Hollywoodi sztárok is megőrülnek a magyar bőrgyógyász kozmetikumaiért

Olvasási idő kb. 6 perc

A magyar származású sztárbőrgyógyász elegáns New York-i rendelőjében a legnagyobb sztárok adták egymásnak a kilincset. Termékei napjainkban is a hollywoodi sztárok szépségrituáléinak elmaradhatatlan darabjai.

Kevesen ismerik hazánkban a magyar származású sztárbőrgyógyász, dr. László Ernő nevét, pedig a doktor egész életét a női szépségnek szentelte. Az ápolással elért szépség hatásos, fontos és maradandó is” – szögezte le A női szépség orvosi szemmel című írásában 1934-ben. A doktor szerint a szépség koronként változik, és „mindenekelőtt a felsőbb rétegek típusaihoz igazodik”, és leginkább „hajlandóság, anyagcsere, táplálkozás, környezet, társadalmi állás és hatalmi viszony” befolyásolja, hogy mitől függ.  Ezzel szemben a „rútságot” is meghatározza: „Rút mindaz, ami undort kelt, kellemetlen érzést okoz, s a szerelmi készséget zavarja.” Szerencsére megnyugodhatott a harmincas évek tehetős női olvasója: „A rútságot ki lehet kerülni a kozmetika által, a külső gondos és körültekintő ápolása által” – írta a bőrgyógyász, akihez ebben az időszakban már szerte Európából zarándokoltak a szépülni vágyó, gazdag és előkelő nők.

Stefánia hercegnőt is meggyógyította

Ekkor már komoly szakmai sikerek álltak mögötte: miután Budapesten bőrgyógyászként diplomázott, Bécsben és Berlinben is folytatta klinikai tanulmányait. Olyan szerekkel kísérletezett, amelyek nemcsak meggyógyítják, hanem el is fedik a bőrhibákat. A húszas évek elején két prominens személyt is sikerrel kezelt, ami megalapozta karrierjét: az aknés arcbőre miatt depresszióval küszködő Habsburg Stefánia hercegnőt kúrálta sikeresen, majd a színésznő Gombaszögi Frida lett a páciense. Gombaszögire 1919-ben egy megszállott férfi rálőtt, és olyan súlyosan megsebesítette az arcán, hogy kérdéses volt, valaha színpadra állhat-e még. Ekkor fordult dr. László Ernőhöz, aki a sérülés nyomait teljesen eltüntette. A kezelésekre elkísérte szintén színésznő húga, Gombaszögi Irén is, akibe a doktor hamarosan beleszeretett, és 1929-ben feleségül vette.

Arisztokraták és hírességek egész Európából

Ennek köszönhetően a fiatal doktort egyre nagyobb tisztelet övezte a húszas évek Budapestjén. 1927-ben a Szervita téren megnyitotta Tudományos Kozmetológiai Intézetét, amelyet testvérével, dr. László Vilmossal együtt vezetett. Hamarosan egész Európa felsőbb társadalmi köreiből érkeztek a betegek, akik dr. László Ernőt „a szépség angyala”-ként emlegették. Hazai és külföldi előkelőségeket, arisztokratákat és hírességeket kezeltek, miközben újszerű szépségápolási tanácsokkal látták el azokat is, akik levélben fordultak hozzájuk. Termékeiket Dr. med. László-féle különleges kozmetikai készítmények néven kezdték forgalmazni. dr. László Ernő volt az első orvos, aki a kozmetikát a gyógyítással párosította, valamint ugyancsak az első, aki gyümölcssavakat használt a szépségápolásban.

Marilyn Monroe László Ernő-féle kozmetikumai a Hollywood Museumban
Fotó: Wikimedia Commons

Hollywoodi sztárok keresték fel

A világháború kitörése előtt, 1939-ben feleségével, Gombaszögi Irén színésznővel Amerikába emigrált, ahol azonnal felfedezte az akkor már virágkorát élő hollywoodi filmipar sztárvilága. Csak a legkiváltságosabbak részesülhettek az egyedülálló, hosszan tartó fiatalságot ígérő kezelésekben. Greta Garbo, Audrey Hepburn, Hubert de Givenchy és Marilyn Monroe is rajongott a magyar származású bőrgyógyász újszerű eljárásaiért és krémjeiért. De Jackie Kennedy vagy a windsori hercegnő is csak benne bízott. Monroe kifejezetten nagyra tartotta a csodadoktort: „Dr. Erno Laszlo nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is meggyógyította” – fogalmazott az ötvenes évek szexszimbóluma.

