Egy fekete lány nem adta át helyét a buszon 65 éve Amerikában, és ezzel történelmet írt

Olvasási idő kb. 3 perc

Amióta Naomi Campbellről Barbie babát mintáztak 1995-ben, vagy Barack Obamát az Egyesült Államok 44. elnökének választották 2009-ben, már nehezebben emlékszünk vissza az alig 65 éve még természetesnek vett kirekesztő társadalmi berendezkedésre, amikor feketék és fehérek jelzéssel elválasztva utazhattak a buszokon Amerikában.

Komplikált és szegregáló, az afroamerikaiak egyik gúnynevét viselő Jim Crow-törvények voltak érvényben a Montgomery városi közlekedésre vonatkozóan az 1950-es évek közepén Alabama államban. A fehér és a fekete lakosság teljes elkülönítésben élt, de ugyanazokat a buszokat használták.

A közlekedés szabályai

A feketék felszálláskor a vezetőnél megválthatták menetjegyüket, de a fehéreknek fenntartott első helyek mellett nem haladhattak el, hogy a feketéknek lekerített hátsó részbe menjenek a helyüket elfoglalni. Ehhez újra le kellett szállniuk a buszról, és hátul felszállni rá, amit a sofőr bizony néha figyelmen kívül hagyott, és hogy, hogy nem, belelépett a gázba, mielőtt a hátsó ajtót elérte volna az utas. Ha azonban felszállt, és helyet foglalt a fekete szekcióban a jelzés mögött, csak addig ülhetett ott nyugodtan, amíg minden elöl felszálló fehérnek jutott hely. Amikor ezek a kitüntetett fehér ülőhelyek megteltek, a feketéknek fel kellett állniuk, hogy saját ülőhelyeik rovására szabadítsanak fel ülést fehér honfitársaiknak. Ekkor a buszvezető a fekete jelzést hátrébb tette, és olyan helyek is „kifehéredtek”, amelyek eredetileg a feketék tartományába estek.

Rosa Parks ülve maradt, s ezzel az összes afroamerikait felkeltette
Fotó: Underwood Archives / Getty Images Hungary

A Rosa Parks-ügyirat

Így esett, hogy egy Rosa Parks nevű, tisztes „fekete” polgár, férjezett, konszolidált 42 éves nő, korábbi házvezetőnő és kórházi segédnővér, aki felszállása után a feketéknek elkülönített helyen ült le a buszon, a kordon hátrébb helyezése után hirtelen „fehér” részen ülve találta magát. Parks mégsem adta át a helyét a leülni szándékozó fehér felebarátjának, hogy állva folytassa útját a busz hátuljában.

„Az emberek mindig azt mondják, azért nem adtam át a helyem, mert fáradt voltam, de ez nem igaz. (…) Az egyetlen dolog, amibe belefáradtam, az az engedelmeskedés volt” – meséli később erről önéletrajzi kötetében.

Rosa Parks, ha lehetett ilyet mondani akkor egy afroamerikai nőre, „köztiszteletben álló” polgár volt, így alkalmasnak találtatott arra, hogy egy polgárjogi mozgalmat alapozzanak rebelliójára. Hasonló buszos incidens az 1955-ös esetet megelőzően is többször történt, de csak Rosa Parks foltmentes becsülete tette őt alkalmassá, hogy a mozgalom arca legyen. Fél évvel korábban már megérett a helyzet egy hasonló buszos eset kapcsán arra, hogy mozgolódást váltson ki az elfojtott sérelmek között élő afroamerikai lakosságból, de az akkori „alany”, egy 15 éves lány, éppen várandós volt törvénytelen gyermekével egy fehér férfitól, amikor általa kirobbanhatott volna a botrány. Ezzel a háttérrel Claudette Colvin azonban nem bizonyult alkalmasnak a tömegek megnyerésére, és a megfelelő szimpátia kiváltására úgy, mint az egyébként konvencionális Rosa.

Egyébiránt Rosa férje, Raymond már 1932-es házasságkötésükkor a feketék polgárjogi aktivista szervezetének, az 1909-ben alakult NAACP-nek (Nemzeti Szövetség a Színes bőrűek Előrehaladásáért) élharcosa volt. Később maga Rosa is tagja, majd frontembere lett a mozgalomnak, amikor 1943-ban a szervezet elnökének titkárnőjévé avanzsált.

Hillary Clintonnal 1990-ben
Fotó: Monica Morgan / Getty Images Hungary

A lavina elindult

Esetén felbuzdulva már az azonnali letartóztatását követő napokban szervezkedésbe kezdtek az afroamerikai polgárok, élükön egy fiatal, a városban új és lelkes titánnal, akinek később még titkos álmai is világhírűvé váltak: az ifjabb Martin Luther Kinggel. Az ifjú lelkész vezetésével válaszreakcióként buszbojkottot hirdettek a fekete lakosok körében, akiktől eredetileg egynapnyi áldozatot kértek: a buszok teljes mellőzését a közlekedésben. Alig valamivel később megegyeztek, hogy addig folytatják az ellenállást, amíg el nem érik vele céljukat.

Martin Luther King a bojkott lelkes szervezőjeként
Fotó: Don Cravens / Getty Images Hungary

381 napig nem szálltak buszra „színes bőrű” lakosok szolidaritásból és ügyük mellett való kiállásból, ezzel sok nehézség, gyaloglás, korán kelés és egyéb kínok elé állítva magukat a cél érdekében. A több mint egy évig tartó áldozatos összetartás nem maradt reakció nélkül: számos, afroamerikaiak által látogatott templomot gyújtottak vagy robbantottak fel, Martin Luther King házára bombát dobtak, de végül eltörlésre került a faji elkülönítés törvénye, jó példáját mutatva a kritikus tömeg erejének.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.