A II. világháború Rambója: 30 adag drogot beszedve lógott meg az oroszok elől

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1944 tavaszán egy finn katona szerencsétlen módon elszakadt egységétől, majd hetekig menekült a sarkvidéken élelem és menedék nélkül, 30 ember számára elegendő mennyiségű metamfetaminnal felturbózva.

Sífutás önkívületi állapotban

Sűrű hó borította Lappföldet 1944. március 18-án. Akkor már majdnem négy éven keresztül, szinte megszakítás nélkül harcoltak a finn katonák hazájukért. Az Aimo Koivunen által vezetett felderítő zászlóalj két álló nap síelt, hogy elérje Kantalahti területét (ez túl van az északi sarkkörön, ahol télen előfordul –30 fok is, márciusban –20 fokkal köszönt be a tavasz). A területről érkező orosz bekerítési tevékenységről szóló jelentéseknek kellett volna utánajárniuk. Már mélyen az ellenséges vonalak mögött a finn felderítő katonák tűzharcba keveredtek a közelben lévő szovjet katonákkal.

Finn felderítő csapat, 1940
Fotó: Wikimedia Commons

A finnek tíz percig hősiesen tartották magukat, amíg ki nem adták a visszavonulási parancsot. Az órák hosszáig tartó menekülést lőzápor kísérte. Ez a fajta sífutás közbeni harc nagyon kimerítette a visszavonuló század energiatartalékait. 

Koivunen volt a felelős a teljes század Pervitin nevű élénkítőszer-készletének ellátmányáért. Kabátja belső zsebében tartotta a csomag stimulánst, és ahogy egyre fáradtabb lett, felmerült benne a gondolat, hogy bevesz néhányat a tablettákból. Amikor kezdett már lemaradni, az egyik társa odakiáltott neki. „Aimo, ne aludj el!” Ezek a szavak hozták meg számára a döntést. Belenyúlt zsebébe, és mivel a kezén vastag téli kesztyű volt, egy tabletta kivétele túl sokáig tartott volna. Többet is beledobott hát a szájába. A 30 tablettányi tiszta metamfetamin hatóanyaga hamarosan az egész szervezetét elöntötte, máris feltöltődött energiával, amire szüksége volt a továbbhaladáshoz.

Majd a dolgok kezdtek megváltozni körülötte. Hallucinálni kezdett, és teljesen elvesztette az irányítást a gondolatai felett, az amfetamintúladagolás tüneteit mutatta.

Messze a csapatától élelem és lőszer nélkül

Aimo Koivunen

Koivunen beszámolója itt hiányos, leírta, hogy nem emlékszik a következő néhány nap történéseire, vagy arra, hogy egyáltalán eltelt volna bármennyi idő. Csak annyira emlékezett vissza, hogy a mezőt, ahol az oroszokkal harcolt, már több mint 100 kilométerrel elhagyta. Egyedül maradt, a hátizsákja üres volt, se élelem, se lőszer nem maradt nála. 

Később ezt óvintézkedésként magyarázták társai, azért vették el lőszereit, mert a pszichózis hatása alatt beszámíthatatlanul kezdett el viselkedni. Útnak indult, hogy megkeresse a támaszpontot, de még mielőtt nagyon messzire jutott volna ébren, újból elájult. Amikor felébredt, tábortűzre lett figyelmes. Azzal a gondolattal, hogy végre utolérte bajtársait, egyenesen a tábor felé síelt, de egy hátborzongató felismerés fogadta menet közben. 

Lőzápor, hóvihar, tűzeset, akna és robbanószer

Már túl késő volt, mire észrevette, hogy a sátrakban oroszok tanyáztak. Eldöntötte, hogy keresztülsíel a táboron, kitérve a lövések elől. Kockázatos húzás volt, de túlélte, viszont az oroszok ezután órákon át üldözték, amíg egy hóvihar visszafordulásra nem kényszerítette őket.

Egész nap síelt nyugat felé, igyekezett minél nagyobb távolságot tartani az orosz partizánoktól. Nagyon kevésszer állt meg, csak azért, hogy teát főzzön, és fenyőrügyből levest készítsen. Menet közben a teste többször lekapcsolta az elméjét, és önkívületi állapotba került. Amikor újra feleszmélt, már messze járt, hátrahagyva hátizsákját, lőszer nélküli fegyverét és főzőedényét. 

