Milyen az élet a trópusi Ausztrália pókjai és kígyói között? Milyen kiszaladni az óceánból cápariadókor, vagy Melbourne világhíres kávéját kortyolgatni egy felhőkarcoló 32. emeletén lakva, esetleg egy lakatlan sziget luxusszállójában dolgozni, ahol a leghangosabb jármű a golfautó? Három magyar nő mesél két részen át mindennapi életüket átszövő egzotikus élményeikről.
Nikol 30 évesen érkezett Ausztráliába ciprusi–ausztrál férjével. Görög édesapja utazási irodájának köszönhetően az utazás, a vendéglátás és a többnyelvűség a vérében volt, gyerekként élt Budapesten, Athénban, a nyári vakációkat a görög szigeteken töltötte. A négy nyelven beszélő Nikol később óceánjáró hajókon dolgozott a Karib térségben és az USA-ban, volt légiutas-kísérő, élt Görögországban és Cipruson.
12 éve érkezett Ausztráliába, így emlékszik vissza erre: pár napra rá hatalmas esőzés és árvíz öntötte el Queensland nagy részét, beleértve Brisbane-t, ahol a nagyváros kellős közepén kanyargó folyó szintje több métert emelkedett, a rakparton lévő szállodák, felhőkarcolók és luxusvillák többsége bezárt. A csodálatos pálmafás, napsütötte karácsonyi hangulatot hirtelen lehangoló kép váltotta fel: felborult hajók, úszó hűtőszekrények és gyökerestől kimosott fák lebegtek a sebesen folyó víz tetején, a rakparton homokzsákokat láncsorban adogató emberek mentették a még menthetőt.
Timi 10 éve él Ausztráliában, angol férje vágya volt ott élni. Egy nyári, budapesti éjszakán ismerkedtek meg, és nem sokkal később elhatározták, hogy Ausztráliában kezdik meg közös életüket. Kislányuk lassan 4 éves, félig magyar, félig angolként igazi született ausztrál.
Harmadik interjúalanyunk, Liz, ma már Dániában él, de indiai–ausztrál párját követve éveket töltöttek együtt először Új-Zélandon, majd Ausztráliában Melbourne városában.
Nikolt hamar felvették a város legnagyobb luxusszállodájába, ahonnan 11 csodálatos és szakmailag is nagyon sikeres év után csak 2021 novemberében jött el egy új, óriási kaland kedvéért, amiről így mesél: „Egy Hayman Island nevű lakatlan, privát sziget egyetlen nagy luxusszállodájának fogadtam el egy HR-menedzseri állást, így a monoton hétköznapokból hirtelen paradicsomi közegben találtuk magunkat. 5 és 4 éves gyerekeim itt sokkal közelebb kerülhetnek a természethez, férjem napi 1,5 óra dugóban ülés helyett hetente többször horgászhat az óceánban, kevesebbet bámuljuk a képernyőt, nincsenek távolságok, autók. Csak golfautókkal vagy sétálva közlekedünk.
A szárazföld 50 perces hajóútra van. A heti bevásárlást internetes rendeléssel intézzük, ami dobozokban érkezik.
Körülöttünk, a kenguruhoz hasonló wallabe-k ugrándoznak, denevérek lógnak minden fán, a finomhomokos tengerpart 3 perc séta, korallzátonyok és teknőcök részei a mindennapjainknak. A kisfiam most kezdi az általános iskolát, ahová összesen, minden korosztályt beleértve, csak 7 gyerek jár, de jövőre a lányommal és a szomszéd gyerekkel már 9 főre duzzad majd a létszám.”
Timiék, 10 éve tartó ausztrál életük során, a hatalmas ország 3 különböző vidékén is éltek már, amelyek, köszönhetően az óriási távolságoknak, mind különbözőek. Ezt ő maga így írja le: „Felfoghatatlanul nagy ez az ország, egy teljes kontinenst tesz ki, és mindössze 25 millió ember lakja. Ez a néhány milliónyi ember csupán 7-8 nagyobb városra koncentrálódik, az ország nagy része pedig máig lakatlan.” Eddigi lakhelyeiről így mesélt Timi:
Darwin, északi-tartomány
Igazi trópusi klíma, száraz és esős évszakokkal, monszunnal, trópusi gyümölcsökkel és persze rengeteg krokodillal, meg hatalmas denevérekkel. Timi egy év ottlét után úgy érezte, ez nem európai szervezetének való, így váltottak.
