Hogyan szoktassuk össze az újszülöttet a kutyusunkkal?

Olvasási idő kb. 3 perc

Sok családban probléma, hogy a kutya tiszteletlen a babával vagy az óvodás korú kis gazdival. Szülőként – felelősen gondolkozva – fontos, hogy megtanítsuk gyermekünknek és négylábú kedvencünknek egymás személyes terének tiszteletben tartását, s az egymás melletti békés együttélés szabályait, már csak azért is, mert így rengeteg tragédia elkerülhető. Panyi Zita kutyaviselkedés-terapeuta szerint érdemes korán elkezdeni a kisgyerek kutyával való összeszoktatását. Persze biztonságos keretek között.

„Manapság nem olyan körülmények közt élünk, mint 50 éve – magyarázza Zita. – Szűkültek az életterek, az utcák beépülnek, kisebbek a lakások, ezzel együtt csökkent a távolság kutya és baba között, nőtt a konfrontációs lehetőségek száma. Amennyiben a gazda és a kutya között nincs kialakítva egy mély bizalmon és tiszteleten alapuló egészséges hierarchikus viszony, a kutya azt gondolja, bármikor közelíthet a gyerekhez” – mondja a szakértő, s hozzáteszi, hogy a kötődés kutya és baba között már az édesanya pocakjában kialakulhat. A kutyák egy-két órával a fogantatás után pontosan tudják, hogy szeretett gazdijuk nincs egyedül, ugyanis nagyjából 100 méteren belül kiszagolják az ember hormonszint-változását. Működésbe lép szaglószervüknek az a része, amely nem az élelem vagy a környezeti szagminták analizálásáért felelős, így könnyedén érzékelik a prolaktin, az ösztrogén és a HCG megemelkedett szintjét.

„Sajnos a közösségi médiában számos olyan videót látok nap mint nap, amelyben a gazdák – alapvető kutyapszichológiai ismeretek nélkül – megdicsérik a kutyust, ha ráfekszik a kismama pocakjára, behajol a babaágyba óvó szándékkal, vagy elkezdi nyalogatni a kisbabát. Az ilyesmit nem szabadna engedni, pontosabban csak akkor tehet ilyet a kutyánk, ha mi megengedjük neki. Hogy miért fontos ez? Mert egy erős zsákmányszerző ösztönnel megáldott kutya nem feltétlenül tudja, hogyan kell viselkedni állapotos nő és emberi újszülött közelében.

Barátkoznak
Fotó: Panyi Zita

Előfordulhat, hogy a baba gesztusai (sírás, kapálózás) beindítják benne a zsákmányszerző ösztönt, ami pillanatok alatt tragédiához vezethet” – figyelmeztet a szakértő, s hangsúlyozza: fontos, hogy gazdiként ismereteket szerezzünk a kutya, vagyis egy ragadozó állat viselkedéséről, működéséről, pszichológiájáról, és tudatosítsuk magunkban, hogy nem a kutya, hanem a szülő dolga az oltalmazás. Az ő dolga, hogy kijelölje a távolságot a gyereke és a kutya között.

Babavárás alatt, szülés után

A kutya és baba közti távolságot célszerű korán kialakítani, akár még akkor, amikor a baba még a pocakban van. Így elkerülhető, hogy az eb nekifutva a pocaknak sérülést okozzon a magzatban vagy az anyában. Ennek megtanításához Zita érintőpálcás klikkert használ. Egy behíváshoz hasonló feladatot kell ilyenkor végrehajtania a kutyusnak, annyi különbséggel, hogy behívás végén a kutya nem közvetlenül az ember lába előtt ül le, hanem az érintőpálcás klikker érintőgömbje által kijelölt távolságban, miután a gömböt megérintette az orrával.

Ha jól megtanítottuk, akkor a nagy kutya is szót fogad a kicsi gyereknek
Fotó: Panyi Zita

Amíg az anya és baba a kórházban van, ismertessük meg a kutyusunkat a baba illatcsomagjával úgy, hogy az újszülött egyik kis sapkáját egy kisméretű babatakaróba csomagoljuk. Vigyük haza ezt az illatanyagot, s helyezzük a kanapéra. A kutyának meg kell tanulnia, hogy amíg az illatanyag a kanapén van, nem ugorhat fel. Ugyanez érvényes a bébiételekre és a szoptatáshoz szükséges felszerelésekre is. Amikor az anyuka hazaérkezik a kórházból a babával, a kutya be fogja azonosítani az illatot, és meg fogja tartani a kellő távolságot a picivel.

Az étel megtagadása

Arra is ügyelni kell, hogy a kutyusunk ne érintkezzen az újszülött ételeivel. Sajnos vannak, akik úgy próbálják az étel megtagadására nevelni a kutyákat, hogy kiabálnak velük, vagy áramot vezetnek az ételükbe, amivel csaliként kínálják. Ettől mindenkit óva intek, ugyanis az efféle módszer előhívhatja egyes kutyák agresszióját. Az alábbi módszer sokkal célravezetőbb és szelídebb: Felkínálok egy jutalomfalatot a kutyusnak, közvetlenül az orra előtt, de csak akkor adom oda neki, ha félrenéz, hátralép és leül, magyarán önként, szabad akaratából előbb lemond róla. Három-öt sikeres gyakorlat után abbahagyhatjuk a feladatozást, majd este visszatérhetünk rá. Később vezényszót (Hagyd!) is kapcsolhatunk a kínáló (csukott ujjú) kéztartásunkhoz. Amikor lemondott a falatról, nyitott tenyérből adjuk neki oda. A kutya a testjelet össze fogja kapcsolni a hangjellel.

Egy idő után az óvodás korú gyereket is megtaníthatjuk vezényszavakra (Marad!, Hagyd!), kézjelekre. Ne feledjük, hogy csakis ösztönkezelt, kimozgatott, fegyelmezett kutyákkal élhetünk kiegyensúlyozott, biztonságos életet!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Jónás Ágnes
Jónás Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.