Sztárok, akiknek volt hátszelük

Olvasási idő kb. 3 perc

A semmiből jött tehetséges fiatal lány vagy fiú szorgalma és kitartása révén felküzdi magát a ranglétrán, és idővel megvalósítja álmait, gazdaggá és híressé lesz – szép tündérmese, amely olykor valóra is válik, az élet azonban korántsem ennyire igazságos. Számos híresség nőtt fel gazdag, befolyásos családban, és használta ki a családi hátterét, hogy könnyebben érvényesülhessen a sikerhez vezető úton.

A Ranker összegyűjtötte azokat a sztárokat, akiknek már gyerekként volt mit a tejbe aprítaniuk.

Brooke Shields

A Kék lagúna sztárja 11 hónaposan kezdte modellkarrierjét, később reklámokban szerepelt, majd 12 évesen megkapta első filmszerepét. Az angol, francia, ír és olasz felmenőkkel rendelkező színésznő édesapja vagyonos üzletember, a Revlon kozmetikai cég egyik vezetője, apai nagyapja híres teniszcsillag, nagyanyja pedig itáliai nemesi családok leszármazottja volt, akik az évszázadok során tetemes vagyont harácsoltak össze vatikáni machinációk révén.

Fotó: Noam Galai / Getty Images Hungary

Rooney Mara

A tetovált lány amerikai verziójából ismert színésznő apai és anyai felmenői egyaránt gazdag sportmágnások: édesapja családja alapította a New York Giants, édesanyja családja pedig a Pittsburgh Steelers amerikaifutball-csapatot.

Chevy Chase

Az Óvakodj a törpétől, a Családi vakáció és más klasszikus vígjátékok révén ismert komikus is jó nevű felmenőkkel rendelkezik: anyai nagyapja, Cornelius Vanderbilt Crane egy fürdőszobai felszereléseket gyártó vállalat milliomos örököse, ismert világjáró és felfedező volt, aki jachtján számos expedíciót tett Dél-Amerika és Ázsia vadregényes tájain.

Taylor Swift

Fotó: Kevin Kane / Getty Images Hungary

A tizenegyszeres Grammy-díjas énekesnő apja vagyonos tőzsdeügynök, édesanyja pedig korábban egy biztosítási cég marketingigazgatója volt.

Adam Levine

A Maroon 5 frontembere sem szűkölködött gyerekkorában: apja, Fred Levine egy népszerű amerikai ruházatibolt-hálózat, az M. Fredric alapítójaként tetemes vagyonnal rendelkezik.

Edward Norton

A Harcosok klubja és az Amerikai história X sztárja a Maryland állambeli Columbia városában töltötte gyerekkorát, melyet anyai nagyapja, az ingatlanfejlesztő és várostervező James Rouse alapított, akinek nevéhez fűződik az első modern, fedett bevásárlóközpont, vagyis pláza létrehozása is. A színész apja, Edward Mower Norton Jr. szintén jeles személyiség: Jimmy Carter elnöksége idején szövetségi ügyészként, később pedig környezetvédelmi jogászként és jogi tanácsadóként tevékenykedett.

Bryce Dallas Howard

Bryce Dallas Howard és édesapja, Ron Howard rendező-producer
Fotó: John Shearer / Getty Images Hungary

A Jurassic Worldből is ismert színésznő a hollywoodi elit gyermeke: édesapja Ron Howard Oscar-díjas rendező, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Apollo 13 és az Egy csodálatos elme, és a becslések szerint az idősebb Howard 200 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.

Ariana Grande

A pöttöm énekesnő-színésznő édesapja az Ibi Designs nevű építészeti és épülettervezési cég vezérigazgatója, melynek 60 amerikai városban van irodája.

Armie Hammer

A közelmúltban botrányos és bizarr szexuális szokásairól hírhedtté vált színész jó nevű üzletember-dinasztia sarja, családja korábban az olajüzletben volt érdekelt, édesapja, Michael Armand Hammer pedig könyvkiadók és filmes vállalatok tulajdonosa.

Psy

A Gangnam Style révén internetes szenzációvá vált dél-koreai rapper, Pak Cseszang, vagyis Psy édesapja szintén vagyonos üzletember, a számítógépes chipeket és más komputertechnológiai eszközöket gyártó DI Corporation ügyvezető igazgatója.

Paris Hilton

A 2000-es évek bulvárkirálynője természetesen a legelőkelőbb helyen szerepel listánkon: dédapja, Conrad Hilton a világhírű szállodalánc alapítója volt, a családnak köszönhetően Paris 300 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.

Ed Sheeran

A brit zenész szülei egy sikeres képzőművészeti tanácsadó céget vezettek húsz éven keresztül, édesanyja pedig elismert ékszertervező- és készítő.

Fotó: David Wolff - Patrick / Getty Images Hungary

Kim Kardashian

Az örmény származású valóságshow-sztár édesapja, Robert Kardashian neves védőügyvéd és üzletember volt, aki többek között az exfelesége meggyilkolásával vádolt O. J. Simpsont is képviselte a bíróságon.

Tori Spelling

Fotó: JB Lacroix / Getty Images Hungary

A Beverly Hills 90210 sorozatból ismert színésznő édesapja az egyik legsikeresebb és leggazdagabb amerikai televíziós producer, Aaron Spelling volt, akinek nevéhez az említett sorozaton kívül a Starsky és Hutch, a Charlie angyalai, a Dinasztia, a TJ Hooker, a Melrose Place és a Hetedik mennyország is fűződik.

Jamie Lee Curtis

Két legendás filmsztár, Tony Curtis és Janet Leigh lányaként Jamie Lee Curtisnek is biztos helye volt Hollywoodban – a színésznő egyébként kifejezetten büszke édesapjához köthető magyar gyökereire.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.