Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ki emlékszik még a Tövismadarak című film sármos papjára, aki fülig szerelmes lett, ezért választania kellett gyönyörű szerelme és a vallás között? Nos, voltak a történelem során nemcsak papok, hanem pápák is, akik nem tudtak ellenállni a női kísértésnek.
A papok régen sem fordították el a fejüket, ha egy csinos nőt megláttak. Isten lelkiismeretes szolgái évszázadok óta kénytelenek megküzdeni a cölibátus kötöttségeivel, ám voltak, akiknek beletört a bicskája a papi nőtlenségbe, és minden tiltás ellenére engedtek dühöngő hormonjaiknak.
Cölibátus: élet nő, család és szex nélkül
A cölibátus elfogadásával a klerikusok önkéntesen lemondanak a házasságról és a szexuális kapcsolatról. Ez az önmegtartóztató életforma megtalálható a katolikus és az ortodox egyházakban, a keleti vallások közül a dzsainizmusban, a buddhizmusban, a hinduizmusban, a tantrizmusban és a taoizmusban, a sámánizmusban és az iszlám szúfi irányzataiban.
A papi nőtlenség a katolikus egyházon belül nem volt mindig magától értetődő. A korai századoktól már megjelent ugyan a papok felé elvárásként az önmegtartóztatás, ám ez jó ideig legfeljebb időszakos érvényű volt, például a mise bemutatása előtti időre vonatkozott. Általános szabállyá csak lassacskán vált, kötelezővé a 12. században az első lateráni zsinat tette. Érdekesség, hogy az Újszövetséggel nem lehet megalapozni, hisz nem apostoli rendelkezésről van szó.
A cölibátus bevezetését és megtartását leginkább praktikus okok indokolják. Ilyen például a tökéletesség eszménye, melynek célja, hogy az áldozópap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent szolgálathoz, és ennek érdekében képes lemondani a földi örömökről.
Az egyház azért is kötelezte papjait cölibátusra, hogy teendőiket teljes odaadással és osztatlanul végezhessék. A család lekötné idejüket és figyelmüket. Végül, de nem utolsósorban, a papi nőtlenség megakadályozza a javadalmak átörökítését.
Ám tiltás ide vagy oda, a katolikus egyház berkein belül is mindig voltak olyanok, akik nem tudtak parancsolni az érzelmeiknek, és nem voltak képesek ellenállni a kísértésnek. És ezalól még az egyház legmagasabb vezetői, a pápák sem voltak kivételek.
Szeretőjének a férje végzett vele
XII. János, miután 955-ben pápává választották, rezidenciáját nem sokkal később bordélyházzá változtatta, kockára téve ezzel az egyháznak tett pénzügyi felajánlásokat.
De nem ez volt az egyetlen vád a 18 évesen egyházfővé választott XII. János ellen. Többen gyilkossággal, hamis tanúzással, szentségtöréssel, rokonaival, többet között két lánytestvérével történő vérfertőzéssel, Jupiter, Vénusz és más démonok pogányokhoz hasonlatos megidézésével és még azzal is megrágalmazták, hogy kiherélt egy bíborost, valamint hogy szexuális kapcsolata volt apja szeretőjével.
Egyes krónikák szerint halálát is kicsapongó életvitele okozta: egy féltékeny férj a feleségét a pápával együtt találta az ágyban. A férfi megverte az egyházfőt, aki belehalt sérüléseibe. Más források szerint szélütés végzett vele.
Az Octavianus néven született XII. János pápa védelmében annyit meg kell jegyeznünk, hogy szexuális telhetetlenségével a papi cölibátust előíró egyházi törvényeket nem sértette meg, mert azok csak jó két évszázaddal később léptek életbe.
Ördöngösségei miatt a halálát kívánták
Nem tartozott a legnépszerűbb pápák közé VIII. Bonifác sem, aki 1294-ben történő megválasztását követően Róma-szerte saját magát ábrázoló szobrokat állíttatott fel, és a pletykák szerint fiúkkal hált. A legkirívóbb bűnének sokan Palestrina városának saját kicsinyes politikai viszálya következtében történő lerombolását tartják. Az aragóniai királyi követe egy alkalommal a következőképpen foglalta össze a pápa népszerűtlenségét:
„Minden bíboros a halálát kívánja, és belefáradtak az ördöngösségeibe.”
Politikai ellenfelei közé tartozott Dante Alighieri is, akinek Isteni színjáték című drámájában a pápa a pokol legmélyebb bugyrában bukkant fel.
Fél tucat törvénytelen gyerek
Az 1471-ben pápává választott IV. Sixtusnak hat törvénytelen gyermeke volt, köztük egy a saját lánytestvérétől. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy alárendeltjei szexuális kicsapongásait büntesse. Egyházi adót vetett ki a prostituáltakra, és pénzbüntetéssel sújtotta azokat a papokat, akik szeretőt tartottak.
IV. Sixtus sok pápához hasonlóan a nepotizmus gyakorlásától sem riadt vissza: hat unokaöccsét tette bíborossá. Mentségére felhozható, hogy ő rendelte el a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestését.
Pápai lakoma kurtizánokkal és gesztenyékkel
A középkor egyik leghírhedtebb pápája, Rodrigo Borgia volt, aki 1492-ben VI. Sándor néven lett az egyház feje. Pontifikátusát botrányok sora kísérte, amelyekbe gyermekei, Cesare és Lucretia is gyakran belekeveredtek.
A kapzsi, nagyravágyó, ravasz, számos gyermeket nemző és orgiák sorát tartó egyházfő még a reneszánsz pápák közül is kiemelkedett erkölcstelenségével; az egyik leghíresebb, hozzá kötődő botrány a „gesztenyék lakomája” néven vonult be a történelembe.
VI. Sándor római rezidenciájában egy lakomát rendezett, ahol ötven kurtizán is megjelent.
A nők a vacsora után táncolni kezdtek a vendégekkel, először ruháikban, majd teljesen meztelenül.
Ezt követően az égő gyertyákkal teli tartókat az asztalokról a földre helyezték, gesztenyéket szórtak szét a padlón, majd azokat felvéve az égő gyertyák között vonaglottak négykézláb, még mindig mezítelenül. Mindezt a pápa és gyermekei szeme láttára.
Az est végül orgiába torkollt, a kurtizánokkal a legügyesebb táncot lejtő vendégek számára díjakat, selyemtunikákat, cipőket ítéltek oda.
Az esetet Johann Burchard kortárs történetíró örökítette meg az utókor számára, habár vannak, akik szerint a leírás nem teljesen fedi a valóságot.
A szifiliszes egyházfő
II. Gyula pápaságát (1503–1513) általában Róma építészeti és művészeti felvirágoztatásával szoktuk összekötni, hiszen ekkoriban vált az Örök Város a reneszánsz építészet és festészet vitathatatlan fővárosává.
A Svájci Gárdát megalapító pápáról kevesen tudják, hogy a szifiliszt is elkapta a számos prostituálttal való kapcsolatából adódóan. 1508 nagypéntekén például a szokásokkal ellentétben a híveknek egyszerűen nem volt gusztusa megcsókolni az egyházfő lábát, amelyet megannyi fekély borított.
