Szófejtő: Miért hívják kenyértörésnek a végleges döntést?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kenyértörésre kerül a sor – mondják arra a szituációra, amikor végleg eldől, hogy a konfliktusban álló felek viszonya végleges szakítással ér-e véget. Még szűkebb jelentésű a kenyértörésre viszi a dolgot változat, amely azt jelzi, hogy az illető véglegesen összevész, örökre szakít valakivel. De vajon miért pontosan kenyeret törnek ilyenkor, honnan ered ez a jól ismert kifejezés?

Sokáig azt hitték, hogy a közismert szólás az egyházi életből származik – írja O. Nagy Gábor –, hiszen a katolikus mise és a protestáns úrvacsora alkalmával a pap ostya megtörésével jelképezi Krisztus kenyértörését, mellyel az utolsó vacsora során kijelentette, hogy fel fogja áldozni életét az emberiség megváltásáért. Ez a szimbolikus tett és Jézus kereszthalála azonban nem a szólásban megjelenő összeveszést, szakítást, hanem épp ellenkezőleg, Isten és az eredendő bűn miatt vétkes emberiség kibékítését jelenti.

A nyelvész inkább egy régi magyar népszokáshoz kapcsolja a kifejezés elterjedését: a közös háztartásban, ahol a szülők és felnőtt gyermekeik, illetve azok házastársai együtt éltek, a két generáció ugyanazt a kenyeret ette. Ha összezördültek, az idős családfő kétfelé szelte a kenyeret, egyik felét a fiataloknak nyújtotta, a másikat megtartotta magának, jelképezve, hogy ettől kezdve nem esznek egy kenyeret. Ez a leírás Somogy megyéből maradt ránk, bizonyos tájegységeken, például az Alföld több vidékén a kenyér kétfelé vágása inkább a házastársak szakítását, a férj és feleség különválását jelentette.

Ezt az elképzelést bizonyítja több más hasonló kifejezés megléte is: egy kenyéren vannak, vagyis közös háztartásban élnek, illetve szakítás esetén: nem leszek vele egy kenyéren. De miért nem vágás, szelés, hanem törés szerepel a szólásban? Nos, a kovász és az élesztő elterjedése előtt nem vastag, domború, hanem lapos, lepényszerű kenyeret sütöttek, amit nem késsel vágtak fel, hanem letörtek belőle egy darabot – valószínűleg az említett népszokás ősi formájában kettétörték a kenyeret, csak később jött divatba a vágás.

Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.