Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Miközben Lise Meitner korának egyik legnagyobb elméje volt, számtalanszor kellett átélnie a mellőzöttséget. Az egyetemre a hátsó ajtón járhatott csak be, amikor pedig kutatótársa megkapta a Nobel-díjat, még csak a nevét sem említette meg.
Őt hívták a német Marie Curie-nek – miközben osztrák volt –, és az atombomba anyjának is, bár ő ez ellen mindig tiltakozott. Sokáig úgy kutatott a náci Németországban, hogy közben halálos veszedelemnek tette ki magát. Végül szöknie kellett, és új életet kezdeni egy idegen országban.
Albert Einstein hívta a „mi Marie Curie-nknek”
Lise Meitner nyolcgyermekes zsidó családba érkezett, és szülei kezdettől fogva támogatták gyermekeiket a tanulásban, szülessenek bár lánynak vagy fiúnak. Lise esetében hamar megmutatkozott, hogy a reál tantárgyak nagyon érdeklik, úgy emlékszett vissza, hogy már nyolcéves korában úgy aludt, hogy a párnája alatt volt a matematika-tankönyve.
Bár Ausztriában az idő tájt a lányok csak 14 éves korukig járhattak iskolába, Lise szülei magánúton oktatták gyermeküket, aki később – miután két év alatt nyolc év anyagát sajátította el – sikeresen felvételizett a Bécsi Egyetemre, ahol matematikát és fizikát tanult.
Ő volt a második nő, aki doktori címet szerzett. Ezek után egy gázlámpagyárban kezdett dolgozni, ám édesapja arra biztatta, hogy ne adja fel az álmait, és képezze tovább magát. Ennek hatására jelentkezett a Friedrich Wilhelms Egyetemre Berlinbe, illetve Max Planck előadásai annyira lenyűgözték, hogy szeretett volna az asszisztense lenni. És bár Planck köztudottan nem repesett a női hallgatókért, Lise mégis elérte, hogy együtt dolgozhasson vele, illetve ekkor már Otto Hahnnal is, aki a radioaktivitást kutatta vegyészként. Ám Planck kikötötte, hogy mivel a kémia tanszékre csak férfi hallgatók járnak, Meitner használjon egy másik bejáratot, hogy eljusson szegényesen felszerelt laboratóriumukba. A berlini egyetemen találkozott Albert Einsteinnel is, aki a mi „Marie Curie”-nk nevet adta neki. 1909-ben Hahnnal közösen fedezték fel a radioaktív kilökődés jelenségét.
Lise Meitner lett az első női professzor
Az első világháborúban ápolónőként teljesített szolgálatot, ám, amikor lehetősége adódott, beszökött a laboratóriumba, és tovább kutatott. A hadikórházban Meitner röntgennel diagnosztizált, míg Hahn mérges gázokat fejlesztett ki. 1918 márciusában aztán bejelentették, hogy új radioaktív elemet fedeztek fel, a protaktíniumot.
1926-ban Lise Meitner volt az első nő, aki Németországban fizikusi egyetemi professzori kinevezést kapott. Amikor Hitler 1933-ban hatalomra jutott, már egyértelművé vált, hogy nem sokáig lehet biztonságban az egyre szélsőségesebb Németországban. Egyetlen mentsvára az osztrák állampolgársága volt, ám amikor 1938 márciusában a német hadsereg bevonult Ausztriába, és az Anschluss-szal Németországhoz csatolták az országot, Lise Meitnernek menekülnie kellett.
Először Hollandiába szöktették – csupán 10 márka és egy gyűrű volt nála –, majd onnan Svédországba vezetett az útja.
Otto Hahnnal nem szakadt meg a kapcsolata, sőt, Meitnernek írja meg, hogy felfedezett egy szétpukkanásszerű jelenséget, amelynek aztán Lise Meitner adja a maghasadás nevet. Bár 30 éven át dolgoztak együtt – sőt, többen állították, hogy a munka bizonyos szakaszaiban Meitner volt a szellemi vezető, 1944-ben mégis Otto Hahn kapta meg egyedül a Nobel-díjat – amelyet végül csak két évvel később, a második világháború után tudott átvenni –, ám kutatótársáról, Lise Meitnerről egyetlen szót sem ejtettek.
Elemet neveztek el róla
Meitner meggyőződéses békepártiként nem volt hajlandó részt venni az atombomba kifejlesztésében. Ugyanakkor egész életét és munkásságát áthatotta a maghasadás tanulmányozása: Otto Hahnnal egy sor radioaktív izotópot fedezett fel.
1947-ben a Stockholmi Egyetem professzora lett, és megkapta a svéd állampolgárságot is. Számos díjat nyert el, többek között a példaképéről elnevezett Max Planck-érmet, 1955-ben pedig az Otto Hahn-díjat, amit egykori kutatótársáról neveztek el. 88 éves volt, amikor neki ítélték az Enrico Fermi-díjat. Bár 1937 és 1968 között 30 alkalommal jelölték a fizikai Nobel-díjra, egyszer sem kapta meg az elismerést. A neve mégis örök időkre fennmaradt: 1982-ben róla nevezték el a meitnerium nevű elemet.
Ha kíváncsi vagy, ki volt az, aki nem vette át a Nobel-díjat, olvasd el ezt a cikkünket is.
