Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Péter Gábor majdnem kilencven évet élt, ebből az utolsó negyvenet kegyvesztetten. A véreskezű ÁVH-vezér a hatvanas években a Magyar Ruhaipari Tervezővállalat könyvtárában kapott állást, majd korai nyugdíjazása után teljes visszavonultságban élt.
Péter Gábor hosszú életéből mindössze az a nyolc év érdekes, amit az ÁVH rettegett uraként töltött el. Az iskolázatlan, beteges, csenevész szabó, aki mindössze 160 centiméter volt, nagyon magasra jutott a politikai ranglétrán – és ahogy az lenni szokott, a mélybe is zuhant.
Mindössze három elemit végzett az ÁVH ura
A rettegett ÁVH-vezér Eisenberger Benjámin néven született Újfehértón, vallását nem gyakorló zsidó családban. Mindössze három elemi elvégzése után apja nyomdokaiba lépve szabónak tanult, de nem volt különösebb érzéke hozzá. Mestere sokat verte, többször meg is bukott, végül félbehagyta az inaskodást, és Budapestre költözött a nővéréhez.
Nem sokáig maradhatott azonban a fővárosban: 1924-ben elkapta a tüdővészt, és az orvosok javaslatára a vidéki levegőt választotta, hazaköltözött anyjához.
1927-ben a budakeszi tüdőszanatóriumban kikezelték tüdőbaját, ami olyannyira súlyos volt, hogy minimális fizikai aktivitás mellett is 26 alkalommal volt tüdővérzése. Kezelésének költségeit Kató nővére állta, aki időközben kivándorolt Amerikába, s akihez hamarosan csatlakozott az édesanya is.
A húszas évek végén Péter Gábor visszatért Budapestre és megismerkedett a munkásmozgalommal. 1933-ban bekerült a Vörös Segély, 1943-ban pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetőségébe. Mozgalmi tevékenysége kitöltötte az életét, s nem szorult rá, hogy állandó munkája legyen: Amerikában élő nővére továbbra is rendszeresen küldött neki pénzt. A mozgalomban találkozott Simon Jolánnal, akit 1933-ban feleségül vett, és ekkor ismerkedett meg az ellenállásban szintén tevékenyen részt vevő Gobbi Hildával és Major Tamással is.
Jótett helyébe…
1944-ben egy véletlennek köszönhetően kapta a Péter Gábor nevet. A kommunista munkásvezér, Demény Pál mentesítő levelet vitt egy ismerősének, aki közölte, hogy a szomszéd szobában várakozó Eisenbergernek is kellenének iratok. A házigazda két fiának keresztneve után Eisenberger Benjáminból Péter Gábor lett. (Péter Gábor úgy hálálta meg a jótettet, hogy Deményt egy évvel később, kinevezése után maga vitte el „kocsikázni”, de a férfi csak tíz év múlva került haza – az ÁVH bebörtönözte.)
Csengőfrász Péter Gábornak köszönhetően
A második világháború után Péter Gábort bízták meg a politikai rendőrség megszervezésével. Szovjet mintára létrehozta a politikai rendőrség Államvédelmi Osztályát (ÁVO), amely 1948-ban ÁVH néven folytatta tovább a „munkát”. „A biztonság és az erő érzése tölt el minden becsületes embert, ha az ávósokat látja” – írta a Szabad Nép 1950-ben, de mi sem állhatott volna távolabb a valóságtól: az ÁVH emberei többnyire éjszaka csöngettek be a kiszemelt lakásokba, majd egy fekete Pobjedában az Andrássy út 60.-ba szállították áldozataikat. Sem a verőlegények, sem Péter Gábor nem válogattak az eszközökben, ha szerencsétlen áldozataikat vallomásra akarták bírni. (Ő maga állítólag ritkán vett részt a kínzásokban, inkább beosztottjait utasította.) Általános volt a vég nélküli kifárasztás, verés, gúzsba kötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés, WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvásmegvonás. A verőlegények és az ávósok Farkas Mihály jelmondatát tartották szem előtt: „Ne csak őrizd, hanem gyűlöld is!”
Inkább az öngyilkosságba menekültek
Péter Gábor kritika nélkül hajtotta végre Rákosi Mátyás és a szovjet „helytartók” utasításait. Gyakran megesett, hogy saját elvtársaikat, harcostársaikat, családtagjaikat, esetenként feletteseiket kínozták meg és vallatták ki.
Számtalan koncepciós per, kirakatper zajlott le az időszakban, amelyeknek előbb-utóbb a kommunista harcostársak is áldozatul estek:
a pártvezető Rajk László éppúgy, mint a belügyminiszter, Kádár János. A szervezet működésmódjáról sokat elmond, hogy amikor 1953-ban megkezdődött az ÁVH elleni fellépés, sokan közülük inkább öngyilkosságba menekültek, hogy ne kerüljenek volt kollégáik kezei közé.
Cionista összeesküvéssel vádolták meg
A bukást Péter Gábor sem úszhatta meg. 1953. január 3-án Rákosi Mátyás magához kérette, és teljesen váratlanul letartóztatta. A pártfőtitkár beszédéből kiderült: Péter Gábort cionista összeesküvéssel gyanúsították meg. A hajdani ÁVH-vezér kihallgatását Farkas Mihály vezette, de a történelem közbeszólt: 1953. március 5-én meghalt Sztálin, s ez mélyreható politikai változásokat idézett elő Magyarországon is.
Péter Gábort immár nem zsidó kémszervezet megalapításával vádolták, hanem – többek között – hivatali visszaéléssel és halált okozó testi sértéssel.
Életfogytiglanra ítélték, a börtönből 1956-ban a forradalmárok kivitték a siralomházba, de a bevonuló szovjet csapatok kiszabadították. A forradalom leverése után 14 év fogházra ítélték, de végül 1959-ben kiengedték, gyenge egészségi állapotára hivatkozva.
Elaggott emberroncs, önvád nélkül
Szabadulása után még 34 évet élt, könyvtárosi állásából a Politikai Bizottság jóváhagyásával idő előtt, 1965-ben nyugdíjazták. Visszavonultan, elzárkózva élt budai lakásában, mint bármelyik szürke kisember, megírta visszaemlékezéseit, de felelősségre soha nem vonták. 1990-ben, halála előtt három évvel hajdani barátjának, Libik Györgynek adott interjút, aki „elaggott emberroncs”-nak látta. Péter Gábor lényegi dolgokról ebben az interjúban sem beszélt, szavaiból azonban úgy tűnik, nem kínozta a lelkiismerete. „Nos, amikor hívatott az öreg, a Rákosi, én követtem, mi mást tehettem. Mindig csak azt tettem, amire ő utasított” – hárította el magáról a felelősséget.
