Küszöbön a katasztrófa: 3 méterrel emelkedhet a tengerszint, ha ez megtörténik az Antarktiszon

Olvasási idő kb. 3 perc

Kutatók felfedezték, hogy az antarktiszi Wilkes szubglaciális medence, amely elegendő jeget tartalmaz ahhoz, hogy akár 3 méterrel megemelje a tengerszintet, már részben megolvadt.

A Wilkes-medence egy Kalifornia méretű jégtakaró az Antarktisz keleti részén, amelyről eddig senki nem gondolta, hogy olvadásnak indulhat. Most mégis úgy tűnik, hogy a folyamat már elkezdődött, ennek pedig globális szinten is katasztrofális következményei lehetnek.

Óriási területen olvadhat a jégtakaró

A földrajzilag széles, lefelé lejtő Wilkes-medence sajátossága, hogy 1400 kilométerre nyúlik be a szárazföldbe, és 3 kilométer vastag jégréteg borítja. A tudósok régóta azt feltételezik, hogy a Kelet-Antarktisz jege viszonylag stabil (2012-ben még az össztömege is nőtt), így inkább a Nyugat-Antarktisz gleccsereinek jégborjadzására összpontosítottak. A területről ezért nem is készültek átfogó elemzések.

A legújabb kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy az itteni jégtakaró jelentős olvadáson ment keresztül, és elkezdett visszahúzódni.

A kutatók azután tették a döbbenetes felfedezést, hogy a jégréteg állapotáról a terület felett áthaladó repülőgépek radarfelvételeit elemezve gyűjtöttek adatokat. Mivel a víz jobban visszaveri a rádióhullámokat, mint az alapkőzet, az adatokból kiderült, hogy a déli partvonal több ezer kilométeres szakaszán foltokban megolvadhatott a jég.

A kutatók eddig más területek vizsgálatára koncentráltak
Fotó: Ruben Earth / Getty Images Hungary

Ez arra utalhat, hogy valami megváltozhatott a jégtakaró geometriájában. Nem kizárt, hogy az a talajszinten már félig megolvadt, így ha hőmérséklete tovább emelkedik, közel lehet az a pont, amikor a medence külső pereme összeomlik.

3 méterrel emelheti meg a tengerszintet

Tudni kell, hogy a Wilkes-medence egy maroknyi jégtáblán és gleccseren keresztül a Déli-óceánba torkollik. A jégtakaró alja pedig a tengerszint alá esik, így a gleccserek érzékenyek a felmelegedő óceánvíz nyomán történő olvadásra.

Ha a gleccserek megolvadnak, az vizet juttat az óceánba, így megemelkedik a tengerszint.

Becslések szerint a Wilkes-medence olvadása nem kevesebb mint 3 méterrel emelheti meg a tengerszintet.

Az olvadás veszélyesen megemelheti a tengerszintet
Fotó: Ashley Cooper / Getty Images Hungary

Katasztrofális következményei lehetnek

A Climate Central tanulmánya szerint a tengerszint változásával szemben az ázsiai országok – köztük Kína, India, Indonézia és Vietnám – a legsebezhetőbbek. A legrosszabb forgatókönyv szerint, amely a következő 200–2000 évben 4 Celsius-fokos globális felmelegedéssel számol, a tengerszint emelkedésének mértéke a jövőben akár a 10 métert is elérheti, ami legalább 50 nagyvárost kényszerítene teljes evakuációra vagy példátlan védelmi rendszerek kiépítésére.

Az árapály a világ népessége 15 százalékának (körülbelül 1 milliárd embernek) otthont adó földterületeket érintheti.

De a tengerszintnek nem is kell ilyen drasztikusan megnőnie ahhoz, hogy következményeit a bőrünkön érezzük. Már egy kismértékű emelkedés is megpecsételhetné a part menti élővilág sorsát, miközben a szárazföld belsejében erózióhoz, a vizes élőhelyek elöntéséhez, illetve a vízadó rétegek és a mezőgazdasági területek sóval való szennyeződéséhez vezetne.

A természeti csapások hatása is súlyosbodna
Fotó: E4C / Getty Images Hungary

A tengerszint emelkedésével a hurrikánok és tájfunok is nagyobb pusztítást okoznának, gyakorlatilag mindent elsöpörve, ami az útjukba kerül. Az áradás komoly károkat idézne elő az infrastruktúrában is, így olyan alapvető szolgáltatások kerülnének veszélybe, mint az internet-hozzáférés.

A globális felmelegedés a magyarok egyik kedvelt téli időtöltésére is hatással lehet. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben. 

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.