Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy Amerikában felnőtt 16 éves magyar lány beleszeret egy magyar fiatalemberbe az akkor Kelet-Csehszlovákiához tartozó Ungváron. Ott ragad, jön a háború, és soha többé nem engedik vissza az USA-ba. Több mint 60 évig él Kárpátalján, négy ország és több kormány fennhatósága alatt, és amikor végre kap amerikai útlevelet, rejtélyes módon elrabolják tőle.
Mary Halász az amerikai jólétből lépett vissza tizenévesen a számára elképzelhetetlen nyomorba, de mindent vállalt a férjéért, Laszota Sándorért. Akkor sem roppant össze, amikor Sándort 25 évre a Gulagra száműzték, részben a felesége miatt, aki amerikai állampolgár volt. A II. világháború után az oroszok kényszermunkásokkal építtették fel a lerombolt országot, és először a nem orosz nemzetiségűek közül válogattak. Az is cél volt, hogy Kárpátalját megtisztítsák a gyanús – tehát művelt, nem orosz vagy ukrán nemzetiségű – elemektől.
Ha mindezt a több évtizedes küzdelmet filmen látnánk, úgy vélnénk, kissé túloz a forgatókönyvíró. De valójában az élet volt elképesztően szélsőséges és kegyetlen Mary Halásszal, azaz Halász Máriával, aki leleményesen, türelmesen harcolta végig az életet, tűrt mindent, hűséges volt a férjéhez, akit hosszú évekig nem láthatott. Kibírta azt is, hogy 23 év után láthassa csak viszont Amerikában élő édesanyját, akit nem fogadhatott Ungváron, a saját otthonában, hanem Lembergben találkozott vele, egy szállodában. Ahol két külön szárnyban kellett lakniuk, és csak hivatalos idegenvezető jelenlétében beszélgethettek! Ennyire féltették a Szovjetuniót egy anya-lánya találkozástól...
Ezek után még arra is volt energiája, hogy egy könyvben írja meg visszaemlékezéseit, melyeket É. Kiss Piroska jegyzett le. A 2001-ben a Teleki László Alapítvány által kiadott kis kötetre véletlenül bukkant jelen sorok írója, és nehezen tudta letenni, mert szociográfia, történelem és családi krónika egyben.
Jó élet Amerikában
A leleszi Halász István 1920 végén érkezett az Újvilágba. Gyorsan szerzett a szakmájának megfelelő munkát, és hamarosan küldte a hajójegyeket az otthon maradottaknak. Családja, a pár hónapos Maryvel hamarosan meg is érkezett: István ekkor már a Roebling’Sons Companynál dolgozott, és munkájával igen meg lehettek elégedve, hiszen a vállalati dolgozók számára létrehozott mintatelepülésen kapott egy ötszobás, kétszintes, komfortos villát.
A kis Mary az óvodában hamar megtanult angolul, később ő tanította a szüleit, mivel az állampolgárság elnyeréséhez komoly vizsgát kellett letenni. Már ötévesen elkezdett iskolába járni. Több mint fél évszázad múlva is emlékezett rá az idős hölgy, hogy a gyerekek uzsonnacsomagjain mennyire látszott a természetesnek tartott jólét: a szendvics, sütemény, gyümölcs mellett mindenki megtehette, hogy vásárolhasson fagylaltot vagy csokoládét a zsebpénzéből, és az iskola saját szép ebédlőjében étkezhettek. Mary imádta az iskolát, közben megtanult varrni-kötni-horgolni is, aminek nagy hasznát vette évtizedekkel később, a szovjet időkben.
A helyi magyarok élénk társasági életet éltek: színház, mozi, vidámpark, piknik a beachen, vendégségek, ünnepségek, tánciskolák, viháncolós görkorcsolyázások. Otthon gombnyomásra gyulladó gáztűzhely, modern álló porszívó – a harmincas években! –, összkomfort, házhoz szállítás.
