Az amerikai író világa igencsak macsó: novelláiban és regényeiben olyan, hagyományosan férfiasnak tartott témák és tevékenységek jelennek meg, mint a vadászat, a boksz, a bikaviadal, az erőszak és a hősies küzdelem – nemritkán némi alkohollal kísérve.
A Nobel-díjas írónak saját bevallása szerint „kevés dolog okozott nagyobb örömet”, mint az alkohol. Hemingway tizenöt évesen kezdett inni, de az első világháború alatt kapott rá igazán az italra. Olaszországban szolgált mentősként, majd 1918-ban súlyos sérülést szenvedett: egy repeszgránát találta el a lábát. Lábadozása alatt rábeszélés vagy vesztegetés segítségével meggyőzte ápolóit, hogy hozzanak szeszt a számára, ez idő alatt megismerkedett az olasz borokkal, a vermuttal és a konyakkal is. Felépülése után egy milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevű ápolónőbe, akinek alakja Búcsú a fegyverektől című regényében is visszaköszön – csakúgy, mint a kórterembe becsempészett Cinzano és chianti. Ebben a könyvében rövid, lényegre törő mondatai, érzelemmentes írási technikája meghozta számára a sikert. „Írj rövid mondatokat. Az első bekezdés rövid legyen. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív ” – vallotta az író.
Múzeumok helyett bárok
Az Egyesült Államokba visszatérve nem kevés gondot okozott neki, hogy szenvedélybetegségének hódoljon. A szesztilalom idején a könyvespolcon rejtegette borosüvegeit, majd a liberálisabb alkoholszabályozásáról ismert Kanadába, azután Franciaországba költözött. Utazási preferenciáit sem igazán a múzeumlátogatások vezérelték:
„Ne foglalkozz a templomokkal, kormányépületekkel vagy terekkel. Ha meg akarsz ismerni egy kultúrát, tölts el egy éjszakát a bárjaiban”
– írta. Párizsi tartózkodásának élményeiből született a Vándorünnep című kötete, megelevenítve a húszas évek Párizsának művészvilágát, a füstös kávéházakat, az elfogyasztott borokat, sült halat és sült gesztenyét.
Halál (minden) délután
Az alkohol Hemingway szinte minden művében előkerül. A már említett Búcsú a fegyverektől főszereplője pedig „fantasztikus és tiszta” italnak mondja a martinit, aminek kortyolgatása közben, „civilizáltnak érezte magát”, a Folyón át a fák közé című regényében pedig meglehetősen sajátos módon készítik a koktélokat: nem kevesebb mint 15 rész gint kevernek egy rész vermuthoz. Az író találta fel azt a koktélt is, amely a Halál délután című regényről kapta a nevét: az abszintból, pezsgőből és (díszítésként) citromhéjból álló italból Hemingway akár 3-5 adagot is elfogyasztott.
A világ leghidegebb martinije
Amikor egy interjúban megkérdezték, igaz-e a pletyka, miszerint minden reggel egy kancsó martini társaságában kezd munkához, visszautasította a vádat, mondván, hogy nem ő szokott részegen írni, hanem pályatársa, William Faulkner. (Ennek némileg ellentmond a neki tulajdonított mondás, miszerint „írj részegen, szerkessz józanul”.) „Különben is, ki a fene keverne egyszerre több martinit?” – méltatlankodott, mivel martinikeverési módszerére igen büszke volt. Egy levelében arról számolt be a kiadójának, hogy olyan hideg italt tud készíteni, hogy az ujjai hozzáfagynak a pohárhoz: teniszlabda tárolásához használt fémdobozokban készített tekintélyes méretű jégrudakat, majd a tálaláshoz a poharat és a gyöngyhagymát is jégbe hűtötte.
Bor, sör, whisky, vermut
Kubai évei alatt sem vetette meg a koktélokat. A reggel elfogyasztott napindító mojito valószínűleg csak a La Bodeguita del Medio reklámfogása volt (ők még egy levelet is hamisítottak Hemingwaytől az üzlet fellendítése érdekében). Mivel Hemingway cukorbetegségtől szenvedett, az italokat többnyire cukorszirup nélkül fogyasztotta. Napközben whiskyt, bort vagy martinit szürcsölgetett, a whiskyt hígítatlanul, néhány jégkockával itta, kedvence a legalább 12 évig érlelt single malt volt. A borok közül a chiantit, a cabernet sauvignont és a Chateau Margaux-t szerette igazán. Ha esetleg horgászni ment, a sört választotta, ezen belül is a Ballentine Ale-t, amelyből hajóján mindig tartott néhány dobozzal, hogy a nagy halakkal folytatott küzdelem után regenerálódhasson. A másik ital, ami nem hiányozhatott Pilar nevű hajójáról, a Vermouth Panache volt.
Papa doble, másfél deci rummal
Vacsora után következhetett néhány bloody Mary vagy a már említett, abszintból és pezsgőből álló Halál délután. Este pedig másik kedvenc helyén, a havannai Hotel Plaza bárjában, az El Floriditában kóstolgatta a jeges daiquirit, amelyet szintén cukor nélkül, dupla adag rummal készítettek a számára. A bár az így készülő italt elnevezte Papa Doblénak: a Papa az író kubai becenevére utal, a doble pedig a dupla adag, közel másfél deci rumot jelenti. Állítólag ebből tizenkettőt is képes volt meginni egy este leforgása alatt.
Depressziós volt
Hemingway testközelből élte át az első világháborút, az „elveszett generáció” tagjaként Párizsban szerzett feledhetetlen élményeket, afrikai szafarikon, horgászatokon vett részt, majd tudósított a spanyol polgárháborúból és a második világháborúból is. Élete tele volt kalandokkal, mindent meg akart ismerni, de a rengeteg elfogyasztott alkohol természetesen nem maradt hatástalanul az egészségére. 38 évesen már komoly májkárosodást szenvedett, és az orvosok óva intették a szeszfogyasztástól, de Hemingway képtelen volt megálljt parancsolni alkoholizmusának: még a kórházban is üres üvegeket találtak az ágya alatt. 1955-től kezdve depresszióját elektrosokk-terápiával kezelték, sikertelenül: az író emlékezete romlani kezdett, ami miatt depressziója még inkább elhatalmasodott rajta, és még többet ivott. 1961-ben, pár héttel a 62. születésnapja előtt főbe lőtte magát. „Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember” – vallotta. Valószínűleg ő maga nem sok mindent mulasztott el.