Napokig síelt tovább alvás nélkül, míg végül egy kis kunyhóhoz ért, ahol tüzet gyújtott és elszenderedett. Elméje még napok után is az intenzív amfetaminpszichózis sűrűjében volt, amikor is a tűz átterjedt a kunyhó falaira, és épphogy sikerült kimenekülnie az összeomló ház alól. 

Mit volt mit tenni, síelt tovább. Legnagyobb örömére egy kis erődítményre bukkant, amiről úgy vélte, hogy a németek építették. Abban a hitben, hogy végre megmenekült, odarohant a kapuhoz, és kiabálni kezdett, hogy nyissák ki. Ekkor lépett rá egy aknára, amely az út szélére repítette.

Sérült lábbal egy közeli búvóhelyhez próbált kúszni, hogy ne fagyjon halálra, de ahogy kinyitotta az ajtaját, egy 13 kilogrammos töltet robbant az arcába, ami hátravetette, és eszméletét vesztve zuhant újból a földre. Amikor felébredt, 30 méterre volt a bunker ajtajától, és már majdnem teljesen betemette a hó. Bemászott a romos árok maradványaiba, ahol aztán elaludt.

Felmentősereg jött, de aztán az sem alakult túl jól

Napokig feküdt ott, hol eszméleténél volt, hol nem, mígnem hirtelen robbanás zajára ébredt kábulatából. Egy finn járőrcsapat botlott bele az aknamezőbe. Észrevették, de sajnos nem volt már hely arra, hogy Koivunent a saját sebesültjeikkel együtt visszaszállítsák, így otthagyták. Miközben újabb napokat feküdt magatehetetlenül az árokban, egy szibériai szajkó repült közelébe, amit utolsó erejével sikerült elkapnia és nyersen elfogyasztania.

Koivunen végül megmenekült, és boldogan élt, míg meg nem halt

Egy fedezékbe vonult finn katona, 1940
Fotó: Wikimedia Commons

Később repülőgép zajára lett figyelmes, mire sapkáját egy síbotra akasztva elkezdett integetni az őt kereső gépnek. Szerencsésen észre is vették a sebesültet, Koivunen ekkor már fellélegezhetett. Végül egy másik finn felmentőcsapat ért a helyszínre. Így zárult Koivunen kálváriája.

Felpakolták egy lóvontatású szánra, és kórházba szállították. Mindez április 1-jén történt.
Koivunen 14 napig síelt a finn tundrán, és a 30 amfetamintablettán, fenyőrügyeken és egy nyers madáron kívül semmi sem táplálta testét. Még két teljes héttel a tabletták beszedése után is 200 volt a pulzusa. A hajsza során 43 kilogrammra fogyott. 

A mínusz 20-30 fokos zord vadonban, orosz katonák elől menekülve összesen 400 kilométert síelt két hét alatt, ami emberfelettinek mondható. 

Mindenféle maradandó károsodás nélkül megúszta az egész háborút: 1989-ben halt meg, 71 évesen.

Idézőjel ikon

Aimo Allan Koivunen was a Finnish soldier in World War II and the first documented case of a soldier overdosing on methamphetamine during combat.On March 18th, his group was attacked and surrounded by Soviet forces, from which they managed to escape. Koivunen became fatigued... pic.twitter.com/9OQlcPfAwj
— Marina Amaral (@marinamaral2) May 1, 2021

Annak ellenére, hogy Aimo Koivunen a történelembe az első túladagolást túlélő katonaként vonult be, története az emberi szellem kitartásának mintapéldája is lehetne. Egyszer sem említette, hogy fel akarta volna adni, és egyszer sem gondolt arra, hogy megadja magát az oroszoknak. Ami őt életben tartotta, az az élni akarás, a túlélési ösztön a Föld legemberpróbálóbb éghajlatán. Nem számított, milyen hideg volt, ő síelt tovább. Nem számított, mekkora volt az éhségérzete, síelt tovább. És nem számított, mennyire legyengült, és milyen kilátástalannak tűntek az esélyei, síelt tovább. Aimo Koivunen története igazán érdekes példa arra, hogy az emberi szervezet mennyi mindent képes átvészelni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.