A fehér csizma az új fekete?

Olvasási idő kb. 2 perc

Hol van már az a szabály, hogy a cipő vagy csizma csak fekete lehet? A fehér az új fekete!

Biztosan észrevetted már te is mostanában, ha nyitott szemmel jársz az utcán, hogy a lábbelik terén történt némi változás. A cipők jellemző fekete tengerét felváltotta a fehér cipő! Legyen szó edzőcipőről, vagy így télen a praktikus bakancsokról és csizmákról – a fehér az új fekete.

De ez a divatbéli változás olyannyira feltűnő, hogy ehhez még az utcára sem kell feltétlen kimenni, mert a filmek, sorozatok, tévéműsorok szereplői is többször mutatkoznak fehér csizmában, mint valaha.

Miért épp a fehér?

Nos, az ok prózaian egyszerű. Mert ugyanolyan semleges alapszín, mint fekete társa, és gyakorlatilag bármivel felvehető. A fehér mindennel jól néz ki, és úgy vonja magára a figyelmet, hogy ízléses marad. Egyetlen hátránya van: könnyebben koszolódik.

A fehér bakancsok és csizmák már tavaly ősszel betörtek a divat világába, és hamar uralni kezdték az utcai kifutókat. Decemberben is maradt a trend, és jó hír, hogy

a divat-előrejelzések szerint még sokáig még marad is velünk.

Lehet szó lapos talpú, magasított talpú, tűsarkú, hosszú szárú vagy rövid szárú fazonról, a lényeg, hogy tündököljön fehérben!

A csizma vagy bakancs már nemcsak fekete, de fehér is lehet

Feldobja a megjelenésed

A fehér világossága üde színfoltot visz a téli divatba, és a ruhatáradat is feldobja. Gondolj csak bele: ha tetőtől talpig feketébe is öltözöl, mert épp ahhoz van kedved aznap reggel, és felkapsz hozzá egy fehér csizmát, máris sikkes megjelenést varázsolsz magadnak, és nem is gondoltad túl az öltözéked. A fekete és a fehér nem véletlenül örökké divatosak – bár az élénk színek jönnek-mennek, erre a két színre mindig számíthatsz. Az árnyalatokkal is játszhatsz, hiszen ha épp nem rajongsz a tiszta hófehérért, egy világos krémszínnel még mindig hasonló hatást érhetsz el, a megjelenésedet megújítja és garantáltan feldobja majd az új, világos csizmád. Főleg, ha eddig te is azon nők közé tartoztál, akik csak feketében gondolkodtak, ha a lábbelijükről volt szó. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.