A mémet ismered, a filmet (talán) nem – 3. rész

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mémekből sohasem elég: két korábbi cikkünkben már számos internetes mém eredetéről rántottuk le a leplet, most pedig harmadszorra is a legnépszerűbb vicces képek, jelenetek nyomába eredünk, hogy kiderüljön, melyik film vagy sorozat indította be a mémgyárosok fantáziáját.

Ryan Reynoldsnak elege van a hülyeségből

A facepalm, vagyis az a mozdulat, amikor egy illető a kezébe temeti az arcát, jelezve szégyenkezését, csalódottságát vagy visszakozását, a világháló egyik legnépszerűbb, mémek segítségével kifejezett gesztusává vált. Az egyik leggyakrabban használt facepalmkép Ryan Reynoldsot ábrázolja, aki láthatóan besokallt, és még egy mély lélegzetet is vesz, mielőtt saját tenyerébe omlana össze: a jelenet a 2009-ben bemutatott Nász-ajánlat című romantikus vígjátékból származik, melyben Reynolds karakterét kiállhatatlan, kanadai származású főnöke (Sandra Bullock) ráveszi, csalásból vegye el feleségül, nehogy kitoloncolják az USA-ból.

Szintén sokszor találkozni a Star Trek: Az új nemzedék 3. évadának 13. epizódjából (Deja Q) származó képpel, melyben Picard kapitány (Patrick Stewart) temeti kezébe az arcát, illetve különösen vicces, mozgó GIF formájában terjedő mém a Csupasz pisztoly 33 1/3 „tömeges facepalm” jelenete, amikor az Oscar-gála összes résztvevője egyszerre ütközik meg a főhős (Leslie Nielsen) ostobaságán.

Mi újság, haver srácok?

Leginkább gúnyos éllel tűnik fel a neten a kép, melyben egy középkorú férfi (Steve Buscemi) gördeszkával a hátán, kamasznak öltözve, az AC/DC logóját utánzó „Music / Band” feliratú pólóban sétál oda néhány tizenéveshez egy középiskolai folyosón, „How do you do, fellow kids?” (a magyar fordításban „Mi újság, haver srácok?”) szöveggel köszönve nekik. A mém – melyet akkor használnak, amikor egy idősebb személy látható erőlködéssel próbál elvegyülni egy fiatalabb közegben – A stúdió (30 Rock) című vígjátéksorozat 6. évadának 8. részéből (The Tuxedo Begins) lett kiemelve.

A 2012-ben bemutatott epizódban vendégszereplő, akkor 55 esztendős Buscemi egy magánnyomozót alakít, aki az egyik jelenetben arról mesél, hogyan épült be egyszer egy középiskola diákjai közé – a poén a 21 Jump Street – A kopasz osztag című sorozatot, illetve a belőle készült mozifilmet igyekszik pellengérre állítani. A mém népszerűsége magát Buscemit is megérintette: a színész tavaly halloweenkor frappáns poénként a képen látható jelmezt öltötte (újra) magára.

„Jennifer Lawrence” nem bírja röhögés nélkül

Egyszerű, de annál frappánsabb reakcióképként (és szintén mozgó GIF formájában) terjedt el a neten a mém, melyben egy Jennifer Lawrence-re erősen hasonlító fiatal hölgy annyira nevet valamin, hogy véletlenül kiköpi, és szanaszét fröcsköli az italt, melybe éppen belekortyolt. A mások ostobaságának kigúnyolására használt kép valójában nem az Oscar-díjas színésznőt, hanem az amerikai Big Brother 15. évadának egyik játékosát, Elissa Slatert ábrázolja, aki saját bevallása szerint Sprite-ot kortyolt éppen (bögréből), amikor az ominózus röhögőgörcs elfogta őt.