Melbourne
Ez az európai stílusú nagyváros igazi szerelem volt Timinek és férjének is. Angliára emlékeztető változékony, hűvösebb, esős időjárással, de fantasztikus kulturális és művészeti élettel, étterem- és kávékultúrával. Az egyik specialitás azóta is Timi nagy favoritja: Melbourne-ben készítik a világ egyik legjobb kávéját, a „flat white”-ot, ami igazi ausztrál kávé: a kapucsínó és a latte átmenete. A kis kávézók és „brunch”-ok, a reggelik, tízórai étkezések avokádós pirítóssal a melbourne-i élet talán legfontosabb meghatározói hétvégenként.
Adelaide, déli rész
Timiék jelenlegi lakhelye száraz, meleg, tengerparti vidék, csendesebb, nyugodtabb, természethez sokkal közelibb. „A házunk előtti partszakaszon a cápariadó megszokott jelenség. Nem mondom, hogy teljesen félelemmentesek az esti fürdőzések, de az itteniek ezen csak nevetnek. Szerintük több esélye van statisztikailag, hogy egy repülő zuhanjon ránk, mint hogy egy cápa vacsorája legyek.”
Lizt is lenyűgözte Új-Zéland természeti szépsége, az óceán folyamatos közelsége, a csodálatos vízesések és dzsungelek.
Nem mindennapos látvány egy európai számára a koala a fa tetején, vagy az út mentén ugráló kenguru, Ausztráliában mégis az. De Liz sem csak a káprázatos és érintetlen természet szépségeit tapasztalta meg kinti élete során. Melbourne-ben szó szerint a felhők felett élt: párjával egy felhőkarcoló 32. emeletén volt a lakásuk. Úgy emlékszik erre vissza, mint valami hihetetlen élményre. „Csodálatos dolog mindig rálátni az óceánra, és annak látványa mellett inni a reggeli kávét az otthonodban, de a szeles, viharos idők igazán félelmetesek, ijesztőek voltak ebben a magasságban a felhőkarcolóból.”
A távolságok
„A távolságok szintén felfoghatatlanok európai léptékkel” – folytatja Liz. Természetes, hogy 5-6 órát utazol autóval úgy, hogy nem történik semmi, míg Európán belül ekkora távot megtéve átszelsz akár két országot is.
Timi is megjegyzi, hogy a nagy távolságoknak több aspektusa is van: „Férjemmel korábban sokat utaztunk. Az nagyon hiányzik Európából, hogy Budapestről Rómába, Amszterdamba vagy Londonba utazzunk egy-egy hétvégére, innen ezt hónapokig, ha nem évekig tervezi az ember.”
Távolság itthonról
„Ez a fajta földrajzi elszigetelődés és a 10 óra időeltolódás igencsak megnehezíti a tágabb családdal, barátokkal való kapcsolattartást” – meséli Timi.
Ausztráliából pár évente Európába utazni megterhelő időben és anyagiakban is.
A honvágy hullámokban tör az emberre. Az elmúlt két évben, vallja be Timi, nagyon nehéz volt, amikor a határzárak miatt akkor sem tudtak jönni, amikor már nagyon fájt a távolság szeretteiktől. Ráadásul a posta és a csomagküldés általában drága és megbízhatatlan.
Nikol háromszor tudott eddig hazalátogatni 12 év alatt, hiányoznak neki az otthoni barátok, és főleg a család, néha a fehér karácsony, mégis nagyon hálás, hogy oda sodorta az élet Ausztráliába. Ottani barátai többnyire külföldiek. Úgy tapasztalja, az ausztrálok kedves, „bratyizós”, társaságkedvelő nép, de sok a felszínes kapcsolat. Hogy megtartsák és továbbadják gyökereiket, Nikol sok magyar, illetve görög ételt főz. Gyermekeit magyarra és görögre is tanítgatja, de mivel ez sokkal nehezebbnek bizonyul, mint gondolta, később terveznek Magyarországon és Cipruson is élni, hogy a gyerekek magukba szívják a nyelvet és a kultúrát, és közelebb kerüljenek családtagjaikhoz.
Timi is nagyon boldog, hogy odáig repítette sorsuk, ő is úgy érzi, valódi új otthonra találtak mindketten férjével, 16 ezer km távolságra a szülőföldjüktől, „down under” – ahogy feléjük mondják.
Arról pedig, hogy milyennek találják az ausztrál népet és mentalitást, és még milyen élményekkel gazdagodtak a „világ másik végén”, honfitársnőink a sorozat február 9-én, szerdán érkező következő részében mesélnek részletesen.
Az előző részeket elolvashatod itt: Magyar nőként Brazíliában, Magyar nőként Párizsban és Provence-ban.
