Egyperces kvíz: Edvin Martonról vagy Mága Zoltánról van szó?

Olvasási idő kb. 1 perc

Ez itt a napi kvíz. Agytorna, amihez még a karosszékből sem kell felállni.

Csütörtöki kvízünk az összehasonlításé. Olyan ismert emberekről, filmes karakterekről írunk, akiknek karrierjében, történetében jócskán akadnak közös vonások, de különbségek is. Állításokat sorolunk fel, melyek egy része mindkét hírességre igaz, az összes azonban csak az egyikre, neked pedig azt kell eldöntened, hogy melyikükre. 

Mai kvízünkben két megosztó karakterű zenészről kérdezünk, akikkel kapcsolatban – és ez megint csak hasonlóság köztük – jellemzően a kritika nélküli rajongás vagy a feltétlen elutasítás hangján szoktak szólni.

Akármelyik táborhoz is tartozol, kitalálhatod, ki az az 1974-ben született, itthon és világszerte is (el) ismert kortárs zenész, hegedűművész, aki többek közt a modernizált klasszikus, pop- és népzenei elemekkel kevert, úgynevezett crossover műfaj képviselője, és akinek már szülei is zeneértő, zeneszerető emberek voltak, és aki Jevgenyij Pljusenko korcsolyázó kűrjéhez írt szerzeményéért Sport Emmy-díjat is kapott?

Tudod már, igaz?

Indulhat a kvíz 1 kérdéses játék
1. kérdés
Kiről van szó?
Mága Zoltán
Edvin Marton
/ találat - ez %
Összes kvíz

Tegnap is ilyen jól ment?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.