Woody Allen botrányos szerelmi élete: vajon miért tetszik annyira a nőknek?

Olvasási idő kb. 3 perc

Woody Allen rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is sok évtizede jegyzett csillag, több Oscar-díjjal jutalmazott zseni, sajátos humorú különc, akinek hipochondriája, szorongásai, neurózisai arra emlékeztetik az átlagembert, a kiválasztottaknak sem könnyű. Gyámoltalan, a testi vonzalmakra nem emlékeztető külseje intellektusára irányítja a nők figyelmét, így a szemüveges, kopasz, keskeny vállú, alacsony férfi talán több nőt hódított meg életében, mint egy hétköznapi alfa-hím. Mi vonz minket, nőket ebben a típusban?

Talán az anyaság ösztönében keresendő a válasz, amikor egy olyan férfihoz kezdünk vonzódni, aki erős, szilárd hátország helyett inkább istápolásra szorul, akit biztatni, vigasztalni, nyugtatni kell, aki mellett nekünk, nőknek kell erőt sugároznunk.

Vagy az a csillogó elme, szofisztikált és különös humor, tudás és intellektus gyújt bennünk lángot, amellyel Woody Allen kétségtelenül rendelkezik? A szerelem receptjében akad egy csipetnyi rajongás, nagyobb dózisú tisztelet is, fel kell néznünk a másikra, valamilyen kvalitása: esze, tudása, humora miatt csodálnunk kell. Ezt a faktort biztosan kipipálja Woody Allen, s talán akkor ez az oka, hogy szőkék, barnák, vörösek, fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt lelkesedtek érte, s fordulatokkal teli magánélete nem kevés illusztris kapcsolatot számlál.

„A feleségem félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta a világosban fél.”

Tipikus Woody Allen-vallomás, amelyben önként űz tréfát saját magából és krónikus önbizalomhiányából, de mindez úgy tűnik, a feleségeket és majdnem feleségeket nem zavarta.

Első feleségében Harlene Rosent tisztelhetjük, a másodikban a színésznő Louise Lassert. Utána következett, a teljesség igénye nélkül, Diane Keaton, akivel házasságot ugyan nem kötött, viszont állítólag annak mindkét húgával intim kapcsolatba került.

1973-ban Diane Keatonnal
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Valahol az elit névsorban helyet kapott Ernest Hemingway unokája is, Mariel Hemingway, akihez feltehetően csak futó románc fűzte.

„Gyerekként mindig a rossz nőkre buktam. Amikor elmentünk megnézni a Hófehérkét, és mindenki beleszeretett Hófehérkébe, én azonnal beleestem a gonosz királynőbe.”

Ha nem is a rossz nőbe szeretett bele, de az 1935-ben született komikus, rendező, forgatókönyvíró, színész számára rögös út vezetett az igazinak bizonyuló párkapcsolathoz, és sokáig tartott megtalálni.

Mindenesetre Diane Keatonnal a kapcsolatuk vége óta is baráti szál fűzi össze, ennek kedves megkoronázása volt a pillanat 2017-ben, amikor Allen adhatta át Keatonnak az Amerikai Filmintézet Életműdíját.

„Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál` istennek a feleségem megcsalt.”

Ha nem is a megcsalás okán, de a hasonlóság hiánya abban keresendő, hogy Woody Allen sosem akart igazán saját gyermeket, így legtöbbjüket adoptálták. Mia Farrow pedig egyenesen megrögzött örökbefogadó mind a mai napig, összesen 14 gyermeket nevelt, a legtöbbhöz vér szerinti kapocs nem fűzte. Az 1970-es évek végén kötötték össze életüket jó darabig, és bár házassággal nem szentesítették köteléküket, néhány gyermeket, köztük sajátot is, több mint egy évtizedig neveltek együtt.

Miával nagyjából egyenruhában
Fotó: LGI Stock / Getty Images Hungary

1992-ben aztán Mia egy köteg fotográfiára bukkant közös otthonukban, amely minden kétséget eloszlatóan egyértelművé tette a helyzetet: a korábbi házassága során örökbe fogadott lánya, Soon Yi és Woody Allen egész másfajta viszonyban vannak, mint amilyen a hagyományos apa-lánya nexus. Hatalmas botránycunami keletkezett, amelyben feltehetően mindenki füllentgetett párat, ki azért, hogy az irháját mentse, ki azért, hogy mások irháját mentse, és voltak, akik azért, hogy senki ne menthesse az irháját. 1993-ban jogilag ugyan nyugvópontra került a gyermekelhelyezési per, Mia győzelmével, de a kedélyek továbbra is felborzolva maradtak.

1994-ben már nyilvánosan is együtt Soon Yivel
Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

A megcsalt „feleség” szerepét játszó Mia egyesek szerint bosszúból állítja azt, más gyermekük is áldozata volt Allen abúzusainak. Soon Yi, aki 1997 óta hites felesége is korábbi nevelőapjának, azt állítja, Allen az áldozat, és aki a nevelés során többször is hibázott, az nem a férfi, hanem éppen Mia volt. Akárhogy is, a legszűkszavúbb az ügyben maga a nevelőapából lett boldog férj volt, amíg könyvet nem adott ki a témával kapcsolatban.

Noha a tőle származó idézet nem ebben a konkrét kontextusban született, de ha röviden kellene nyilatkoznia az ügyben, talán valami hasonlót mondana:

„Az életben a legnehezebb a szívet meg az észt rábírni, hogy ugyanazt akarják.”

Két gyermeket nevel a nála 35 évvel fiatalabb dél-koreai származású nővel, akivel a per lefolytatását követő évek alatt kötött titokban házasságot Velencében, s akitől azóta egyetlen éjszakára sem szívesen távolodik el.

„Az eset a tőzsdére nem gyakorolt nagy hatást, bár a Xanax árfolyama tíz pontot emelkedett.”

Úgy tűnik, Soon Yi oldalán végre megtalálta a megnyugvást és a boldogságot. Hétfőnként fellép zenekarával, mindennap gyakorol, hogy klarinétjátékával elkápráztathassa közönségét. Nem lehet rossz élete a 90 felé haladó ős-stand-uposnak, mégis, amolyan Woody Allen-es módon, mi mást is mondhatna róla, mint ezt:

 „Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.”

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.