Világbékét akart a német kamasz fiú, aki repülővel landolt Moszkva közepén

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1987 májusában, egy kellemes késő tavaszi estén váratlan dolog történt a moszkvai Vörös téren: a járókelők megdöbbenésére egy ismeretlen, német felségjelzésű kisrepülőgép landolt a közvetlen közelben, a belőle kikászálódó fiatalember pedig azt kérte, találkozni szeretne Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió vezetőjével. Mathias Rust, a nyugatnémet kamasz fiú, aki csodák csodájára sértetlenül repült át a szovjet légtéren, és egészen a fővárosig jutott, meg volt győződve róla, hogy képes megteremteni a világbékét – különös magánakciója Gorbacsov számára is kapóra jött.

Az 1968-ban született, Hamburgban felnőtt Rust gyerekként a repülés megszállottja volt, emellett rendkívül izgatta őt az atomháború rémes gondolata: attól félt, hogy az USA és a Szovjetunió között egyre fokozódó feszültség előbb-utóbb az egész világ pusztulásához vezet, és elhatározta, tenni fog valamit a katasztrófa megelőzéséért. 18 évesen mindössze 50 órányi gyakorlórepülést követően megszerezte a pilótaengedélyt – oktatója szerint ugyanis kivételesen tehetségesnek bizonyult –, nem sokkal később pedig vakmerő tervet eszelt ki a szuperhatalmak közötti feszültség enyhítésére.

Hihetetlen blamázst követtek el a szovjetek

Miután 1986 őszén a Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov SZKP-főtitkár közötti reykjavíki csúcstalálkozó különösebb eredmény nélkül zárult, a csalódott fiatalember elhatározta, saját kezébe veszi a világpolitika irányítását: elrepül egészen a Szovjetunióig, és személyesen adja át béketervezetét a kommunista szuperhatalom első emberének. Május 13-án közölte a szüleivel, hogy kéthetes légi körútra indul Nyugat-Európába, és megtakarított pénzén – egy bizsutermékeket postán árusító cégnél dolgozott adategyeztetőként – kibérelt egy négyszemélyes, amerikai gyártmányú Cessna Skyhawk 172-es turistagépet, mellyel a Shetland-szigetek és a Feröer-szigetek érintésével az izlandi fővárosba repült.

Rust repülési útvonala
Fotó: Wikimedia Commons

Reykjavíkban Rust elzarándokolt a két világvezető által a tárgyalások során használt kertes házba, majd továbbrepült Stockholmba, végül Helsinkiben kötött ki: több napot töltött a finn fővárosban, azon agyalva, véghez vigye-e vakmerő tervét, mire meggyőzte magát, hogy a világbéke érdekében szükség van a nem éppen kockázatmentes akcióra. Május 28-án délben indult útnak a helsinki repülőtérről: a forgalomirányítóknak azt mondta, Svédországba szeretne eljutni, nem sokkal felszállás után azonban kikapcsolta a repülő összes kommunikációs berendezését, és az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Észtország felé vette az irányt.

A megnémult kisgép eltűnt a radarokról, Rust ugyanis szándékosan alacsonyan, alig 60 méteres magasságon szállt, a finn parti őrség pedig egy olajfoltra lett figyelmes a tengerben, melyet lezuhant repülőnek néztek: azonnal a „roncsok” kimentésére indultak, miközben a kamasz pilóta már a világ legjobban őrzött légterében járt. Az észt megfigyelőállomások jelezték az illetéktelen behatoló érkezését, a parancsnokság készenlétbe helyezte radarirányítású légvédelmi rakétáit, sőt, még egy MiG–23-as vadászrepülő is Rust nyomába eredt; a fiú hihetetlen szerencséjére azonban lefújták az akciót és továbbengedték őt, ugyanis a Cessnát szovjet gyártmányú Jak–12-es futárgépnek nézték.

Fotózkodtak vele és aláírást kértek tőle a moszkvaiak

Mathias Rust a moszkvai bíróság előtt
Fotó: Tass / Getty Images Hungary

Moszkva felé haladva a kisrepülő többször ismét a radarok látószögébe került, azonban egyszer sem keltett gyanút: egy nappal korábban Torzsok városától nem messze légi baleset történt, a földi megfigyelők pedig azt gondolták, a mentésben részt vevő egyik járműről lehet szó. Szintén hozzájárult Rust rendkívüli mázlijához, hogy négy évvel korábban a szovjet légi elhárítás elpusztított egy Kamcsatka fölé tévedt dél-koreai utasszállító repülőt – az eset óriási nemzetközi visszhangja miatt a hatóságok új parancsot kaptak, mely szerint semmilyen civil légi járművet nem lőhetnek le.