Sorsfordító szerelem
Amikor a kislány tizenévesen tüdőbántalmakra panaszkodott, a szülők, nosztalgiából, az óhazájukba vitték gyógykezeltetni, méghozzá Ungvárra, amely ekkor még egy kedélyes közép-európai város volt, csehszlovák fennhatóság alatt. Itt talált rá a szerelem. A jóképű Laszota Sándor azonban nem akart Amerikába menni. Mary maradt, és élete hátralévő részét Kárpátalján töltötte le, ahol megismerte, milyen az, amikor közös az árnyékszék és falun nincs villany, hiába küldenének a barátnők Amerikából modern háztartási gépeket... A férje munkája miatt egy kis faluba – Turjabisztrára – kerültek, ahol egy szobakonyhában éltek, udvari kúttal.
Közben az országrész papíron többször gazdát cserél, de sem a cseh, sem a magyar, sem az orosz, sem később az ukrán kormány működése nem hoz jobbító változást. Mivel a háború miatt megszakadt a közben cseh területen szolgáló férjével a kapcsolata, Mary magára maradt a könnyekkel, a várakozással és egy zsarnok sógornővel. A zsidó barátnői egyre-másra tűnnek el, a szeme láttára rabolják ki otthonaikat. Esténként azért imádkoznak, hogy a házukba beköltöző oroszok emberségesek legyenek.
Közben Máriát letartóztatják – először, de nem utoljára –, mert szóba elegyedik egy arra tévedt amerikai biciklis turistacsapattal. Napokig fogva tartják és vagy tízszer kihallgatják. Ő naivan és büszkén mutatja amerikai útlevelét, elvégre az USA a Szovjetunió szövetségese.
Sosem tudni, mit osztanak
Mindenáron próbálnak visszamenni Amerikába, és nagy viszontagságok árán elkerülnek a prágai amerikai nagykövetségre. Csakhogy Mary férje az egyik ellenséges hadsereg tisztje. Útközben kifosztják őket, következik a még nagyobb nyomor, télikabátja sincs, helyette a férje egyik zakóját hordja. A sógora szerencsére a kereskedelemben dolgozott és szólt, melyik nap érkezik liszt vagy gríz, hogy ne kelljen annyit sorban állnia. A sorban még így is óránként váltották egymást a családtagok, nehogy megfagyjanak, de sokszor elfogyott az élelmiszer, mire sorra kerültek.
Az ellátás az évek múltával kicsit javul, amit kapni lehet, az viszont fillérekbe kerül. A fejadag és a jegyrendszer lassan akar elmúlni, az örökös sorban állás lefoglalja a nők és a nagyobb gyerekek szinte teljes idejét. Úgy állnak sorba, hogy nem is tudják, mit osztanak, aztán kicserélik egymás között.
Innivalónak ott a kvasz, de Mary a Coca-Cola után nem tudja megszeretni. Viszont talál az egyik amerikai segélycsomagban egy jókora üveg mogyoróvajat, ami nem kellett senkinek, hiszen nem tudták, micsoda. Napokig ezen élt a család.
A harcot ezután sem adja fel, mindenáron vissza akar költözni a családjával Amerikába, de még Moszkváig sem lehet engedély nélkül elutazni. Mégis sikerül neki, nagy furfanggal, ám a hazafelé tartó úton ismét kirabolják őket. Az értékes, szabadságot jelképező amerikai útlevél eltűnik. Ungváron le akarják tartóztatni, elvégre engedély nélkül utazott el a saját országa fővárosába...
De a legrosszabb még hátravan: férjét letartóztatják, hollétéről semmit nem közölnek a családdal. Mary ott marad apa, férj és pénz nélkül. A börtönben elveszik Sanyitól a Parker tollát, az óráját, kémnek minősítik, és 25 évre ítélik.