Nem csak a testet, a lelket is gyógyította

Dr. László Ernő nem egyszerű kozmetológus volt. Sikerét készítményein kívül annak is köszönhette, hogy felismerte: a tökéletlen bőr mögött a női lelket is ápolni kell. 1967-ben a Life magazin közölt vele egy riportot, amelyben beszámoltak a Fifth Avenue-n „poroszos fegyelmezettséggel” működő Kozmetológiai Intézetről, ahová, érkezzen bármilyen magas rangú vagy tömött pénztárcájú vendég, ha 10 percnél többet késik, nem fogadják. A riport szerint a telefonon érdeklődők 99%-át (!) elutasítják, akiket mégis tudnak fogadni, kénytelenek bokros teendőiket és utazásaikat dr. László időbeosztásához igazítani. A konzultáció és a kezelések díjai kiemelten magasak voltak: az 1950-es években egy konzultáció 75 dollárba került. (Ma egyetlen László Ernő-féle iszapszappan kerül negyven dollárba.)

Szigorú rituálék

Dr. László módszere szerint először telefonon, egy előre összeállított kérdéssor segítségével beazonosították a páciens bőrtípusát aszerint, hogy mennyire zsíros, majd az értékesítéssel megbízott alkalmazott termékeket ajánlott és utasításokat adott a reggeli, délutáni és esti arcápoláshoz, amelyek 30-30 percet vesznek igénybe.

dr. László maga is a saját termékeit használta: a riportban bevallotta, hogy mivel nagyon zsíros a bőre, naponta kilencvenszer (!) mos arcot a saját fejlesztésű iszapszappanjával, majd pórusösszehúzó arctejet használ.

Akiket végül személyesen is fogadott, azoknak királynői bánásmód járt – sőt még kézcsók is. A fekete bőrkanapékkal, kínai szobrokkal berendezett rendelőben „olyan csönd volt, mint egy könyvtárban” – írta a Life. A fehér köpenyt viselő, „hipnotikus barna szemű” dr. László ezután a szerencsés klienst kifaggatta minden létező szokásáról; beleértve szexuális, ivási, dohányzási, diétázási vagy vécéhasználati szokásait is. Aki nem volt őszinte, pórul járt: dr. László soha többé nem fogadta.

Greta Garbo élt-halt magyaros vacsoráikért

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy dr. László Ernő Amerikában hivatalosan nem praktizálhatott orvosként, mert hiányos angol nyelvtudása miatt nem tudta teljesíteni a vizsgakövetelményeket. „Nekem a bőr magyarul beszél” – mondta el az újságírónak, aki arról is kifaggatta, kinek a bőre szól a legszebben. „Garbo!” – sóhajtott fel erre a doktor. „Garbo leírhatatlan, egy csoda. Azok a pórusok! Csodálatos!” – lelkendezett a bőrgyógyász, akinek Greta Garbo nemcsak a páciense, hanem közeli barátja is volt. Felesége, Gombaszögi Irén az ötvenes-hatvanas években haza-hazalátogatott Magyarországra. 1959-ben a Margitszigeti Nagyszálló halljában dicsekedett el az őt kérdező újságírónak: „Nem is hinné, ki az egyik leggyakoribb vendégem. Legjobb kinti barátnőm: Greta Garbo. Tíz év óta tartózkodik minden nyilvános szerepléstől, teljes visszavonultságban él pazarul berendezett otthonában. De él-hal a magyaros vacsoráimért.” Garbo gyakran meglátogatta a házaspárt a francia Riviérán lévő nyaralójukban, csakúgy, mint a korszak népszerű énekese, Nat King Cole.

Greta Garbo 1934-ben
Fotó: Donaldson Collection / Getty Images Hungary

1951-ben – vendégei rábeszélésének hatására – szigorú feltételeket támasztva egy zárt hálózatban árusítani kezdte termékeit. Kizárólag akkor vásárolhatott valaki a termékekből, ha egy másik tag ajánlotta be, valamint részt vett a László-féle bőranalízisen és egy konzultáción. Három évvel később már nem lehetett az exkluzív társasághoz csatlakozni, ugyanis a tagságot befagyasztották 25 000-es létszámnál. 1967-ben felesége elhunyt. Fájdalmát munkával és utazással igyekezett csillapítani, és egy repülőúton megismerkedett Sibille Schulzcal, akit 1970-ben, túl a hetedik X-en feleségül vett. Hamarosan eladta vállalatát, visszavonult, és feleségével töltötte idejét. Három év adatott nekik: dr. László Ernő 1973-ban, 75 évesen hunyt el szívrohamban. Öröksége ma is él: az Erno Laszlo márkanév alatt futó, általa fejlesztett fiatalító és ápoló csodaszerek továbbra is a legkeresettebb kozmetikai termékek közé tartoznak a tehetősek körében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.