Újabb milliárdos hívja ki maga ellen a sorsot: ő is a Titanichoz készül

Olvasási idő kb. 2 perc

Larry Connor amerikai iparmágnás összeállt Patrick Lahey mélytengeri felfedezővel, akivel azt tervezik, hogy tengeralattjáróval merülnek a 3800 méter mélységben fekvő Titanic roncsaihoz.

Emlékezetes, hogy a Titanic roncsainak felderítésére indult legutóbbi expedíció tragédiába torkollott. Az OceanGate mini-tengeralattjárója, a Titan tavaly június 18-án merült le a fedélzetén öt emberrel, akik azután soha nem jöttek már a felszínre. A járművel a merülés után szinte azonnal megszakadt a kapcsolat, emiatt nemzetközi mentőakció indult azon igyekezve, hogy még azelőtt ráleljenek a szerencsétlenül járt utasokra, mielőtt elfogyna a levegőjük. Csak később derült ki, hogy a tengeralattjáró már a merülése elején összeroppanhatott a nagy vízalatti nyomástól.

A Titanic roncsai nem hagyják nyugodni a felfedezőket

A BBC beszámolója szerint ezúttal az ingatlanok adásvételéből meggazdagodott Larry Connor ohiói iparmágnás állt össze Patrick Lahey mélytengeri felfedezővel, hogy eljussanak a 112 éve elsüllyedt Titanic roncsaihoz.

A 112 éve hajótörést szenvedett Titanic roncsai azóta is a tenger mélyén fekszenek
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A Triton Submarines egy új tengeralattjárót, az Abyssal Explorer 4000-est adja a két vállalkozó kedvű felfedező társául, ám mielőtt a mélybe ereszkednének, még egy tengerészeti szervezetnek kell megfelelőségi tanúsítványt kiállítania a járműről. A nevében lévő szám egyébként azt jelzi, hogy 4000 méteres mélységig biztonságosan használható, ami megnyugtató, hiszen a Titanic roncsai 3800 méter mélyen fekszenek az Atlanti-óceán fenekén. 

Idézőjel ikon

Szeretném megmutatni az embereknek világszerte, hogy bár az óceán rendkívül erős, le lehet győzni

– mondta terveikről az ingatlanmogul.

Még pontos terv, hogy mikor merülnének a Titanic roncsaihoz

Hogy mikor vágnak neki a félelmetes útnak, egyelőre nem tudni pontosan, de bízzunk benne, hogy addig alaposabban átvizsgálják a tengeralattjárójukat, mint azt a Titannal tették, és akkor valóban megtudhatunk új dolgokat a jéghegynek ütközött Titanicról.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.