Segítenek a köztörvényesek
A rabokat marhavagonokban viszik északra, Arhangelszkbe, egy fakitermelésbe. A fő cél újra felépíteni a Szovjetuniót, ehhez kellettek a kényszermunkások, a német hadifoglyokat ugyanis már haza kellett engedni. A táborokban a politikaiakat összezárják a köztörvényesekkel, akik gyakorlatilag bárkit büntetés nélkül megölnek. De olykor segítenek is: a tábori levelekben csak pár orosz nyelvű mondat szerepelhet, persze cenzúrázva. A levelek úgy jutnak el a családtagokhoz, hogy a köztörvényeseket nem motozzák meg a tábor kapujánál, ők pedig eldugják a leveleket a farakások alá. Mivel az ország minden szegletébe kell a fa, olykor Szverdlovszkból, máskor Kazanyból vagy Ogyesszából érkezik meg Sanyi levele. Ismeretlen emberek alkotják hosszú évekig a fekete postaláncot.
Mary éjjel-nappal dolgozik, hogy valahogy megéljenek: liszteszsákokat bont szét szálakra, mert a zsákalapanyag nyers színét jól lehet festeni, és nadrágot köt belőle. Csíkokra vágott kötszerből babáknak való kocsikabátot és kis sapkát ügyeskedik, táskát varr házilag. Magyar szaloncukrot nem lehet kapni, hát maga rojtoz ki irodai papírokat. Zsebkendőket fest. Vért ad. Próbál csomagot küldeni Sanyinak, aki levélben könyörög, ne tegye, mert aki jobb csomagot kap, azt megölhetik érte.
Az otthoni lakáskörülmények változatlanul elrettentők: közös a WC, nincs fürdőszoba. 1952-ben érkezik meg az első amerikai csomag, persze megdézsmálva. Lánya, Ila szívbeteg lesz, az orosz orvosok parafinnal, szalicillel és konyakkal kezelik, ami nem használ, de sikerül Amerikából szerezni életmentő penicillint.
Sztálin halála után a helyzet enyhül. Bár hónapokba telik, mire Sándort szabadon engedik, és megmarad a priusza is, végre otthon van. Nehezen tud ismét beilleszkedni, mert zaklatják és állandóan besúgónak akarják beszervezni.
Tíz kiló liszt a Gulagért
A Gorbacsov-éra végre örömet is hoz: „Szabadon beszélhettünk, szabadon írtak az újságok, és kaptunk útlevelet! Fellélegezhettek az emberek. Ugyanakkor az anarchia még nem uralkodott el.” Működött a katonaság és a milícia. A rendszerváltás viszont nem hozott nagy örömet az ungváriaknak, Ukrajna függetlenné válásakor elveszítették minden pénzüket. Egy élet megtakarítása tűnt el két nap alatt, óriási volt az infláció, kezdődött az anarchia.
1991-ben rehabilitálták Sándort, aki a lágerévekért egyszer 3000, egyszer 10 ezer és egyszer 188 ezer rubelt kapott. Ezért hatezer forintot kaptak az átváltásnál. Adtak még 10 kiló lisztet, egy szép pár cipőt és ingyenes utazási engedélyt 50 kilométeres körzetbe. Ennyit az új társadalmi rendszer nagy szabadságáról.
Fűtés ritkán van, az áramellátás pedig katasztrofális, pedig a kilencvenes években járunk... Szélhámoskodás, lopás, rablás, korrupció teremti meg a milliárdos famíliákat, miközben kilopják a lakók a villanykörtét a lépcsőházból.
Végül Magyarország
Mary Halász és Laszota Sándor – már egyikük sem él – 1998-ban települt át Magyarországra. Az ungvári lakás árából Kabán, a cukorgyári lakótelepen tudtak új otthont teremteni. Marika még férje halála után is aktív volt: angolra tanította a telepi gyerekeket.
Élettörténete Amerikában még a magyar kiadás előtt megjelent, hatására több olvasói levél érkezett Roeblingből, ahol Mary felnőtt. Egy ottani házaspár küldött számára két repülőjegyet, hogy egy kísérővel ennyi évtized után visszatérhessen gyermekkorának helyszínére. Előtte már elég rossz egészségügyi állapotban volt, de kivirulva tért haza. Az utazással és a könyvvel meghosszabbították az életét. Sajnos a magyar kiadás már kevéssé elérhető, de az amerikai megrendelhető az Amazonon.
