Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb mítoszairól.
1963 júniusában John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke a fallal kettéosztott Berlinben mondott híres beszédében egy félrefordítás okán lekváros fánknak nevezte magát, amin jót nevetett a német közvélemény – tartja magát a régi a legenda, de vajon tényleg nevetségessé tette magát a nyugati világ vezetője egy felesleges névelővel?
Az elnök nyugat-berlini látogatásának kétségkívül leghíresebb momentuma volt, amikor a városháza lépcsőjén összegyűlt 120 ezres tömeg előtt mondott beszédet, melyben megerősítette, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a szabad világ része, végleg maga mögött hagyta a náci múltat, Amerika pedig sorsközösséget vállal a nyugatnémetekkel az újabb diktatúra elleni küzdelemben. A beszédben Kennedy úgy fogalmazott: „Kétezer évvel ezelőtt a legbüszkébb mondat, amit ember mondhatott, ez volt: „civis Romanus sum” (Róma polgára vagyok). Ma a legbüszkébb mondat a szabad világban: „Ich bin ein Berliner!”
Ugyan az elnök egy szót sem beszélt vendéglátói nyelvén, megkérte tolmácsát, Robert Lochnert, hogy fordítsa le számára a „berlini vagyok / Berlin polgára vagyok” mondatot németre, a beszédet pedig többször is elgyakorolta, többek között a nyugat-berlini polgármester, Willy Brandt előtt is. A legenda szerint mégis gikszer csúszott a szövegbe, az ein névelő miatt ugyanis Kennedy nem Berlin polgárának, hanem egy közkedvelt lekváros édességnek, Berliner Pfannkuchennek (berlini fánknak / Berliner fánknak) titulálta saját magát, ami nagy derültséget keltett a közönségben, a helyi lapok pedig napokig gúnyolták őt a botlásért.
A történetnek azonban semmilyen valóságalapja nincs: Jürgen Eichhoff nyelvész elemzése rámutatott, hogy az ein Berliner formula teljes mértékben helytálló, sőt, az egyetlen nyelvtanilag helyes változat arra, amit az elnök ki szeretett volna fejezni – írja az Urbanlegends blog. Egy valódi berlini polgár számára csakugyan az Ich bin Berliner lett volna a megfelelő kifejezés, a tengerentúlról érkező államfő azonban csak képletesen gondolta azt, hogy ő berlini, ezért van szükség az ein névelőre – az apró eltérést jól érzékelteti például az Er ist Politiker és az Er ist ein Politiker mondatok közötti különbség: míg az első azt jelenti, az illető ténylegesen politikus, a második szerint csupán politikus alkat. A fánkhoz pedig végképp semmi köze a történetnek, a helyiek ugyanis nem használták a Berliner kifejezést a lekvárost fánkra, egyszerűen Pfannkuchennek nevezték a finomságot.
A fordítási bakiról szóló történet valójában csak két évtizeddel a híres beszédet (és Kennedy halálát) követően keletkezett: Len Deighton brit lektűríró 1983-ban megjelent Berlini játszma című kémregényében olvashatunk róla, melynek nyomán sokan – köztük a Times egyik szerzője is – elhitték a sztorit, ami így gyorsan bekerült a köztudatba. A nem létező fordítási bakit természetesen sem a közönség, sem a sajtó nem rótta fel az elnöknek, a Kennedyn hetekig élcelődő német napilap-karikaturisták Deighton élénk fantáziájának szüleményei voltak csupán.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat , amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
