), az öblíthető toalettek elterjedéséhez az ipari forradalomig várni kellett, mert meg kellett valahogy oldani az egyre nagyobb mértékben növekedő városi lakosság higiénikus együttélését, az épületek csatornázását.
A vécépapír történelme
Ekkor azonban még nem beszéltünk a vécépapír használatáról. A vécépapír evolúciója talán fontosabb is, mert végszükség esetén szinte bárhol könnyíthet magán az ember, ez ugye olyan biológiailag determinált dolog. Ám a törlés, nos, az már bonyolultabb kérdés. Egyes kutatások azt bizonyítják, hogy kövekkel, hóval, kagylóval is végezték elődeink a műveletet, és persze folyóvízzel lehetett tökéletesíteni az eredményt, persze, ha körültekintően választották meg, hogy a folyó vagy patak melyik szakaszán tisztálkodtak. Használtak továbbá állatszőröket, de arra nincs információ, hogy az állat élt-e, vagy már halott volt a művelet közben. Egyes népeknél, például az araboknál homokkal vagy agyagos sárral tisztították meg érzékenyebb testrészeiket, sőt találkoztam már olyan emberrel is, aki esküszik arra, hogy iszappal jóval kíméletesebb munkát lehet végezni, mint vécépapírral.
A Római Birodalomból több példát is ismerünk pálcára tűzött szivacsra, amit bizony többen is használtak (fenntartható életmód 1.0), persze nem közvetlenül egymás után, mert a törlések között ecetben vagy sós vízben áztatták ezt a fontos szerszámot, amit tersoriumnak is hívtak. Seneca egy ízben megemlékezik írásaiban egy gladiátorról, aki úgy ölte meg magát, hogy bement a mosdóba, és egy vécépapír gyanánt használt tersoriumot döfött le a torkán. Régészek a Han-dinasztia idejéből (i. e. 206 – i. sz. 220) származó katonai bázis feltárásakor találtak bambuszpálcára tűzött rongydarabot, amit remélhetőleg nem egy egész hadsereg használt.
Ezek után, ha nem is nyergelünk át okosvécére, feltétlenül becsüljük meg mosdónk kényelmét, tisztaságát, csendjét.
Tudni szeretnéd, hogyan tisztálkodtak az Oszmán Birodalomban? Olvasd el következő cikkünket!
