Ha nincs egy féltékeny feleség, ezek a bankrablók ma is milliárdosak lennének

Olvasási idő kb. 5 perc

Hét férfi 2006-ban rabolta ki a Banco Ríót, Argentína egyik legnagyobb bankját. Órákon keresztül az orruknál fogva vezették a rendőröket, miközben az egészet élőben közvetítette a televízió. Nem is kapták volna el őket, ha egy családi vita nem szól közbe.

2006. január 13-án, délután fél 1 után nem sokkal ékezett be a hívás Buenos Aires rendőrségére, hogy bankrablás van folyamatban a főváros egyik gazdag negyedében. A hatóságok nagy erőkkel érkeztek a Banco Ríóhoz, és miután kiderült, hogy az elkövetők még az épületben vannak, teljesen körbevették a bankot.

Több túszt is elengedtek

Nem sokkal a rendőrök megérkezése után távozott a bankból a biztonsági őr. Nála volt a fegyvere is, (kiürítve, a töltények a zsebében), és rövidesen egy férfit, majd egy nőt is elengedtek a bankrablók. Ezután már senki sem ment ki az épületből, az egyik rabló azonban felvette a kapcsolatot a rendőrökkel. A még a rablás ideje alatt „a szürke öltönyös férfi” néven ismertté vált rabló, aki Walterként mutatkozott be, közölte a rendőrökkel, hogy 23 túszuk van, és arra figyelmeztetett, hogy senki se merjen közelíteni a bankhoz – nehogy Ramallóhoz hasonló tragédia történjen.

A ramallói mészárlás

1999-ben három fegyveres tört be Argentína Nemzeti Bankjának ramallói fiókjába, hat embert ejtve túszul. Több óra elteltével három túszt pajzsként használva próbáltak meg elmenekülni, ám a rendőrök tüzet nyitottak rájuk, egy rablót és két túszt megölve. A történtekből hatalmas botrány lett, nem kis részben azért, mert az egészet élőben közvetítette a tévé. Az sem sokat segített, hogy az egyik gyanúsított felakasztotta magát cellájában. Később kiderült, hogy nem öngyilkos lett: vizsgálatok kimutatták, hogy előbb fejbe ütötték, majd megfojtották. A rablást követő hetekben arra is fény derült, hogy néhány rendőr a bűnözők cinkosa volt.

Nem is mertek semmivel sem próbálkozni a hatóságok, a közvéleményt pedig hat órán keresztül valósággal megbabonázta az ügy. A szürke öltönyös férfi, aki többször beszélt a rendőrökkel, sztár lett, főként, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a túszoknak egyáltalán nincs rossz dolguk.

Az egyik hívás alatt a háttérből például behallatszott, ahogy a többi fogoly és a rablók „Happy birthday-t” énekelnek a bank egyik dolgozójának. 

Délután Walter pizzát kért a túszoknak, ám nem sokkal később eltűnt, és többé nem válaszolt a hívásokra. A rendőrök egészen este 7-ig vártak, ekkor egy speciális egység behatolt az épületbe. Különböző helyiségekben megtalálták a túszokat, akiknek haja szála sem görbült, ám a bankrablóknak nyoma veszett. Ahogyan az alagsorban tárolt 400 páncéldoboz közül 143 tartalmának is. Az üres dobozok mellett csak egy kézzel írt üzenetet hagytak, amely így szólt:

Idézőjel ikon

„A gazdagok negyedében, fegyverek és rosszakarat nélkül, csak pénz loptunk, nem szerelmet.”

Hogy hogyan szívódhattak fel minden nyom nélkül a bankrablók, még sokáig rejtély maradt. Csak akkor derült fény minden részletre, amikor elfogták őket.

A bankrablás minden lépését pontosan megtervezték
Fotó: Tomas Cuesta / Getty Images Hungary

Két éven keresztül tervezték a bankrablást

A rablást hosszas előkészítés előzte meg. Az értelmi szerző Fernando Araujo volt, akiben megfogalmazódott az ötlet, hogy úgy kellene bankot rabolni, hogy utána minden nyom nélkül felszívódnak. Először régi barátját, Sebastian Garcia Bolstert szervezte be, később hozzájuk csatlakozott egy „Doc” nevű figura, majd Ruben de la Torre („Beto”) és Luis Mario Vitette Sellanes, egy régi, félig már visszavonult tolvaj. Julian Zalloecheverriát és egy Luis névre hallgató férfit vontak be utoljára.

Araujo terve igazából nem volt bonyolult – egy régóta ismert módszerhez nyúlt: alagutat ásott. A zseniális csavar az volt a tervben, hogy

az alagutat nem arra használták, hogy bejussanak a bankba, hanem arra, hogy azon át szökjenek meg.

