A világ legfurcsább kinézetű állatának még egy fontos szerve is hiányzik

Olvasási idő kb. 3 perc

A kacsacsőrű emlősök, amelyek első ránézésre úgy tűnnek, mintha több állat, például a kacsa, a hód és a vidra sajátosságait is magukon hordoznák, nem csupán külsőre nyújtanak érdekes látványt. Talán kevesen tudják, hogy ezeknek a tojásrakó emlősöknek nincs gyomra, és az evolúció menetét ismerve nem is lesz soha.

A gyomor a gerinces élőlények történetében régóta jelen lévő tulajdonság. Eddig ismereteink szerint körülbelül 450 millió évvel ezelőtt először alakult ki gyomormirigyek formájában. Ám attól, hogy valami hosszú időn keresztül létezik, nem biztos, hogy meg is marad.

Nem a kacsacsőrű emlősök az egyedüliek

Hiába a több millió év, néhány gerinces élőlény már nem rendelkezik gyomorral, köztük a kacsacsőrű emlősök sem, ahogyan a kloákás társai, a hangyászok és a valódi csontos halak becslések szerint 20-27 százaléka sem, amely csoportba a halfajok túlnyomó többsége tartozik. 

A tudósok rájöttek arra, miért vesztették el a kacsacsőrű emlősök az egyik létfontosságú szervüket
Fotó: Jason Edwards / Getty Images Hungary

A kacsacsőrű emlősök példája a bizonyíték arra, hogy egy ilyen tulajdonság elvesztése általában együtt jár a hozzá kapcsolódó gének elvesztésével, ami egyúttal megnehezíti azt is, hogy az adott élőlények valaha is újra rendelkezzenek azzal a szervvel, aminek korábban már birtokában voltak.

Egy tanulmány feltárta, hogy a gyomorműködéshez kapcsolódó kulcsfontosságú gének közül sok vagy inaktiválódott, vagy teljesen eltűnt a kacsacsőrű emlősök genomjából, vagyis a szervezetük genetikai információinak összességéből.

A fölösleges gének kiselejteződnek

Mindez az információ érdekes kiegészítést ad ahhoz, amit a tudósok eddig tudtak a gerincesek evolúciójáról. Ugyanis ezeknek a géneknek mindegyike erősen konzerválódott a gerinceseknél, ami egy olyan egyedi evolúciós mintázatot mutat a kacsacsőrű emlős genomjában, amelyet korábban más emlősökében nem találtak meg.

Az evolúció során a körülményekhez alkalmazkodva az élőlények szervezete is átalakult
Fotó: Mark Garlick/science Photo Libra / Getty Images Hungary

De vajon a kacsacsőrű emlősök az egyedüliek bolygónkon, amelyek elvesztették a gyomrukat? Jogos kérdés, hiszen nem biztos, hogy azok az élőlények, amelyek elhagytak egy tulajdonságot, a hozzá kapcsolódó géneket is elhagyták. 

A mexikói vaklazacnak például nincsenek szemei, ám a szemek kialakításához szükséges génjei még mindig megvannak, csak éppen ezek a gének nem működnek. 

Egy tudóscsoport megállapította, hogy több állat szervezetében, amelyik elvesztette a gyomrát, a hozzá kapcsolódó gének valójában selejtezésre kerültek.

Ezzel magyarázható a gyomor elvesztése

A kutatók 14 gerinces faj, köztük az ember, az egér és a zebrahal genomját hasonlították össze, hogy teszteljék hipotézisüket, miszerint a gyomortól való megszabadulás az evolúció során összefügg a kulcsfontosságú gyomorgének elvesztésével.

Ennek során felfedezték, hogy a gyomor nélküli élőlényekből hiányoztak azok a gének, amelyek a gyomor protonpumpáját kódolják.

Ez az enzim savasítja a gyomor tartalmát az emberekben, és gyakran szolgál a savas reflux tüneteit enyhítő gyógyszerek (protonpumpagátlók) célpontjául. A gyomorsejtek által felszabadított, a fehérjék lebontását segítő enzimek egy osztályát tartalmazó gének szintén hiányoztak, kivéve a gömbhalaknál és a tintahalaknál. Ezek az élőlények csupán egy gént tartottak meg, de annak nem volt gyomorral kapcsolatos funkciója. 

A mexikói vadlazac a szemét vesztette el
Fotó: antos777 / Getty Images Hungary

De vajon miért veszítették el gyomrukat és a gyomor kialakulásához szükséges géneket a fent említett élőlények? A kutatók elmélete szerint ennek oka a táplálkozás vagy a környezet változásával magyarázható, melyek miatt már nem volt szükségük az állatoknak gyomorra, és így az evolúció során fokozatosan eltűnt ez a szerv és az annak kialakulásához szükséges gén is. 

Az evolúció egyirányú utca

Miután a gyomor nélküli állatok nemcsak az emésztőszervüket veszítették el, hanem a gyomorhoz kapcsolódó gént is, nem valószínű, hogy valaha is visszanyerik újra a gyomruk. Ennek oka az evolúcióbiológiából ismert, Dollo-törvényként ismert szabály, mely szerint az evolúció egy olyan egyirányú utca, ahol ha egy összetett tulajdonság egyszer elveszett, többé már nem jelenhet meg újra.

Az evolúció fogalmát mindenki Charles Darwinhoz köti – ami természetesen indokolt is. Azt azonban kevesebben tudják, hogy már Darwin előtt 100 évvel volt, aki írt a fajok változásáról.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.