Az önjelölt békekövet este 7 körül ért a főváros légterébe, ekkor a légi megfigyelők már váltig állították, hogy semmilyen ismeretlen objektum nem repült be a Szovjetunióba, az elmúlt órákban látott különös jel valószínűleg felhőtől, madárrajtól vagy hőlégballontól származik – az illetékesek ugyanis nagyon szerették volna eltussolni az ügyet, és megúszni a blamázs miatti felelősségre vonást. Rust eredetileg úgy tervezte, a Kreml falain belül teszi le a gépet, azonban attól félt, ebben az esetben azonnal letartóztatnák, így inkább a közeli Balsoj Moszkvoreckij hídon landolt, ahol majdnem nekiment egy Volga személyautónak, de az utolsó pillanatban sikeresen kikerülte az ütközést. A hídtól a földön gurult tovább a közeli Vörös térig, ahol az ámuló tömeg közepette leparkolt a Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtt, és cigarettára gyújtva várta, hogy megérkezzenek a hatóságok.

A katonák érkezésére azonban egy órát kellett várni, mialatt a bámészkodók – akik azt hitték, filmforgatás zajlik vagy egy magas rangú pártfunkcionárius gépe landolt a téren – lelkesen fényképezték és videózták a különös fiatalembert, egyesek, akik beszéltek angolul vagy németül, szóba is elegyedtek vele, néhányan még autogramot is kértek. A térre özönlő kommandós egységek és KGB-ügynökök végül gyorsan ártalmatlanná tették az illetéktelen behatolót, aki faggatásukra lelkesen és őszintén elmondta, hogy békeküldetésben jár Moszkvában, és átnyújtott egy húszoldalas pamfletet, melyet tervei szerint Gorbacsovhoz szeretett volna eljuttatni, meggyőzve őt a világbéke szükségességéről.

Gorbacsovnak jó ürügy volt a tisztogatáshoz

Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov a moszkvai Vörös téren 1988-ban
Fotó: HUM Images / Getty Images Hungary

A turistarepülőt a hatóságok a seremetyevói reptérre vontatták, pilótáját pedig letartóztatásba helyezték: a szovjetek meg voltak győződve róla, hogy valamilyen titkos összeesküvés, NATO- vagy CIA-akció állhat az ügy hátterében, a Pravda szerint az amerikaiak azt kívánták kiprovokálni, hogy a légierő a dél-koreai repülőhöz hasonlóan lelője a kisgépet, és ismét szovjet agressziótól legyen hangos a sajtó világszerte. A nyomozás azonban semmilyen hátsó szálra nem bukkant az ügyben; bebizonyosodott, hogy Rust igazat beszél, és pusztán egy zavart elméjű nyugatnémet kamasz fiú bizarr magánakciójáról van szó, ami még kínosabbá tette a szovjet haderők súlyos mulasztását.

Gorbacsov mindenképp szerette volna, ha szovjet bíróság elé állítják és jogerősen elítélik a határsértő pilótát, ugyanakkor ügyelt rá, hogy a Nyugat szemében fennmaradjon a megváltozott, emberarcúvá lett új Szovjetunió imázsa. Rustot huliganizmus, a repülési törvények áthágása és határsértés vádjával végül négy év börtönre ítélték, amit a szigorúan őrzött, Moszkva melletti lefortovói börtönben kellett letöltenie, enyhítésként azonban megengedték neki, hogy a börtön kertjében dolgozzon, és kéthavonta a szüleit is fogadhatta.

A pártfőtitkár számára az eset arra is jó ürügyként szolgált, hogy megszabaduljon sok, a reformokat ellenző, régi vonalas tiszttől a katonai vezetésben: a védelmi minisztert kényszernyugdíjazták, a légierő vezérkari főnökét menesztették állásából, rajtuk kívül több mint 150 ember veszítette el munkáját a fegyveres erőknél, hasonló tisztogatásra a ’30-as évek óta nem volt példa (ezúttal szerencsére nem végezték ki az érintetteket). A Nyugat számára ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió már régen nem az a hatalmas, elrettentő erejű katonai hatalom, mint aminek önmagát próbálja beállítani.

Rust hazaérkezése az NSZK-ba
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Egy évre rá újra a börtönben találta magát

1988 augusztusában Gorbacsov és Reagan megkötötték a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták leszereléséről szóló egyezményt, nem sokkal ezután Rustot amnesztiával szabadon engedték a börtönből. A kissé labilis elméjű fiatalember – aki ezután soha többet nem vezetett repülőt – hazakerült az NSZK-ba, és egy nyugat-berlini múzeumban kapott állást teremtőrként, egy évvel később azonban újfent meggyűlt a baja a törvénnyel, amikor késsel támadt egy romantikus közeledését visszautasító lányra.

Rust ismét a rácsok mögött találta magát, ezúttal 15 hónapot húzott le a hűvösön, szabadon engedése után áttért a hindu vallásra, és teakereskedéssel kezdett foglalkozni, később jógaoktatóként kereste a kenyérre valót, de saját bevallása szerint profi pókerjátékosként és egy zürichi bank pénzügyi tanácsadójaként is dolgozott. Mint mondja, sohasem bánta meg a „repülős kalandot”, és szerinte akciója igenis szerepet játszott a két szuperhatalom kibékülésében és a hidegháború lezárásában.

A híres Cessna repülőgép ma Berlinben, a technológiai múzeumban van kiállítva, a nem hétköznapi eset pedig az orosz szlengbe is bekerült: a moszkvaiak sokáig Seremetyevó-3-nak becézték a Vörös teret, a Seremetyevó-1 és 2-es repülőtérre utalva viccesen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.