Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Pécsi Eszter első nőként diplomázott a Műszaki Egyetemen, majd felhőkarcolók tervezőjeként futott be Amerikában. Az első magyar mérnöknő által nehezen kitaposott úton ma több százezer nő érheti el gyermekkori álmait.
Annak ellenére, hogy Magyarországon még mindig kevesen ismerik Pécsi Eszter nevét, a magyar felsőoktatásra gyakorolt hatása vitathatatlan.
Egy olyan kor szülötteként látta meg a napvilágot a világhírű magyar építésznő, melyben egyáltalán nem volt evidens még az sem, hogy egy nő egy férfiasabb szakmához tartozó egyetemi képzésen vehessen részt, nemhogy mérnök legyen belőle. Ő mégis rácáfolt minden előzetes várakozásra, és a világhírig vitte.
Úttörő volt, akinek ma sokan köszönhetik álmaik megvalósulását
Pécsi Eszter hétgyermekes vidéki családba született, még Pollak Eszter néven anyakönyvezték. A nehéz anyagi körülmények között élő család minden bevételét a gyermekek oktatására fordította, a kereskedő szülők rendkívül fontosnak tartották lányaik esetében is a minőségi oktatást. Pécsi Eszter 1915-ben így a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule – a mai Berlini Műszaki Egyetem – tanulója lett. 1918 decemberében aztán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje, a Királyi József Műegyetem engedélyezte a diáklányoknak is a felvételt, Eszter ezért 1919-ben hazaköltözött, hogy itthon fejezhesse be tanulmányait. Ő volt az első magyar nő, aki a Műegyetemen diplomát kapott. 22 éves volt ekkor. A diplomaosztóra éppen születésnapján került sor.
Az egyetemet Berlinben végeztem. Egyik professzorom arra igyekezett, hogy elriasszon: »Miért akar mérnök lenni? Nem leányoknak való az! Kormos lesz az orra!« De ez az aggodalom nem tartott vissza! Berlinben egyetlen női hallgató voltam a vasbetonszakmán. (…) Mikor kikerültem idegenbe, még nem voltam tizennyolc éves. Berlini diákéveim mindazonáltal életem legderűsebb, legszebb évei. Négy magyar leánnyal laktam együtt. (…) Nagyon vidáman éltünk a barátnőimmel. Ismerőseink sokszor bosszantottak, hogy már az utcasarkon tudják, otthon vagyunk-e vagy sem. Mert ha otthon voltunk, ugyancsak nagy lármát csaptunk. Sokat tréfáltunk, nevetgéltünk.
– nyilatkozta egy évtizeddel később a Magyar Lányok 1934. júliusi számában.
Tanulmányai végeztével azonnal el is helyezkedett egy mérnökirodában, ahol nem is akárkinek a kezei alatt dolgozhatott. Az egykori olimpiai bajnok építésszel, Hajós Alfréddal karöltve vett részt első munkáiban. A Margit-szigeti fedett uszoda háromcsuklós vasbeton íveit is ő tervezte, és viszonylag hamar elkezdett a kor körülményei között akkoriban meghökkentően magasnak tűnő épületek tervezésével foglalkozni. A Fiumei úti baleseti kórház szerkezete, mely abban az időszakban hazánk legmagasabb épülete volt, szintén az ő keze munkáját dicséri.
1930-ban hozta létre önálló irodáját, statikusként a kor legtöbb jeles építészével volt közös munkája. Ekkoriban készítette el a Kútvölgyi úti kórház, illetve több budapesti üzemi épület és számos villa szerkezeti terveit. Egyik munkája, az egykori Hoffmann-villa lábakon álló, szinte lebegő épületének építészeti megoldása az egész világsajtót bejárta, a brit Architectural Review folyóirat például a hónap házának választotta.
