20 év után visszatérnek, de még mindig van, amit nem tudtál az első <i>Harry Potter</i>-filmről

Olvasási idő kb. 4 perc

Húsz éve kelt életre a varázsvilág a filmvásznon, és hamarosan visszatérnek a szereplők. A kerek évforduló kapcsán összeszedtünk néhány sztorit és érdekességet a filmmel kapcsolatban, amit talán a legnagyobb rajongók sem ismernek.

Bármennyire hihetetlen, kerek két évtizede, 2001 novemberében (idehaza december 13-án) mutatták be a mozik a Harry Potter és a bölcsek kövét, amely elindította az akkor már könyv formában világszerte elképesztően népszerű varázslótanonc filmes kalandjait. Az HBO – hasonlóan a Jóbarátokhoz – ezt az osztálytalálkozót is megszervezte, a Visszatérés Roxfortba 2022 év elején kerül adásba. A plakát már most óriási siker, és egyre-másra elevenítik fel a Harry Potter-rajongók a régi történeteket, így teszünk most mi is. 

A filmadaptáció terve már az első regény megjelenésének évében, 1997-ben felmerült Hollywoodban, a Warner Bros. pedig két évvel később sikeresen megvásárolta a jogokat J.K. Rowlingtól, 1 millió fontot fizetve a szerzőnek. Egy ideig Steven Spielberg kacérkodott a rendezés gondolatával, ő azonban élő szereplős feldolgozás helyett inkább animációs filmet képzelt volna el, melyben a Hatodik érzék gyereksztárja, Haley Joel Osment szólaltatta volna meg a címszereplőt – az ötlet nem csak a producereknek nem volt ínyére, a Rowling által szabott feltételekkel is szembement: az írónő ugyanis kikötötte, hogy a filmet Nagy-Britanniában kell leforgatni, autentikus brit színészekkel.

Így növesztették két és fél méteresre Hagridot

Rowling maga a Monty Python-csoportból ismert, és olyan filmek, mint a Brazil, a Münchausen báró kalandjai és a 12 majom rendezőjeként világhírűvé vált Terry Gilliamet szerette volna a rendezői székben látni, a stúdió azonban semmilyen beleszólást nem engedett számára a rendezőválasztásba és végül Chris Columbust (Reszkessetek, betörők!, Mrs. Doubfire) választotta a projektre. Columbus régi jóbarátja, Robin Williams hiába lobbizott Hagrid szerepéért, az említett kikötés miatt szóba sem jöhetett, végül Rowling személyes jelöltje, a skót Robbie Coltrane játszhatta el az óriás termetű kulcs- és háztájőrző karakterét.

A stábnak komoly erőfeszítésbe került, hogy óriássá varázsolja a színészt a filmvásznon: a 185 centis Coltrane egy 17 centis, 9 kilót nyomó platformcipőt viselt a köpenye alatt, azokban a snittekben pedig, ahol csak hátulról vagy messziről látjuk Hagridot, egy 208 centi magas volt rögbijátékos, Martin Bayfield helyettesítette őt. A vadőr kunyhóját két méretben építették fel: Harry és a többi normál magasságú szereplő plánjait egy rendes, míg Coltrane snittjeit pedig egy arányosan lekicsinyített díszletben rögzítették.

A forgatáson a címszereplőt játszó Daniel Radcliffe egy ízben viccből török nyelvűre állította át Coltrane mobiltelefonját, a visszaállítás azonban nem bizonyult egyszerűnek: végül a fodrászcsapat egyik tagja, egy Eithne Fennel nevű hölgy oldotta meg a problémát, felhívta török származású édesapját és megkérte, segítsen a bajba jutott színésznek.

Felszívódott a varázslóiskola tréfás szelleme

A rendező szeretett volna minél valóságosabb alakításokat látni a vásznon, ezért olykor trükkös módszerkehez folyamodott: az Abszol út díszletét például szándékosan nem mutatta meg a felvétel előtt Radcliffe-nek, így amikor Harry először toppan be a legendás varázsló-bevásárlóutcába, melynek színes-zajos forgataga igencsak lenyűgözi őt, a színész ámuló reakciója teljesen hiteles.

A könyvet ismerők gyakran felteszik a kérdést: hová lett a filmváltozatból Hóborc, a Roxfort kopogó szelleme? A kísértet eredetileg szerepelt volna a Bölcsek kövében – az ismert brit komikus, Rik Mayall alakításában –, végül azonban az összes jelenete a vágószoba padlóján végezte: több magyarázat is ismert, miért tüntették el a karaktert utólag a készítők. Columbus szerint a figura külsejével volt a baj, nem mutatott elég jól a vásznon, mások úgy nyilatkoztak, Hóborc jelenetei feleslegesen nyújtották volna a már így is két és fél órás játékidőt, egy harmadik – kevésbé valószínű – változat pedig azt mondja, a 2014-ben elhunyt humorista vicceivel annyira megnevettette a gyerekszereplőket, hogy azok folyamatosan elrontották a közös jeleneteket, így a leforgatott anyag használhatatlan lett.

Rowling maga is majdnem szerepet kapott a filmben: ő alakította volna Harry édesanyját, Lily Pottert, amikor a fiú a vágyakat megjelenítő Edevis tükrében megpillantja halott szüleit – az írónő azonban visszadobta a felkérést, mondván, semmilyen színészi tehetséggel nem rendelkezik, és inkább csak elrontaná a jelenetet.

Hermione különös fogazata és akit még a vége főcím sem mert nevén nevezni

Az európai és az amerikai verzió
Fotó: Warner Bros. / Reddit

Mivel a regény két különböző címen is ismert angol nyelvterületen – Nagy-Britanniában Philosopher’s Stone, míg Észak-Amerikában Sorcerer’s Stone címmel jelent meg –, a filmet is két eltérő címváltozatban forgalmazták, emiatt egyes jeleneteket többször is fel kellett venni. Amikor például Hermione a címbeli bölcsek kövéről olvas egy könyvben, az amerikai verzióban „sorcerer’s stone”, míg az európaiban „philosopher’s stone” látható a lapon.

A könyvek leírása szerint a lány borzas hajjal és túl nagyra nőtt fogakkal rendelkezik, ezért az őt alakító Emma Watson eredetileg egy elülső műfogsort viselt, az ötletet azonban egyetlen rövid jelenet leforgatását követően elvetették – az éles szemű nézők kiszúrhatják Hermione furcsa fogait a karakter legelső felbukkanásakor, amikor bepillant Harry és Ron kabinjába a vonaton.

Végezetül, a stáblista is rejt meglepetést: mivel Voldemort nagyúr nevét tisztességes varázsló nem ejti ki a száján, „Tudjukki” a vége főcímben is csupán „He-Who-Not-Be-Named”, vagyis „Akit nem szabad megnevezni” titulussal szerepel.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.