A leghíresebb teniszfeleségek: emlékszel, ki állt Agassi mellett?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Federer, Nadal, Djokovic. Napjaink legikonikusabb teniszezőinél is igaz a mondás: keresd a nőt! Keveset tudunk a leghíresebb teniszezők feleségeiről, akik már akkor a sportolók mellett voltak, amikor még csak vágyálom volt a siker. Itt a kedvenc Grand Slam-tornánk, az Australian Open, lássuk, kik szurkolnak a lelátóról!

A teniszfeleségek egyáltalán nem ülnek a babérjaikon: egyaránt szépségesek, és egyetemi diplomával rendelkeznek. Mindannyian fontosnak tartják, hogy sokat dolgozzanak, és persze teljes mellszélességgel támogatják sztársportoló férjeiket. S az is közös bennük, hogy mindannyian tizenévesként ismerték meg későbbi férjeiket. A sportolófeleségekre már külön kifejezés is létezik angolul: ők a Wags, akik minden erejükkel a férjeik mellett állnak.

 

Mirka: Federer támasza

Ki lehetne a legelső, ha nem minden idők legikonikusabb teniszezője, Roger Federer? Bár a peRFect becenevű legenda szeptember 23-án könnyes búcsút vett az élsporttól, világéletében ő marad a legnagyobb teniszbálvány. Felesége, a nála három évvel idősebb Mirka Federer maga is profi teniszező volt, a legendás Martina Navratilova felfedezettje, aki sérülés miatt hagyott fel a fehér sport űzésével. A rendkívül szerény Mirkát 19 évesen ismerte meg későbbi férje a sidney-i olimpián, s szinte tinédzserek voltak még mindketten.

Federer felesége, Mirka korábban versenyszerűen teniszezett
Fotó: Darrian Traynor / Getty Images Hungary

Miroslava Vavrinec Szlovákiában született, ám gyerekkorában a szülei Svájcba emigráltak, ahol be is indult lányuk sportkarrierje. Amikor a szerelmesek vegyes párost játszottak egy tenisztornán, izzott közöttük a levegő, és már sejteni lehetett, hogy van köztük valami. Federer minden alkalommal köszönetet mond feleségének, négy ikergyermeke édesanyjának, hogy akkor is mellette állt, amikor még „senki” volt.

„Boldog vagyok, hogy a feleségem a legfőbb támogatóm, és mindig megmondja nekem az igazat.” 

Djokóék szerelmét sokáig távkapcsolat tette próbára

A „nagy hármas” másik meghatározó személyisége, Roger örök ellenfele, a szerb Novak Djokovic. Bár sokan nem kedvelik a stílusát a pályán, „Djoker” a magánéletben sokkal szerényebb és alázatosabb, mint meccs közben. Élete szerelme a gyönyörűséges Jelena Djokovic, akivel még a középiskolában lobbant szerelemre Novak, hiszen ugyanabban az iskolában koptatták a padot.

„Az, hogy mi összejöttünk, szinte olyan volt, mint a sci-fi. Én diák voltam, aki épp csak megélhetésből élt, ő pedig egy nagyon fiatal teniszező, akinek szintén nem volt pénze drága utazásokra”

– nyilatkozta egyszer Jelena.

A szerelmesek nyolc évig jártak együtt, miután Novak végre gyűrűt húzott az ujjára 2013-ban Monte-Carlóban. A házasságot pedig egy évvel később, egy montenegrói kisvárosban kötötték meg, egy fenyőfákkal körbevett pavilonban. Jelena Ristic nemcsak szépségével, hanem az eszével is kiemelkedett a tömegből: mivel a szüleinek nemigen volt mit a tejbe aprítania, lányuk a legjobb tanuló volt az iskolában azért, hogy később külföldi ösztöndíjat kaphasson. Sikerült, úgyhogy Jelena egy milánói egyetemen tanult közgazdaságtant, feltörekvő férje viszont Szerbiában püfölte a labdákat, úgyhogy sokáig a távkapcsolat műfaját művelték. „A repülőgépek akkoriban elérhetetlenek voltak számunkra. Úgyhogy terveket készítettünk arról, hogyan tudnánk találkozni, és hogyan működhetne a kapcsolatunk.”

