Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A 12 katona egyike sem találta el az előtte álló honvédtábornokot.
1849-ben Hatalmas felháborodás övezte a magyar főtisztek aradi kivégzését Európa-szerte. Még az osztrákok legfőbb szövetségese, II. Miklós orosz cár is nemtetszését fejezte ki rokonának, az akkor még csak 18 éves Ferenc Józsefnek. Pedig az orosz seregek nélkül a Habsburgok valószínűleg alulmaradtak volna a honvédekkel szemben.
De hiába, a megtorlással példát akartak statuálni, és nem utolsósorban le akarták fejezni a rebellis magyar katonai vezetést.
Lefejezni?
Ez a kivégzési mód a középkori Európában terjedt el, és általában nemesekre szabták ki. A közrendűeket ugyanis felakasztották. Amíg egy biztos kezű bakónál nincs szenvedés, a kötél általi halál fájdalmas és kegyetlen büntetés, az agónia hosszú percekig is eltarthat.
Ferenc József Julius Jakob von Haynau táborszernagyot tejhatalommal ruházta fel, aki 1849. szeptember 22-től szabad kezet kapott a császártól a kegyelmezésre és a halálos ítéletek jóváhagyására is. A döntéssel Ferenc József elhárította magáról a közvetlen felelősséget, a piszkos munkát a „bresciai hiénával” végeztette el.
Az aradi tizenhármak ítélete pedig minden esetben halál volt.
Méghozzá kötél általi halál.
Szokatlan verdiktnek számított ez, fegyveres testületeknél ugyanis a golyóval szoktak kivégezni. Ám a kíméletlen megtorlás fontos eleme volt, hogy a tábornokokat akasztásra ítéljék, kötélhurokkal a nyakban megfulladni ugyanis megalázó, többnyire
köztörvényes bűnözőkre kiszabott halálnem.
1849. október 6-án a szabadságharc 35 magyar tábornoka közül tizenkettőt és egy ezredest végeztek ki az „aradi Golgotán” felségsértés bűne miatt, kiegészítő büntetésként pedig teljes fő-, rang- és vagyonvesztés volt sorsuk.
A horvátországi szerb Damjanich Jánost, a szintén Horvátországban született Knezić Károlyt, Buda ostromának egyik hősét, Nagysándor Józsefet, aki Buda bevételénél az elsők között hatolt be a Várba, a pozsonyi német Aulich Lajost, a szabadságharc hadiiparáért felelős Láhner Györgyöt, a magyar felesége révén itt élő hesseni Leiningen-Westerburg Károlyt, az osztrák-német Poelt von Poeltenberg Ernőt Bécsből, és a magyar hadmérnök Török Ignácot végül fel is akasztották.
Haynau, aki élete végéig az hitte, hogy szeretik őt a magyarok, nagyvonalúan „kegyelmet gyakorolt”, és az örmény származású Lázár Vilmos ezredes és hadtestparancsnok, Dessewffy Arisztid, a váci csata hőse, és Schweidel József, a kormány helyőrségparancsnoka esetében, és ítéletüket „golyó és lőpor általi halálra” enyhítette. Egyedül a temesvári Kiss Ernő huszárparancsnok kapott eleve golyó általi halálos verdiktet. Az aradiakkal egy időben Pesten lőtték le Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost.
Reggel fél hatkor kezdődtek a kivégzések. A parancs elhangzásakor tizenkét katona lőtt egyszerre a négy honvédtisztre. Kiss Ernő kivételével hárman azonnal meghaltak. Nem tudni, hogyan történhetett, félrevittek a puskák, vagy szándékosan mellélőttek a kivégzők, de Kiss Ernőt
csak a vállán érte a lövés.
Ekkor három katona közvetlenül elé állt, és újra tüzeltek. Szájhagyomány szerint a huszárparancsnok térdre bukott, mire egy katona odarohant, és egészen a fülébe dugva a puskát, lőtt még egyet.