Nem csak híres volt, jószívű is
A második világháborút követően belevetette magát az önkéntes munkába. A főváros komoly károkat szenvedett, a szovjet hadsereg és a harcok elől elmenekülő lakók visszatértükkor azzal szembesültek, hogy otthonaik romokban állnak. Pécsi Eszter ekkor saját testi épségével nem törődve járta végig a rommá lőtt pesti épületeket, száznál is többet, hogy megvizsgálja, melyik szerkezet menthető és melyik nem biztonságos. Munkájáért nem fogadott el egy fillért sem. Több, bombasérült épület – például a Rákóczi út 30. – neki köszönheti fennmaradását, a gyors és szakszerű reakció számtalan házat mentett meg attól, hogy saját törmelékei alatt omoljon össze teljesen.
A Nemzeti Színház megroskadt tetőzetét mentő munkálatokat is ő vezette, a békeidőszak első bemutatóját megelőzően az akkori igazgató, Major Tamás a színpadon adta át neki hálából a színház emlékplakettjét.
A magánéletét példás kölcsönösség jellemezte
Férjével, a szintén mérnök-építész Fischer Józseffel diplomázásával egy időben házasodott össze, tervezőirodát is közösen nyitottak, és a magánéletben is harmónia jellemezte őket: igazi álompárt alkottak. Két gyermekük született, akik szintén építészek lettek.
Amint megcsináltam a számításokat, elkészítettem a részletterveket, és a munka megkezdődik, állandó ellenőrzést gyakorolok, és így bizony időm java részét az épületeken és kis sportkocsimban töltöm. Imádom az autóvezetést. Elszáguldani kisebb-nagyobb vasbeton gyermekeim mellett, amelyek a város minden részén akadnak, de legjobban szeretek hazamenni a fiaimhoz, hogy megcsináljuk a matematikaleckét, vagy átvegyük a latin konjugációkat. […] Azért, mert egy ember véletlenül nőnek születik, éppen úgy kell dolgoznia, mintha férfisorsot szánt volna neki az élet. […] Az uram építész, és nagyon gyakran dolgozunk együtt. Szeretek vele dolgozni, mindig megértjük egymást
– mesélte egy korabeli interjúban.
Hiába volt férje vállaltan szociáldemokrata érzelmű, a negyvenes évek végén az államosítási hullám az ő irodájukat sem kímélte. Ezt követően a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodájának statikusa, majd főmérnöke lett. 1957-ben férje 56-os érintettsége miatt elbocsátották állásából. Fischer József Nagy Imre kormányában töltött be akkoriban miniszteri pozíciót. Ezt követően emigráltak, először Bécsbe, majd Pécsi Eszter immár férje nélkül az Amerikai Egyesült Államokba költözött ott élő fiához.
Újra lediplomázott, hiába volt már mérnök
Az USA-ban megdöbbentő módon nem fogadták el magyar diplomáját, dacára annak, hogy ekkoriban már több évtizede nemzetközileg elismert szakember volt. Ismét le kellett diplomáznia a 60. életévéhez közel annak érdekében, hogy statikusként dolgozhasson szakmájában. New York-i tervezőirodáknál kezdett dolgozni, szintén egyre magasabb épületek statikáját megtervezve, ő készítette a kor legmagasabb felhőkarcolójának, a Hotel Americanának a terveit, illetve a Columbia Egyetem két toronyházáét is.
1965-ben Amerikában elnyerte „Az év legjobb statikusa” címet a toronyházak különleges alapozási módszeréért. Még 70 évesen is megmászta az épületeket, ha a munka úgy kívánta, legendás memóriája – fejből idézte Goethét – és precizitása közismert volt nem csak családja számára. Egy alkalommal még rá is hívták a rendőrséget munka közben, azt hitték, hogy öngyilkosjelölttel van dolguk.
Élete utolsó éveit bénultan, férje mellett töltötte, aki időközben követte őt az amerikai emigrációba. 1975-ben hunyt el, ma a Farkasréti temetőben nyugszik.
Ha szívesen olvasnál még olyan nőkről, akik elsők lettek valamiben,ezt a cikkünket is ajánljuk neked.
