Cutomu Jamagucsi volt az egyetlen, akiről a japán kormány hivatalosan is elismerte, hogy mindkét atombomba-robbanást túlélte. A világ legszerencsésebb (vagy legszerencsétlenebb, nézőpont kérdése) embere túl a nyolcvanadik életévén tudta csak feldolgozni a történteket: ekkor elszántan kampányolni kezdett a nukleáris fegyverek ellen.
Hirosima és Nagaszaki mellett egy másik japán városra is atombombát dobott volna le az Egyesült Államok a második világháborúban. A támadás azonban meghiúsult, miután Kokura felett túl felhős volt az ég, a város így megmenekült.
A japán Tsutomu Yamaguchit mondhatjuk a világ legszerencsésebb emberének, bár neve talán keveseknek lehet ismerős. Az ő története az emberi túlélés egyik legmeghökkentőbb példája: két atombomba elől is megmenekült.
A második világháború végén a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák emberek árnyékát hagyták a földön és az épületeken. Vajon miért?
Amikor 1945. augusztus 6-án atombombát dobtak Hirosima városára, több mint százezer ember azonnal életét vesztette. Van azonban egy meglepő túlélője is az esetnek: ez az ő története.
Hogy mi történt a két japán várossal és lakóival órákkal az atombomba ledobását követően, arról a legtöbben sokat tudnak: a bomba robbanásának vagy a sugárbetegségnek tömegek estek áldozataiul. De mi történt ezután, és hogyan állt talpra ez a két város?
Rajta kívül még 164 japánról ismert, hogy mindkét atombomba ledobásának túlélői, de Jamagucsi Cutomu az egyetlen, akinek a japán kormány hivatalosan is megadta a kétszeres túlélő címet.
1945. augusztus 6-án az amerikai légierő nukleáris csapást mért Hirosima városára, három nappal később pedig Nagaszaki is atomtámadás áldozatává vált: a korábban elképzelhetetlen pusztítást végző támadásokban a becslések szerint 129-226 ezer, többségében civil áldozat vesztette életét, a kettős tragédiát követően Japán feltétel nélkül kapitulált. Kevesen tudják azonban, hogy eredetileg Kiotó lett volna az amerikaiak első számú célpontja – végül egy szerencsés egybeesés mentette meg a várost a pusztulástól.
A Vissza a jövőbe nagygyerekkorom egyik meghatározó mozija volt, sokan együtt éltük meg Dokival és Martyval az időben ide-oda mászkálást. Akkor még nem sejtettem, hogy – noha egészen másként – részem lehet hasonló élményben. Az én időgépem ugyan nem egy DeLorean volt, bár nem kevésbé menő, egy Boeing–747-es.
