Tényleg a fiatal Hitler szerepel a híres első világháborús fotón?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Terjed az interneten egy fénykép, melyen – állítólag – a fiatal Adolf Hitler látható, amint egy nagy tömeg közepén ünnepli az első világháború 1914-es kitörését. A fotó számos történelmi témájú és a náci vezérrel foglalkozó könyvben is szerepel, alaposabb vizsgálatok azonban gyanúra adnak okot, miszerint csalással állunk szemben – mi lehet az igazság?

A kérdéses fénykép 1914. augusztus 2-án készült a müncheni Odeonsplatzon, ahol jelentős tömeg gyűlt össze, hogy az egy nappal korábban kelt, oroszoknak küldött német hadüzenet tényét ünnepeljék. A helyszínen tartózkodott Heinrich Hoffmann fotós, aki 6 képet lőtt az eseményről, melyek közül csak egyet publikált a sajtó; egy másikat jóval később, 1930-ban leközölt a náci párt hetilapja, az Illustrierter Beobachter (Képes Figyelő), azonban a két kép közül egyik sem az volt, melyen – állítólag – a későbbi Führer is szerepel.

Véletlenül került elő a híres-hírhedt kép

A tömegben Hitlert is ábrázoló fénykép először 1932. március 12-én, szintén az Illustrierer Beobachter hasábjain látott napvilágot, az egy nappal később tartott államfőválasztásokra időzítve, melyen a náci párt vezetője is ringbe szállt a hatalomért. A fotó képaláírása szerint „Adolf Hitler, a német hazafi örömtől ragyogó szemekkel áll a tömeg közepén, a német himnuszt hallgatva”.

Hoffmann, aki a kezdetektől lelkes támogatója volt a nemzetiszocialista eszmének, és később Hitler személyes fotósává avanzsált, hivatalos magyarázata szerint a náci vezér 1929-ben portréfotózásra érkezett a műtermébe, amikor véletlenül megpillantotta az 1914-ben lőtt képek néhány példányát. „Én is ott voltam abban a tömegben – lelkendezett Hitler –, ha alaposabban megnézed a fotókat, biztosan megtalálsz rajtuk.” Hoffmann így is tett, és csodák csodájára hamar fel is fedezte ügyfelét az egyik képen, melyet az Illustrierter Beobachter többször is újraközölt, és számos náci propagandakiadványba, könyvbe is beszerkesztették.

Heinrich Hoffmann – valószínűleg hamis – fotója
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Hitler nem is így nézett ki 1914-ben

A fotótörténészek azonban kétségbe vonják a fényképész szavait, többségük úgy gondolja, Hoffmann csalt, fotómanipulációval tette rá Hitler arcát a híres-hírhedt képre – a gyanúra számos körülmény ad okot. Először is, Hitler csak a világháború után kezdte viselni híressé vált bajuszstílusát és frizuráját, 1914-ben még mindkét oldalt sűrű, kackiás bajuszt hordott, és haját is máshogyan fésülte, a Mein Kampfban közölt visszaemlékezéseiben pedig egy szóval sem említi, hogy kint lett volna az augusztus 2-i tömegmegmozduláson, holott igazán balgaság lenne részéről kihagyni egy ilyen tényt.

Hitler (a kép jobb oldalán) a fronton 1914-ben
Fotó: Hulton Deutsch / Getty Images Hungary

Szintén gyanús, hogy a fotó eredeti negatívja rejtélyesen eltűnt és sohasem került elő, ugyanakkor kutatók Hoffmann archívumában rátaláltak a kép egy alternatív verziójára, melyen Hitler haja kicsit másképp áll, néhány tincs furcsa módon előrehajlik a Führer bal szemére. Az eseményről készült, más fotósok által lőtt felvételeket szintén hiába vizsgálták át a történészek, egyiken sem sikerült rábukkanni Hitler alakjára a tömegben. Végezetül kérdés, ha Hoffmann már 1929-ben rálelt a Hitlert ábrázoló fotóra, egy évvel később miért nem azt, miért egy másik képet közölt az egykori tömegeseményről a náci párt lapja.

Propagandacélok miatt volt szükség a hamis fotóra

A történészek úgy gondolják, a retusált képre az említett 1932-es államfőválasztás miatt volt szüksége a náciknak, politikai ellenfelei ugyanis azzal vádolták az önmagát német hazafinak kikiáltó Hitlert, hogy szándékosan kiszuperáltatta magát az osztrák–magyar hadseregből, nehogy harcolnia kelljen a fronton. A megmásított kép ennek ellenkezőjét „bizonyította”, vagyis azt, hogy Hitler lelkesen üdvözölte a háborút – a náci vezér egyébként másnap, augusztus 3-án valóban kérvényt intézett a müncheni hatóságokhoz, osztrák állampolgársága dacára engedjék őt bevonulni a bajor hadseregbe. Kérését helyben hagyták, ennek azonban nem lelkes hazafisága, hanem valószínűleg adminisztrációs hiba volt az oka, a hivatalnokok ugyanis nem igazán nézték az önként bevonulók állampolgárságát, inkább kérdés nélkül lepecsételték jelentkezésüket.

Miközben a szovjet cenzorok gyakran eltüntettek személyeket fényképekről, a nácik – legalábbis ebben az esetben – propagandacéllal „odavarázsoltak” egy alakot egy olyan képre, ahol valójában semmi keresnivalója nem volt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.