Buenos Aires városát átszövik az eső elvezetésére kialakított föld alatti csatornák, amelyek általában a tengerig vezetnek. A mintegy kétéves előkészítés során Araujo és Bolster megkeresték, hogy hol halad el a bankhoz a legközelebb az egyik ilyen alagút. Innen ástak addig – segítségükre volt, hogy mindez a főváros egyik legforgalmasabb utcája alatt történt, így attól nem kellett tartaniuk, hogy meghallják őket –, amíg el nem értek közvetlenül a bank egyik alagsori helyiségének faláig. Közben Bolster, aki motorkerékpár-szerelőként dolgozott korábban, kitalált egy olyan szerszámot, amellyel majd ki tudják nyitni a páncéldobozokat. Ehhez Araujo elment egy másik bankfiókba, és úgy tett, mintha páncéldobozt akarna bérelni, megnézte a doboz pontos típusát, majd vásárolt pár tesztdarabot, amelyeken Bolster tökéletesíteni tudta a szerszámot.

Gáttal duzzasztották föl az alagút vizét, hogy motorcsónakkal menekülhessenek
Fotó: Lauzla / Getty Images Hungary

Mesteri kivitelezés

Amikor minden készen állt, különböző álruhákba öltözve fényes nappal besétáltak a bankba, játékfegyvereikkel elfoglalták az épületet, és megkezdődött a színjáték. Miközben Walter szóval tartotta a rendőröket, és elengedett pár túszt, hogy a hatóságok úgy érezhessék, haladnak az üggyel, a többiek előbb áttörték az alagutat és a bank helyiségét elválasztó falat, majd nekiestek a páncéldobozoknak. Összesen 143-at nyitottak ki, aztán Araujo úgy érezte, kifogytak az időből. Így is mintegy 20 millió dollárt (mintegy 7,2 milliárd forintot) zsákmányoltak.

Már csak a menekülés volt hátra. Miután a csapat nagy része elhagyta a bankot, Araujo feltakarította a faltörmeléket, majd fehérítőt spriccelt szét, hogy tönkretegye az esetleges DNS-mintákat. Sőt,

Idézőjel ikon

félrevezetésként szétszórt némi levágott hajat, amit egy fodrászüzletből szerzett. Távoztukban a falon ütött lyuk elé egy nehéz szekrény húztak.

Fölfújható motorcsónakkal menekültek, ám nem az egyértelmű útvonal, a tenger felé, hanem a város belsejébe tartottak. (Hogy legyen elég víz a csatornában, Bolster még egy kis gátat is épített, így duzzasztva föl a vizet.) Egy vízlefolyón jutottak föl a felszínre – fölé parkoltak egy speciálisan átalakított furgonnal, aminek az alját kivágták, hogy a csatornából közvetlenül be lehessen jutni az utastérbe.

A szerelem és a féltékenység lett a rablók veszte

Minden a tervek szerint alakult, megúszta a csapat az elmúlt évek legnagyobb bankrablását – legalábbis így tűnt. De a szerelem és a féltékenység közbeszólt. Beto hazavitte a részét a zsákmányból, ám később észrevette, hogy hiányzik belőle egy jelentős összeg.

Amikor kiderült, hogy a felesége rengeteget elköltött belőle, hatalmas veszekedés lett a dologból.

Beto korábban többször hűtlen volt feleségéhez, és a nőnél betelt a pohár – különösképp, mert azt gondolta, hogy a férfi el akar szökni szeretőjével és a pénzzel. A veszekedés után felhívta a rendőröket, és elmondta nekik, hogy férje részt vett a rablásban. Állítólag csak Betót akarta beköpni, ám a rendőrök be tudták azonosítani Araujót, Bolstert, Sellanest és Zalloecheverriát is. Luisra és Doc-ra semmit sem tudtak rábizonyítani.

A bankrablókat 2010-ben elítélték – ám végül egészen olcsón megúszták. Egyiküknek sem kellett öt évnél hosszabb időt börtönben töltenie, főként azért, mert nem használtak igazi fegyvereket. Bolsternek mindössze 25 hónapot kellett ülnie, mert őt csak bűnrészességgel vádolták. Sellanes azért szabadulhatott korán, mert uruguayi lévén – azzal a feltétellel, hogy sosem tér vissza Argentínába – büntetése felét elengedték.

A történetről a Netflix dokumentumfilmet forgatott, amelyben Araujo is közreműködött, sőt, egy akcióvígjáték is készült róla – a bankrablók ma is roppant népszerűek Argentínában, Robin Hood-szerű alakoknak tartják őket.

Olvasd el az első magyar bankrablás történetét, kattints ide!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.