Hogyan éltek a tinédzserek a második világháború alatt? Mi foglalkoztatta őket, mit olvastak, hogyan képzelték el a jövőjüket? Két kamasz lány levelezése és egyikük naplója enged bepillantást mindennapjaikba.
A világháború nem azonnal okozott mindenre kiterjedő pusztítást. Az emberek, köztük a tizenévesek is, próbálták folytatni addig megszokott életüket, ami azonban egyre nagyobb nehézségeket okozott. A kamaszok azonban mindenkor kamaszok: Nagy Magdolna Mária (becenevén Tucsi) és Végh Irma (Nunci) levelezéséből kiderül, milyen volt az érettségire készülni a háborús események árnyékában, hol ismerkedtek fiúkkal, hogyan álltak a családalapítás kérdéséhez, és miképpen érintette őket a front hátországában a világháború.
Levelezőpartner kerestetik
1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, aminek eredményeképpen Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt. Az éppen induló iskolai tanévben levelezésprogram indult, amelynek nem titkolt célja volt, hogy a nemzeti-hazafias nevelés értelmében szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a visszacsatolt területek és az anyaország iskoláinak tanulói között. A debreceni Dóczi Leánynevelő Intézet és a kolozsvári Református Leánygimnázium tanulói is választhattak levelezőpartnereket, akiknek beszámolhattak életük ügyes-bajos dolgairól.
Titkos napló
Mint Vallasek Júlia írásából és az általa közreadott levelezésből kiderül, a két tizenöt éves lány, Tucsi és Nunci is így talált egymásra. Több-kevesebb rendszerességgel írtak egymásnak 1940 decemberétől 1944 júniusáig. Egyikük, Tucsi titkos naplót is vezetett, amelyben feljegyezte az őt foglalkoztató gondolatokat: Azt akarom, hogy ez a kicsi könyv egész leányéletemnek a tanúja legyen, és neki olyasmit is elmondhassak, amit senkire sem bíznék. Talán majd egyszer, sokára, ha férjhez megyek, az élettársam lesz az, akinek a kezébe fog kerülni ez a kicsiny könyv, de addig senki, senki nem szabad, hogy lássa, mi van benne.
„Nevetni azt nagyon tudok”
Nunciról leveleiből megtudjuk, hogy vidám természetű és energikus: Vidám és meggondolt vagyok (a cserkésztörvény is ezt mondja.). Nevetni, hej, nevetni azt nagyon tudok, különösen iskolában, órákon. […] Hamar barátkozom én is, de hamar meg is tudok haragudni. […] Akaratos és furfangos vagyok. Minden érdekel. Énekelni én is szeretek, sok nótát tudok, de a hangom az igen fals.[…] Sportolni nagyon szeretek. Különösen kerékpározni, korcsolyázni és pingpongozni. Tornázni is nagyon szeretek, pedig nem vagyok belőle kiváló egyáltalán. Hozzá képest Tucsi komolyabbnak, céltudatosabbnak, megfontoltabbnak tűnik: komolyan veszi a tanulást (Nunci gyakran panaszkodik, hogy nem sikerültek jól a vizsgái), szólóénekes szeretne lenni.
Nunci szeret moziba járni, kedveli a korszak érzelmes nótáit: Legkedvesebb magyar nótám: „Nem tudom, az életemet hol rontottam én el…” meg „Imádság már az is, ha a szemedbe nézek…”. A slágerekből csak egy tetszik különösen, amit biztosan Te is ismersz: „Május van, az orgona virágzik…”. De szívesen hallgatja Marlene Dietrich dalát, a Belgrád rádióból sugárzott Lili Marleent vagy Karády Katalin háborús slágerét, a Valahol Oroszországbant is. Nyáron strandra jár: Úgy le fogok barnulni, mint egy néger, olyan leszek. Itthon is szoktam dresszben lenni, és közben locsoljuk egymást gumitömlővel. A pályaválasztást tekintve bizonytalan: gyermekgondozó szeretne lenni, de alacsony termete miatt nem veszik fel. Ez még nem is keserít el annyira, de az nagyon, hogy a szüleim nem engednek zöldkeresztes védőnőnek – panaszkodik levelében, hozzátéve, hogy így szülei kívánságát teljesítve kénytelen lesz tanítónőképzőbe iratkozni.
Tánciskola, könyvek és egy bajszos kék szemű
A lányok sokszor írnak egymásnak kedves olvasmányaikról, kézimunkaötleteikről is. A húsvéti vakációra, ha sikerül, megkapom az Elfújta a szél c. könyvet. A szerzője nő, de pontosan nem tudom leírni a nevét, és inkább nem is írom. Olvastad már? Egy-két oldalt olvastam belőle, állítólag gyönyörű. Szörnyen kíváncsi vagyok rá – írja Nunci, aki azt is bevallja, őt Jókai bizony untatja. Jobban érdekli a társasági élet, tánciskolába jár, amit nagyon szeret:
De nemcsak a tánciskolában figyeli az ellenkező nemet: Ott én azért elmentem templomba, na de még ez sem semmi, hanem a segédlelkész az már valami. Szóval és tettel nagyon helyes, barna, kék szemű, bajusszal, és ami fő, nőtlen. Csak úgy, madártávlatból néztük egymást. Na aztán, mikor hazafele utaztunk, akkor meg a fülkében volt két nagyon helyes katona, különösen az egyik.
