Kevesen tudják, hogy a modern olimpiák első évtizedeiben nemcsak sportágak, hanem művészeti versenyek is helyet kaptak a programban. Ezeken a megmérettetéseken olyan kategóriákban osztottak érmeket, mint az építészet, az irodalom, a zene, a festészet és a szobrászat.
Posztumusz Ybl Miklós-díjas építészmérnök, újságíró, futballbíró, de még a labdarúgók szövetségi kapitánya is volt a magyar delfin, legelső olimpiai aranyérmesünk: Guttmann Arnold, azaz Hajós Alfréd, aki mindennek ellenére úszásban diadalmaskodott. Ráadásul egymás után rögtön kétszer is.
Pécsi Eszter első nőként diplomázott a Műszaki Egyetemen, majd felhőkarcolók tervezőjeként futott be Amerikában. Az első magyar mérnöknő által nehezen kitaposott úton ma több százezer nő érheti el gyermekkori álmait.
Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd számtalan sportban kipróbálta magát, és építészként is jelentőset alkotott.
Olimpiai bajnokaink sikereit minden magyar ember a magáénak is érzi. Ott vagyunk a tévé képernyője előtt, vagy akár a helyszínen a nagy pillanatokban. Együtt izgulunk, együtt örülünk, és együtt könnyezünk a Himnusz közben.
Az úszómedence vizét szelő karok, a teniszháló mögött lepattanó labda, a felemás korlát fölé lendülő lábak, a céltáblába fúródott nyílvessző, a lovaglópálya gyepét taposó paták: többnyire ilyen és ehhez hasonló képeket idézünk fel, ha az olimpiai játékokra gondolunk. Senkinek sem jutna eszébe egy bőszen körmölő író, festékfoltos művész vagy kottázó zeneszerző, pedig alig egy évszázaddal ezelőtt ők is bizonyíthatták tehetségüket a versenyeken.
Aranyérem helyett pedig ezüstöt kapott a győzelem után.