Jelena Djokovic a lelátón ünnepli férjét
Fotó: Julian Finney / Getty Images Hungary

Novakék mélypontja

Jelena jelenleg Djoker alapítványában végez munkát, ám a modellkedésbe is belekóstolt, hiszen 10 éve egy fürdőruhacég arca volt. A rossz nyelvek szerint 2017-ben válságba került a házasságuk, ugyanis állítólag Djoko megcsalta egy celebszakácsnővel a várandós feleségét. Miután Jelena el is költözött otthonról, a teniszcsillag szemmel láthatólag összetört, a korábbi világelső karrierje látványosan hanyatlani kezdett. Azonban minden jó, ha a vége jó: a sztárpár elsimította a problémákat, és a sztárpáros mára egy kisfiú és egy kislány boldog szülei, és egyebek mellett szoros barátságot ápolnak Vilmos herceggel és Katalin hercegnével.

A sztárteniszező felesége, Xisca
Fotó: Europa Press Sports / Getty Images Hungary

Rafa sokáig megváratta szerelmét 

A „nagy hármas” harmadik tagja a világranglista második helyezettje, Rafael Nadal. S ha Rafa, akkor Xisca, ezzel a becenévvel ismerte meg a világ Maria Francisca Perellót. A spanyol szépség ugyanabban a városban, Manacorban született, mint a kétszeres olimpiai bajnok teniszező. Bár Xisca és Rafa sosem nyilatkoznak a magánéletükről, egészen bizonyos, hogy tiniszerelem volt az övék. Nadal – akinek a nevét egy kisbolygó is viseli – 19 évesen kezdett el udvarolni Xiscának, és 18 éven át jártak együtt, mire Rafa eljegyezte szerelmét. A pár végül csak 2019 októberében házasodott össze Mallorcán, a menyasszony egy barcelonai divattervező ruhájában tündökölt. A pár gyermeke tavaly októberben született meg, s a kisfiú a Rafa Junior nevet kapta édesapja után, és apás szülés volt. A boldog kispapa Melbourne-ben az első kiemeltként fogja majd az ütőt.

Steffi Graf Andre Agassi mellett találta meg a boldogságot
Fotó: picture alliance

Brooke és Barbra után Steffi

S ha már a teniszfeleségekről esik szó, vétek lenne kihagyni a tenisz fenegyereke, Andre Agassi feleségét. Aki nem más, mint a női tenisz máig is legragyogóbb csillaga, Steffi Graf. Míg a legújabb teniszdivat megteremtője, Andre Agassi nyolcszor nyert Grand Slam-tornát, addig a XX. század legjobb teniszezőnője, a német Steffi Graf 22 Grand Slam-címet szerzett. A tenisz álompárja 1999-ben mondta ki a boldogító igent. Agassi ekkor már elvált ember volt, hiszen zátonyra futott a házasságuk a szépséges színésznővel, Brooke Shieldsszel, s ennél is korábban Barbra Streisanddal jártak együtt. A teniszezőnő pedig Andre előtt hat évig volt szerelmes az autóversenyző Michael Bartelsbe. A teniszlegendák állítólag 1999-ben, a French Openen habarodtak egymásba, és Steffi szemmel láthatóan fülig szerelmes lett. Mindössze két évig jártak együtt, esküvőjükön csupán a két örömanya vett részt. Minden jó, ha vége jó: Steffi és Andre azóta is harmonikus házasságban élnek, fiuk, Jaden 18 éves, lányuk, Jaz Elle pedig idén tölti a 20-at. Álomházasságuk egyik titka, hogy Agassi minden este apró üzeneteket helyez el a konyhájukban.

Ana Ivanović és Bastian Schweinsteiger mint álompár
Fotó: Gisela Schober / Getty Images Hungary

A focicipőjén vallott szerelmet a leghíresebb teniszférj

S ha már teniszfeleségek, akkor jöjjön a leghíresebb teniszférj is, aki nem más, mint Bastian Schweinsteiger, korábbi világbajnok német labdarúgó. A németek kedvencének a fejét Ana Ivanović korábbi világelső szerb teniszezőnő kötötte be. A sztársportolók hét éve kötötték össze az életüket, miután két évig jártak együtt. „Schweini” annak idején kezét-lábát összetörte, hogy részt vehessen a gyönyörű szép teniszezőnő 27. születésnapján Belgrádban. Ana pedig azonnal viszonozta a német középpályás rajongását, és kitette a szűrét korábbi barátjának, a szintén teniszfenomén Francesco Verdascónak. Később Basti a focicipőjére is szerelmes üzeneteket írt Ana számára. Agassi és Graf szerelme mellett Ana és Bastian házassága is időtállónak bizonyul, legalábbis ezt támasztja alá a számtalan Instagram-posztjuk, ahol fülig szerelmesen pózol a német sztárlabdarúgó és Ana, aki eleganciájával és természetes szépségével Wimbledon legbájosabb teniszcsillaga volt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.