Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A hagyomány szerint 1848. március 15-én délután Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva elszavalta a Nemzeti dalt az összegyűlt forradalmi tömegnek – a híres eseményről még emléktábla is tájékoztatja a múzeumkert látogatóit, de vajon tényleg megtörtént a legendás szavalás?
Négyszer is szavalt aznap – csak épp nem ott
Petőfi eredetileg március 19-én, a pesti ifjúság által szervezett népgyűlésen szerette volna előadni lelkesítő költeményét, 13-án azonban kitört a bécsi forradalom, két nappal később pedig Pesten is felgyorsultak az események, a Nemzeti dal így korábban debütált a tervezettnél. A történészek és a jelentős Petőfi-kutatók szerint a forradalom napján négy alkalommal is elszavalta új versét: először reggel 8 után a Pilvax kávéházban, majd kilenc óra tájékán az orvosi egyetem hallgatóinak, harmadszor 10 után nem sokkal az Egyetem téren – ekkor már a jogász- és mérnökhallgatók is csatlakoztak a tömeghez –, végül fél 12 körül a Landerer-nyomdánál, ahol a Nemzeti dalt és a 12 pontot is kinyomtatták. A négy alkalmat maga Petőfi is feljegyezte a vers egyik kéziratára – írja Hahner Péter történész.
Délután 2 óra magasságában kezdett gyülekezni a tömeg a Nemzeti Múzeum előtt, Petőfi naplója szerint „a szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé”. A költő, aki – szintén saját visszaemlékezése alapján – a múzeumlépcső bal oldali mellvédjéről nézte a sokaságot, rövid beszédet mondott, Vasvári Pál és Irinyi József szintén felszólaltak, arról viszont egyetlen korabeli feljegyzés sem számol be, de még a hírlapok tudósításai sem említik, hogy a Nemzeti dal elhangzott volna. A vers következő előadására a Nemzeti Színház aznap esti, félbeszakadt Bánk bán-előadásán került sor, ahol Egressy Gábor szavalta el a közönség kívánságára kétszer.
Miért hiszi mégis az utókor, hogy Petőfi a Nemzeti dallal lelkesítette a múzeumkertben összegyűlt forradalmi tömeget? A korszakban természetesen nem létezett még hangosítási technika, ennek híján pedig sokan – különösen, akik messzebb álltak – nehezen vagy egyáltalán nem hallották a költő szavait, és joggal hihették, hogy verset szaval, miközben teljesen más szöveget adott elő. Szintén táplálhatta a legendát a Pesti Divatlap április 22-i száma, melynek képes melléklete a Nemzeti dal Kálózdi János által megzenésített kottáját tartalmazta, illusztrációként az oldalpárkányon szavaló Petőfivel. A forradalmár-költő a következő hetekben-hónapokban egyébként többször ismét megjelent a múzeum előtt tartott népgyűléseken, ekkor már szavalt is – ellentétben a március 15-i híres esettel.
A legenda modern kori elterjedésében nagy szerepet játszott az Illyés Gyula forgatókönyvéből készült 1953-as Föltámadott a tenger című történelmi film, melynek első negyedórájában már látjuk is a Petőfit alakító Görbe Jánost, amint a múzeum lépcsőjénél elszavalja a Nemzeti dalt. A Rákosi-korszak legnagyobb szabású mozifilmje számos pontatlansággal, a sztálinista hőskultuszhoz igazodva meséli el a forradalom és szabadságharc eseményeit, az alkotók legnagyobb dilemmáját például az jelentette, hogy a szabadságharc bukása ne legyen túlságosan lehangoló, inkább a „fejlődésbe vetett hittel” töltse el a nézőt.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
