A jelenleg életfogytig tartó büntetését töltő Ilich Ramírez Sánchez, azaz Carlos, a Sakál a nyolcvanas években egy fővárosi hotelban mulatott cigányzenére.
1994. augusztus 14-én Ilich Ramírez Sánchez kisebb sebészeti beavatkozás után lábadozott a szudáni Khartoum egyik villájában. A Carlos, a Sakál néven ismert bűnöző addigra már régóta a francia és amerikai titkosszolgálatok látóterében volt. Szudánba a kilencvenes évek elején érkezett, a titkosszolgálat azonban nem tévesztette szem elől: megegyeztek a szudáni hatóságokkal, hogy kiadják a körözött bűnözőt. A szudániak a műtét után arra hivatkozva, hogy tudomásuk van egy Carlosra irányuló gyilkossági kísérletről, rávették a férfit, hogy költözzön a kórházból egy „védett” villába. Amíg Carlos aludt, a szudániak elkábították, megkötözték, és átadták a terroristát a franciáknak.
A 20. század egyik leghírhedtebb terroristája 1949-ben született Venezuelában. Apja nagyon jómódú, elkötelezetten marxista ügyvéd volt: olyannyira csodálta a bolsevizmust, hogy fiait Iljicsnek, Leninnek és Vlagyimirnak nevezte. Az ifjú Ilich Ramírez már tízévesen belépett a Venezuelai Kommunista Párt ifjúsági tagozatába, majd 17 évesen egy nyarat eltöltött a kubai titkosszolgálat gerillakiképző táborában, a Matanzasban is. Szülei nem sokkal később elváltak, anyja Londonba költözött a gyerekekkel. Ilich a Stafford House College-be és a London School of Econimicsre járt. 1968-ban az apja a párizsi Sorbonne-ra szerette volna bejuttatni, de Ilich végül inkább a moszkvai Lumumba Egyetemre jelentkezett, ami akkoriban a KGB egyik kedvenc vadászterületének számított.
Titkos kiképzőtábor
Moszkvából a libanoni Bejrútba utazott, és csatlakozott a Palesztin Népi Felszabadítási Fronthoz. Sánchezt Jordániában, illetve a szír–iraki határ közelében fekvő titkos H4 táborban képezték ki profi terroristává. Itt kapta becenevét, a Carlost, dél-amerikai származása miatt. (A Sakál név azután ragadt rá, hogy elfogatása után megjelent róla egy fénykép, amelyen a háttérben Frederick Forsythe A sakál napja című könyvének egy példánya volt látható.) Elsajátította a különböző lőfegyverek és robbanóanyagok használatát, megtanulta, hogyan kell pokolgépet készíteni, és megismerkedett a konspiráció szabályaival is. A jordániai polgárháború idején a Fatahhal harcolt egészen addig, amíg a „fekete szeptember” után a palesztinokat ki nem szorították az országból.
Gyilkossági kísérlet a fürdőszobában
Carlos ekkor Bejrútba, majd Londonba utazott, ahol egyetemi órákat látogatott – és közben a palesztinoknak dolgozott. 1972-ben egy londoni székhelyű izraeli bank ellen követett el kézigránátos támadást, majd Párizsban egy autórobbantásos merényletben 63 embert sebesített meg. De robbantott Izraelt támogató francia napilapok szerkesztőségénél, és kézigránátot dobott a hajdan Hemingway törzshelyének számító Deux Magots étteremre is. Egy évvel később behatolt a Marks and Spencer vezérigazgatójának, Joseph Sieffnek a lakásába. Sieff egy személyben testesítette meg mindazt, amit a fanatikus terrorista gyűlölt: nagytőkés volt, és a Brit Cionista Szövetség elnöke. A férfit a fürdőkádban lepte meg, és megpróbálta lelőni, de nem járt sikerrel.
Túszdráma Bécsben
1975-ben kétszer is megpróbálta lelőni az izraeli El Al légitársaság gépeit a franciaországi Orly repterén, és megölte egyik kapcsolattartóját, Michel Moukharbalt, amikor az felfedte Carlos kilétét a francia titkosszolgálatoknak. Carlos végzett két titkosrendőrrel is. 1975 decemberében pedig hatfős csapatával behatolt az OPEC-csúcstalálkozónak otthont adó épületbe Bécsben, és túszul ejtett 96 embert. Azt követelte az osztrák hatóságoktól, hogy kétóránként olvastassák be a palesztinok ügyéről szóló közleményét a rádióban és a televízióban, különben negyedóránként kivégeznek egy-egy túszt. A kérést teljesítették, ezután Carlos egy utasszállító repülőgépet követelt, amit meg is kapott az osztrákoktól ötven túszért cserébe. Ezzel Algériába repültek, továbbra is a túszok társaságában. A magukkal hurcolt tíz olajügyi miniszterből ötöt Algériában szabadon engedtek, valamint 31 civilt is. Innen Líbiába, majd ismét Algériába távoztak, ahol végül az összes túszt szabadon bocsátották. Az akciónak egy osztrák rendőr, az OPEC iraki alkalmazottja és a líbiai delegáció egyik tagja esett áldozatául.
Befolyásos kapcsolatok
A terroristának igen befolyásos támogatói voltak: Moammer Kadhafi líbiai diktátor, Szaddám Huszein, Fidel Castro, sőt a KGB és a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi támogatását is élvezte. Ez utóbbit olyannyira, hogy Kelet-Berlinben egy 75 fős főhadiszállást építhetett ki magának. Innen szervezte meg nyugat-európai terrorakcióit, ezekből pedig nem volt kevés: a Szabad Európa Rádió ellen 1981-ben követett el Münchenben bombamerényletet, majd – bosszúból felesége és két harcostársa letartóztatásáért – felrobbantott két gyorsvonatot és egy vasútállomást Franciaországban, és Nyugat-Berlinben is terrorakciókat hajtott végre.
A Sakál Budapesten
Az 1980-as évekre a nemzetközi nyomás hatására az NDK kiutasította a területéről a terroristát, aki ezután Budapesten, a II. kerületi Vend utcában telepedett le, természetesen álnéven. Stílusosan ünnepelte meg nálunk születésnapját: egy fővárosi hotelban mulatott cigányzenére. Egy villát bérelt egy rózsadombi utcában, miközben a palesztinokon kívül Líbiától és Romániából is kapott megbízásokat. A házat a magyar hatóságok bepoloskázták, mivel Carlos nemkívánatos személy volt az országban, ugyanakkor a KGB nyomására be kellett fogadni. 1985-ben aztán Magyarországról is kiutasították.
Szudánból a Poissy börtönbe
Ekkor már egyre fogyott Carlos körül a levegő, végül Szíriában telepedhetett le feleségével és lányával, azzal a feltétellel, hogy inaktív marad. Ez nem sikerült, nem tudott nemet mondani, amikor az iraki titkosszolgálatok megkörnyékezték, így Szíria is kiutasította. Rövid ideig Jordániában tartózkodott, majd Szudánban kötött ki. Itt ütöttek rajta a francia elhárítás katonái. Jelenleg a Párizs melletti Poissy börtönben tölti életfogytiglani büntetését. Carlos 2001-ben felvette az iszlám hitet, és feleségül vette ügyvédjét, Isabelle Coutant-Peyre-t, anélkül, hogy elvált volna előző feleségétől, Magdalena Kopptól. 2011 decemberében újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amelyet 2021-ben is megerősítettek. Erre rezignált hangon csak annyit mondott: „Nagyon köszönöm.”