Szerelem és kétségek
Az immár tizenhét éves Tucsinak komoly udvarlója akad: Március 1-jén az első magyartánc-órán megismerkedtem Z. Lászlóval, aki most vagy két éve N. J.-nek udvarolt. Az első perctől mellém szegődött és hát… nos igen, elcsavartuk egymás fejét. […] Lacival most nagyon jóban vagyunk, szeretem is, azt hiszem, hogy most már legalábbis egy ideig kitartok mellette, mert érzem, hogy még eddig senkit nem szerettem úgy, mint őt. Olyan jó érzés tudni, hogy valaki gondolatban mindig velem van, tanulni is értem tanul, küzdeni is értem küzd. Rengeteget dolgozik, igazi katonának való fiú (ugyanis jövőre a Ludovikára megy) – írja a naplójában 1942-ben. Gyűjtögeti a kelengyéjét, 1943 júniusában viszont komoly kétségek között vergődik a választását illetően: Ezen a héten nagyon sokat gondolkoztam, és érzem, tudom, hogy nem vagyok a régi. Sokat hallottam, sokat beszéltek. Felvilágosítottak. Megmagyarázták, mi a katonai élet. Nem az a nehéz, hogy folyton helyezik, bár ez se kellemes, és én nem tudok ilyen felülről parancsolt életet élni. Tán még ez is tűrhető. Ha szeretném, kibírnám. Megmondták, hogy hadgyakorlatok idején kimennek hónapokra, mulatnak, isznak, a többit már nem is merem kiírni. És meg fog változni, ez az, amit soha nem fogok eltűrni. Hiába mondtam, hogy biztos van kivétel, szembekacagtak, azt mondták, naiv vagyok, nem ismerem az életet.
Független, önálló nő
Nunci másképp tervezi az életét: Férjhez menni nem vágyok. Pedig a gyermeket imádom. Független és önálló nő szeretnék lenni. De azért, ha lesz olyan, akihez szívesen oda tudnám kötni az életemet és viszont, ahhoz hozzámennék. […] Remélem, hogy eljön majd az igazi – ábrándozik. Máshol úgy vélekedik, hogy a nőnek is jár egy kis szabadság, mielőtt férjhez menne:Édesanyám ebben a korban már asszony volt, de én? Szó sem lehet ilyesmiről! Én nem is tartom helyesnek, hogy olyan korán menjen egy lány férjhez. Elég 24-25 éves korban. Te hogy vélekedsz erről? Szórakozzon, mulasson, és éljen úgy, ahogy egy lánynak kell, legyen tanult, házias, és majd csak ezután menjen olyan valakihez élettársul, akit igazán szeret, és ez a szeretet viszonozva is van.
Nagyon sok fiú lesz csonka, vak és sánta
1943-ban már az optimista Nunci is kissé sötétebben látja a világot: Nekem még nincs senkim. De azt hiszem, nem is lesz. Nem tudom, miért, de énhozzám nem nagyon vonzódnak a fiúk. Azt mondják, hogy borzasztóan vad vagyok. […] Én, ha valakit egyszer megszeretek, szeretni fogom örökké tartó szeretettel, még ha csonka, vak és sánta is lenne. Most pedig nagyon sok fiú lesz ilyen. A háború, istenem, miért is van ez a sok embergyilkolás! Te, hidd el, sokszor ezen annyit gondolkodom, hogy belefájdul a fejem. A szívem majd meghasad, amikor olvasom vagy hallom, hogy fiatal fiú hősi halált halt. Szép dolog ott halni meg kint a harcmezőn a hazáért, de miért olyan fiatalon? Mikor előttük van még az élet, amikor elviszik, s vissza se jön többé! Hát mondd, nem borzasztó ez?
A szénszünettől Debrecen ostromáig
A levelek hátterében természetesen felsejlik a háború is: szénszünetet rendelnek el a gimnáziumban; jegyre adják a cukrot; rokonaikat, hozzátartozóikat behívják a frontra. A lányok írják a rózsaszín lapokat a katonáknak, szorgalmasan kötik az érmelegítőket, és panaszkodnak a silány minőségű árura. Műrostos itt minden, még a stoppoló pamut is, és mikor kimossuk a harisnyát, a stoppolás kiesik belőle. A vizet nem állja a műrost – kesereg Nunci. Aztán 1944 júniusában egyik napról a másikra véget ér az oktatás, és eléri őket is az ostrom:
Mikor megszólaltak a szirénák, mi sem vettük komolyan. De azért anyukám egyet-mást levitt a pincébe. A pinceajtónál álltunk, és vártunk. Nemsoká repülőbúgást hallottunk. Majd rettenetes robbanásokat. Erre aztán rohantunk lefele a pincébe. Lent vártuk a halált. Tucsikám, két borzalmas hullámot éltünk át. Isten kezében voltunk
– írja barátnőjének Debrecen bombázásáról. Ezután egy tanyára költöztek, ahol baleset érte: belevágott fejszével a lábába, műteni kellett.
A történet vége
Több levél nem érkezik sem a háborús zűrzavarban, sem azt követően Nuncitól. Tucsi családjával 1944 szeptemberében a közelgő front elől Budapestre költözött. Átélte Budapest ostromát, a pincében szívbelhártya-gyulladást kapott, így szólóénekesi karrierjéről le kellett mondania. Kolozsvárott járt egyetemre, férjhez ment, és tanárként, illetve titkárnőként dolgozott. Nunciról annyit lehet tudni, hogy túlélte az ostromot, és elvégezte a tanítóképzőt. Leveleit Tucsi haláláig őrizte, csakúgy, mint a naplóját. Talán az ifjúságára emlékeztette, amit, világháború ide vagy oda, mégiscsak a legszebb időszaknak tartott az életében.
