Manapság a koronavírus miatt jóval többet gondolhatsz a védőoltásokra, mint korábban, de vajon ismered a történelmüket is?
Meglehetősen bizarr kezdetek után alakult ki az a szigorú és alapos protokoll, mely szerint ma vakcinákat fejlesztenek, tesztelnek és használnak. A vakcinák története kevesebb mint 250 éves múltra tekinthet vissza, de ez idő alatt hatalmas eredményeket értek el a védőoltások – veszélyes betegségeket sikerült szinte teljesen eltörölni a Föld színéről segítségükkel, a csecsemő- és kisgyermekkori vakcinázásnak hála pedig nem kell már a szülőknek potenciálisan halálos vagy fogyatékosságot okozó állapotok miatt aggódnia.
Az első védőoltások: pörkök és hólyagnedv
Az első oltást egy angol orvos, Edward Jenner készítette himlő ellen: őt megelőzően is kísérleteztek már ázsiai doktorok azzal, hogy immunitást alakítsanak ki a gyerekekben a megbetegedéssel szemben, de módszerük kétesélyes volt. Ők himlős betegek kiütéseiről leszáradt pörköket adtak a kicsiknek, akik közül volt, aki valóban immunissá vált ennek hatására a betegségre, mások azonban éppen hogy elkapták azt a furcsa kísérletnek köszönhetően.
Jennert a véletlen vezette megoldásra: egy tehenészlány mondta neki azt, hogy ő már nem lesz himlős, mivel tehénhimlőn átesett. Ezt követően vágott érdekes kísérletbe: egy tehénhimlős lány kifakadt hólyagjából származó váladékot kent bele egy fiú sebébe 1796-ban, gyakorlatilag megfertőzve őt a vírussal. A módszer hatására ugyanakkor a himlőt már nem kaphatta el a fiú, de az egyedi immunizálási módszert nem volt túl könnyű széles körben alkalmazni, hiszen ahhoz himlős személyt kellett a megfelelő helyre vinni.
Azért volt olyan eset, amelyben tehénhimlős árva gyerekeket szállítottak Spanyolországból az Újvilágba, hogy ott „használják” őket – de ez már akkoriban is erkölcsi aggályokat vetett fel.
Jenner módszere később kifinomultabb felhasználási lehetőségeknek is teret nyitott, végül az angol orvos felfedezésének köszönhetően a himlőt sikerült kiirtani a Föld színéről 1980-ra.
Így alakult tovább a vakcinák történelme
Jenner után több mint egy évszázaddal, 1881-ben Louis Pasteur francia mikrobiológus lépfene elleni immunizációt hajtott végre, amikor juhokat fecskendezett be a betegséget kiváltó kórokozó legyengített formáit tartalmazó készítménnyel, majd négy évvel később kifejlesztett egy veszettség elleni védőszuszpenziót. Pasteur felfedezései megnyitották a vakcinakutatás nagy korszakát: baktériumok és vírusok, valamint mérgek és egyéb toxinok elleni vakcinákat kezdtek el készíteni.
Pasteur kísérletei vezettek az élő, legyengített vírus tartalmazó kolera elleni vakcina 1897-es elkészítéséhez és az inaktivált, azaz elölt vírust tartalmazó lépfene elleni vakcina kifejlesztéséhez 1904-ben. A 19. század végén feltalálták a pestis elleni vakcinát is, majd 1890 és 1950 között a bakteriális vakcinák fejlesztése elszaporodott, beleértve a Bacillis Calmette–Guerin (BCG) vakcinát, amelyet ma is használunk.
A huszadik század eredményei hatalmasak
1923-ban Alexander Glenny tökéletesített egy módszert a tetanusz toxinjának inaktiválására formaldehiddel: ugyanezt a módszert alkalmazták 1926-ban a diftéria, azaz a torokgyík elleni vakcina kifejlesztésére. A szamárköhögés elleni vakcina kifejlesztése jóval tovább tartott, az oltást először 1948-ban engedélyezték az Egyesült Államokban.
A vírusos szövettenyésztési módszerek 1950 és 1985 között nagyot fejlődtek, ezek vezettek a Salk-féle inaktivált gyermekbénulás elleni vakcina és a Sabin-féle élő, legyengített, szájon át adható gyermekbénulás elleni vakcina megjelenéséhez.
A tömeges gyermekbénulás elleni immunizáció mára a világ számos régiójából kiirtotta a betegséget.
A fenti vakcinák számos olyan betegséget segítenek elkerülni, melyektől dédszüleink még rettegtek, de az imán túl nem sok eszköz volt kezükben arra, hogy gyermekeik ne kapják el azokat.
Később a kanyaró, a mumpsz és a rubeola gyengített törzseit is kifejlesztették vakcinákba való beépítésre. A kanyaró lehet a következő betegség, melyet az oltások segítenek majd felszámolni.
A magyar rendszer jól teljesít
Annak ellenére, hogy az oltási programok bizonyítottan javítják a társadalmak egészségi állapotát, egyes csoportok mindig is kételyeket fogalmaztak meg a vakcinák használatával szemben. A hetvenes-nyolcvanas években egyre több peres eljárás indult, és csökkent a vakcinagyártás jövedelmezősége, ami a vakcinákat gyártó vállalatok számának csökkenéséhez vezetett. Ennek a korszaknak az öröksége az oltásellenesség képében napjainkig él.
Magyarországon a gyermekbetegségeket leküzdő vakcinákat életkorhoz köthető védőoltások formájában adják be: a kötelező oltásokat csecsemő- és kisgyermekkorban, javarészt másfél éves korig kapják meg a gyerekek. A betegségek, melyek ellen ezek immunizálnak, mára jórészt ismeretlenek – de ettől még nagyon fontos minden gyerek beoltása, ez tartja ugyanis távol tőlünk a továbbiakban is őket. A kanyaró például olyan erősen fertőző betegség, hogy csak igen magas átoltottság esetében nem ütik fel megbetegedések a fejüket: szerencsére hazánk e téren igen jól teljesít.
