Az elnök fiára is lecsapott a híres Kennedy-átok

Olvasási idő kb. 4 perc

Talán nincs még egy család, amelyet annyira üldözne a balszerencse, mint Kennedyéket. Hiába a vagyon, a karrier, a politikai befolyás, egyik tragédia érte a másikat, többek között Kennedy elnök fia is egy tragikus balesetben halt meg.

Pedig a történet mesébe illően kezdődött: Patrick Kennedy az éhezés és a nincstelenség elől menekült Írországból az Újvilágba, hogy megvalósítsa az álmait. Fia, Joseph lett aztán az, aki már tehetős emberként megalapozta, hogy az Egyesült Államok leghíresebb családjává váljanak, amikor támogatni kezdte fiait a politikai pályán. Ám a tragikus fordulatok egymást követték.

Egymást érik a szerencsétlenségek 

A balszerencsés események sora Rosemary Kennedyvel kezdődött. A későbbi amerikai elnök lánytestvére gyenge értelmi képességű volt; valószínűleg a szülés során fellépő oxigénhiány miatt. A család azonban nem engedhette meg magának, hogy az időnként furcsán viselkedő Rosemary miatt a hátuk mögött pletykáljanak róluk: 1941-ben lobotómiát hajtottak végre rajta, melynek következményeként egész életét különböző pszichiátriai intézetekben töltötte.

Három évvel a sikertelen beavatkozás után a háborúban meghal Joseph Jr., akit apja eredetileg szánt az Egyesült Államok élére.

Még fel sem ocsúdott a család, újabb veszteség érte őket: 1948-ban repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Kathleen „Kick” Kennedy. A veszteséget még szörnyűbbé teszi, hogy Kick haragban volt a családjával, és éppen azért utazott Párizsba, hogy kibéküljön apjával, ám soha nem ért oda. 1963-ban Jackie Kennedy egy kisfiúnak adott életet, aki csupán 39 órát élt, majd ugyanezen év novemberében John F. Kennedyt meggyilkolták.

A család, amelynél talán nincs híresebb az Egyesült Államokban
Fotó: Bachrach / Getty Images Hungary

Öt évvel később testvére, Robert is merénylet áldozata lett. A két eset között pedig majdnem Ted bátyjuk is meghalt: ő ugyan túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, de hónapokat töltött kórházban. Húsz évvel később pedig tovább folytatódott a szörnyű veszteségek sora: 1984-ben Robert fia halt meg, majd 1997-ben Robert másik fia, Michael LeMoyne Kennedy szenvedett halálos síbalesetet. 

A baljóslatú előjelek ellenére Kennedy fia útra kelt

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Jackie Kennedy óva intette a fiát attól, hogy pilótajogosítványt szerezzen. Sőt, egyenesen megígértette vele, hogy óvakodik a repüléstől. Amikor 1994-ben az egykori first lady a halálos ágyán feküdt, ismét szavát vette az ifjabbik Johnnak, de még sógorát, Tedet és akkori élettársát, Maurice Tempelsmant is megkérte, hogy tartassák be fia ígéretét. Ez azonban nem sikerült; néhány évvel anyja halála után az ifjabb Kennedy letette a pilótavizsgát, amely végzetes döntésnek bizonyult. 

Jackie még a halálos ágyán is arra kérte fiát, hogy ne legyen belőle pilóta
Fotó: Mariette Pathy Allen / Getty Images Hungary

1999. július 16-án Kennedy, felesége Carolyn Bessette-Kennedy és az asszony húga, Lauren Bessette Rory Kennedy esküvőjére indultak, a repülőt pedig Kennedy vezette. (Rory Robert Kennedy lánya, és édesanyja három hónapos terhes volt vele, amikor 1968-ben az apja merénylet áldozata lett.) Azt már felszállás előtt látni lehetett, hogy az időjárás nem kedvez a repülésnek, ezért John egyik oktatója felajánlotta, hogy elkíséri őket, ám ezt a néhai elnök fia kategorikusan elutasította. Tette ezt annak ellenére, hogy eddig egyáltalán nem repült tapasztalt pilóta nélkül, be is esteledett, illetve egyre nagyobb lett a köd. Ráadásul néhány héttel korábban motoros siklóernyővel nekicsapódott egy fának, és lábműtétje után még mindig mankóval járt. A pletykák szerint amúgy az indulás azért húzódott el annyira, mert a feleség, Carolyn nem volt elégedett a manikűrjével, és háromszor újrafestette a körmét. 

Romokban hevert a házasságuk?

Végül nem sokkal háromnegyed 10 előtt szálltak fel. Kennedy még bejelentkezett Martha’s Vineyard-i repülőterére, de soha nem érkeztek meg. Öt nap keresés után találták meg a roncsot; Carolynra és testvérére az utastérben, míg a Kennedyre a pilótaülésbe szíjazva leltek rá. A vizsgálatok szerint már a becsapódáskor életüket vesztették. 

Kennedy fia és annak felesége, Carolyn óriási médiaérdeklődés kereszttüzében éltek
Fotó: Arnaldo Magnani / Getty Images Hungary

A tragikus baleset után ismét fellángoltak a Kennedy-átokról szóló spekulációk. Mások Carolyn Bessette-Kennedyt okolták; a pletykák szerint házasságuk romokban hevert, nem sokkal előtte kikerült egy felvétel, amelyen a pár tettlegességig fajuló vitába keveredik az egyik New York-i parkban. Akkor már párterápiára jártak, és állítólag Carolyn testvére, Lauren javasolta, hogy menjenek el az esküvőre a kapcsolatukat megerősítendő, ahová ő is velük tartott.

Jó néhányan úgy gondolták, hogy a feleség miatt szálltak fel késve, és az sem kizárt, hogy a fedélzeten is veszekedtek.

2000 júliusában a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatóság jelentése alapján azonban bizonyossá vált, hogy a pilóta végzetes hibája okozta a katasztrófát. A nagy köd miatt valószínűleg megzavarodott, nem szolgált irányzékul a látóhatár, és a kisrepülőgép az óceánba csapódott. Kennedy mindössze 39 éves volt, míg felesége 33. 

Ha kíváncsi vagy Kennedy elnök feleségének titkaira is, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.