Ray Liotta is nagyon nevet

Hasonló céllal tűnik fel a neten egy másik GIF, melyen egy fehér öltönyt viselő férfi, illetve mögötte ülő, fekete zakós társa derülnek éppen önfeledten valamin. A jelenet Martin Scorsese klasszikus gengsztermozijából, az 1990-ben bemutatott Nagymenőkből származik, a röhögő úriember pedig Ray Liotta, vagyis filmbeli alteregója, Henry Hill, aki (a valóságban is) negyedszázadot húzott le a maffia kötelékében, mígnem elárulta saját társait, és a tanúvédelmi programba belépve segített a rendőrségnek az alvilág felszámolásában.

Pedro majom tiszta ideg

Gyakran használt, eredetét tekintve azonban kifejezetten titokzatos mém az az animált GIF, mely egy bábmajmot ábrázol, akit érezhetően kínos meglepetés ért, zavartan tekinget körbe, miközben a kamera rázoomol az arcára, még jobban kifejezve rémületét. A jelenet a rendkívül hosszú életű, 1959 és 1988 között futott Okiko naru ko (magyarul kb. Felnövő gyerekek) című japán bábsorozatból származik, és a főhős Kento majom látható benne: a történet pikantériája, hogy a mémmé vált videót először egy latin-amerikai felhasználó töltötte fel a YouTube-ra, a sorozat ugyanis azon a vidéken is nagy sikereket ért el, a főszereplőt pedig a spanyol szinkronban Pedrónak keresztelték át.

Nem vagyunk barátok – vagy igen?

„Ti barátok vagytok?”

Az utóbbi időkben bukkant fel és vált egyre népszerűbbé a világhálón az a két képből összeszerkesztett mém, melyben egy szőke nő kérdezi két férfitól: „Ti barátok vagytok?”, mire egyikük nemmel, társa viszont igennel felel. A frappáns mém számos szituációban használható, illusztrálható vele például a vegánok és a vegetáriánusok, a skótok és az angolok, az ókori Spárta és Athén vagy éppen Kanada és az USA viszonya.

Ez a kép szintén tévésorozatból, a 2000-es évek elején nálunk is sikerrel futott Star Trek: Voyagerből ered: a sci-fi széria 3. évadának 14. epizódjában (Alter Ego) egy titokzatos, csábos női holofedélzet-karakter igyekszik hatalma alá vonni a Vulkán bolygóról származó, érzelemmentes Tuvok hadnagyot – utóbbi a képen nemet mondó karakter, míg társa a naiv Harry Kim zászlós. (A holofedélzet, a vulkániak és egyéb hasonló „dolgok” mibenlétével kapcsolatban kellő felvilágosítást képes adni legközelebbi Star Trek-rajongó ismerősöd.)

A két kép ugyanaz

„A cég azt szeretné, ha megtalálná a különbséget a két kép között” – nyújt oda egy fiatal nő két fotót valakinek, majd a következő kockán közli a nézővel: „A két kép ugyanaz.” A szintén dupla snittből álló „mémképregény” rengeteg változatban bukkant fel az idők során, a hölgy által mutatott fotókat tetszőlegesen, az adott témának megfelelően behelyettesítve két-két képpel vagy szöveggel: többek között a TikTokról és egy kupac ürülékről, a Pokémon Go-ról és a Tinderről, illetve a Jézusról és Obi-Wan Kenobiról is bebizonyosodott már, hogy tulajdonképpen semmi különbség nincs köztük.

Az ominózus részlet A hivatal (The Office) című sitcom amerikai változatából, a 7. évad 25. epizódjából (Search Committee / A kutatóbizottság) lett kiollózva: a jelenetben az egyik főszereplő, Pam Halpert (Jenna Fischer) igyekszik elterelni a címbéli hivatal élére érkezett új és igencsak alkalmatlan főnök figyelmét, mielőtt amaz teljesen tönkretenné a céget. A Netflixen is elérhető, 201 részt megért sorozat (és szintén zseniális brit eredetije) idehaza kevésbé vált népszerűvé, a tengerentúlon azonban kultikus alkotásnak számít – nem véletlen, hogy a fentebbi mellett rengeteg más mémnek is életet adott.

Mémek eredetével foglalkozó két korábbi cikkünket itt és itt találod.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.