A tizenegyszer Oscarra jelölt Paul Thomas Anderson több mint egy tucat nagyjátékfilmet jegyez, a legújabbat ma mutatják be a hazai mozik. A film 1973-ban játszódik Amerikában, a nézők egy fiatal lány és egy még fiatalabb fiú egymáshoz és a világ dolgaihoz való közeledését kísérhetik figyelemmel több mint két órán át.
Már a színek és a fények, a ruhák és a frizurák is egyértelműen elárulják, amit az aláfestő zenék az első másodpercektől közvetítenek: igazi retró hangulatba csöppenünk. Itt nem gáz az oldalra lenyalt frizura, sőt kvázi menő, ahogy a fehér öltöny is a pink inggel és fehér nyakkendővel. A lányok kibontott haja pedig majdnem addig ér, ameddig a miniszoknya, amit akkor még nem volt ciki szandállal viselni.
Egy kölcsönös vonzalmon és élcelődő évődésen alapuló, egymáshoz hol oltogatóan, hol támogatóan forduló barátság története ez.
De létezik barátság fiú és lány között?
Erről mindenkinek van véleménye, tapasztalata is talán. A rendezőnek is volt, úgyhogy nem lövöm le a poént!
A lány és A fiú
Karizmatikus egyéniség mindkettő, hitelesen alakítják figurájukat. A lelkes és ügyeskedő fiú arcátlan magabiztossággal csap bele a lecsóba, és sokszor, amolyan „bátraké a szerencse” alapon, a lehetőségek hazájában még sikerrel is jár. A bátortalanabb lány csodálva figyeli a fiatal gyereket, néha talán féltékeny is talpraesettségére, de semmiképp nem hagyja hidegen, még tanul is tőle, de van, amire születni kell.
A sztárok
A film két legnagyobb neve egy-egy befutott sztárt alakít: Sean Penn és Bradley Cooper epizódszereplőként tűnnek fel a vásznon.
Sean Penn vagy nagyon hitelesen adja vissza az önelégült, idősödő szupersztárnak álcázott cukros bácsi karakterét, aki a tudatmódosító szerektől, de talán leginkább az alkoholtól nem is nagyon tud már különbséget tenni szerep és valóság között, vagy nagyon könnyen azonosul figurájával. Mindenesetre rendkívül hihető a látvány. Bradley Cooper ugyanilyen önelégült kéjenc szupersztár, kicsit fiatalabb kiadásban. Hírnevével és egójával röptében a legyet is meghódítja. Kevés valódi színészi játéka csillanhat meg Mr. Coopernek, szerepénél fogva ugyanis leginkább trágárul beszél, csapkod, zúz-rombol, üvöltözik, vagy beállva csajozik, de hát mit csináljon, ha ilyen a jóképű, befutott szupersztárok rajongó csajokkal és némi delíriummal terhelt valósága.
Ilyen az élet
Életszerű csalódások, útkeresések, bénázások és vicces próbálkozások övezik a fiatalok útját. Egyik sem egy kirakati tökély figura, ami könnyűvé teszi a velük való azonosulást, ugyanakkor kalandjaik nem feltétlenül színesebbek, mint bármelyik néző élete, de nem mindenki olyan szerencsés, mint a rendező, hogy ezt meg is oszthatja a fél világgal. Innentől persze megkérdőjeleződik a vászon előtt töltendő mintegy 132 perc létjogosultsága, de hát rászántunk mi már mozifilmre ennél többet is.
Elismerés
2022. március 15-én, míg mi javában Petőfiékre emlékeztünk, addig a film már be is zsebelte első elismerését. A National Board of Review éves díjátadó gáláján New Yorkban a két fiatal főszereplő, Alana Haim és Cooper Hoffman átvehette az áttörést jelentő szereplésért járó díját.
Üdítő látvány, hogy a két főhős az életben sem különbözik nagyon filmbeli karakterétől, legalábbis nem mentek át olyan metamorfózison a forgatástól a díjátadóig, mint a legtöbb sztár, akit fel sem ismerni, amikor saját magának öltözik. Ugyanennek az életszerűségnek az illúzióját húzza alá az a tény is, hogy a főhősnő keresztneve az életben is ugyanaz, mint a filmben megformált karakteréé.
Időmilliomosoknak jó szívvel ajánlom egy kellemes két és fél órára, akinek jobban tele a táncrendje, az talán nem veszít vele sokat, ha megvárja, míg otthon is megnézheti, miközben tud főzni is vagy vasalni, a cselekmény elbírja.
