1945. augusztus 6-án az amerikai légierő nukleáris csapást mért Hirosima városára, három nappal később pedig Nagaszaki is atomtámadás áldozatává vált: a korábban elképzelhetetlen pusztítást végző támadásokban a becslések szerint 129-226 ezer, többségében civil áldozat vesztette életét, a kettős tragédiát követően Japán feltétel nélkül kapitulált. Kevesen tudják azonban, hogy eredetileg Kiotó lett volna az amerikaiak első számú célpontja – végül egy szerencsés egybeesés mentette meg a várost a pusztulástól.
Bő három hónappal az atomtámadások előtt, 1945 áprilisának végén ült össze egy különleges bizottság a Pentagonban azzal a céllal, hogy kijelölje a lehetséges nukleáris bombázás célpontjait: a tanácskozáson részt vett a Manhattan-terv katonai felelőse, Leslie Groves tábornok és segédje, Lauris Norstad tábornok, illetve a projektben részt vevő Neumann János és William Penney is, ugyanakkor a kutatás vezetője, az atombomba atyjaként emlegetett J. Robert Oppenheimer nem volt jelen.
Minden szempontból ideális célpontnak számított
A potenciális célpont kiválasztásánál fontos volt, hogy a terület sűrűn lakott, nagyvárosi övezet legyen, és mind iparát és gazdaságát tekintve, mind pedig szimbolikus értelemben fontosnak számítson a japánok számára. Az egymilliós lakosságú Kiotó minden tekintetben megfelelt a követelményeknek: hatalmas gyárai repülőgépekkel, rádiókkal és fegyverekkel látták el a japán hadsereget, itt húzódott az Oszakát és Tokiót összekötő stratégiailag fontos vasútvonal, történelmi és eszmei jelentőségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 19. század második feléig Kiotó volt Japán fővárosa.
Szintén sokat nyomott a latba, hogy Kiotót megkímélte az amerikai légierő a (hagyományos) bombázástól, vagyis az atomcsapást követően pontosan le lehet majd mérni, mekkora pusztítást végez az új fegyver – nem csoda, hogy a város a második helyre került a listán, közvetlenül Hirosima mögé és Nagaszaki elé. Egy hónappal később a bizottság újabb tanácskozást hívott össze, ezúttal a Manhattan-terv kutatóközpontjában, az új-mexikói Los Alamosban, amelyen már Oppenheimer is részt vett, és egy új szempont is felmerült Kiotót illetően: mivel a város Japán tudományos központja, a helyi tudósok valószínűleg jobban megértenék az atombomba valódi súlyát, mint az egyszerű civilek vagy a katonaság.
A nászút emléke vagy az ország jó hírének féltése állt a döntés hátterében?
Ennek az érvnek „köszönhetően” a város Hirosimát megelőzve feljutott az első helyre, és egészen júliusig ott maradt, mígnem a lista az amerikai hadügyminiszter, Henry Stimson kezébe nem akadt: Stimson azonnal megvétózta a Kiotó elleni atomtámadás tervét, és Harry S. Truman elnököt is meggyőzte döntésének helyességéről. De vajon miért szerette volna mindenáron megkímélni a miniszter a célpontnak kiválasztott japán metropoliszt?
Az idős Stimson több mint ötven évvel korábban, 1893 nyarán Kiotóban töltötte nászútját, az ott szerzett kellemes élmények egész életére megmaradtak benne, később, amikor az 1920-as években a Fülöp-szigetek kormányzójaként szolgált, szintén több alkalommal ellátogatott az általa hőn szeretett és tisztelt városba. A történészek egy része szerint elsősorban a hadügyminiszter nosztalgikus érzéseinek köszönhetően menekült meg Kiotó az atomcsapástól, mások viszont úgy gondolják, Stimson sokkal számítóbb természet volt ennél: jól tudta, hogy Kiotó Japán legjelentősebb kulturális és vallási központja (napjainkban 17 UNESCO világörökségi helyszín található a városban), és egy ilyen hely porig rombolása nem igazán tenne jót az amerikai kormányzat „imázsának”.
A hidegháború már a küszöbönállt, és miként Drezda, Köln és más, kulturális kincsekben bővelkedő német városok földig bombázását is sokan felrótták az amerikai haderőknek, a Kiotó elleni atomcsapás könnyen felhasználható lett volna a szovjet propaganda részéről, hogy lejárassa a rivális nyugati szuperhatalmat – vélte a miniszter, aki egyetlen tollvonással megmentette nászútja egykori helyszínét.
A császári palotára is atomot akartak dobni
Az újra átgondolt lista első helyét Hirosima szerezte meg, a második helyre Kokura kikötőváros került, a harmadik helyet pedig megőrizte Nagaszaki – augusztus 9-én a bomba célpontja Kokura lett volna, a várost azonban vastag felhőtakaró borította, ezért a légierő úgy döntött, Nagaszakit támadja inkább: az atomcsapástól megmenekült települést azóta a japánok szerencsés városnak nevezik. A lehetséges célpontok között szerepelt egyébként a tokiói császári palota is – a bizottság úgy gondolta, ez igazán jelentős szimbolikus csapást mérne Japánra –, az ötletet azonban végül elvetették, a főváros ugyanis addigra már súlyos légitámadásokat szenvedett, és stratégiailag értelmetlen lett volna atombombát dobni rá.
